DR. VÖLNER PÁL

Full text search

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ismételten le kell szögeznünk, hogy jogos az állatvédőknek és a jóérzésű állampolgároknak azon igénye, hogy az állatok megfelelő védelemben részesüljenek.
A problémák azonban sokkal összetettebbek annál, hogy az MSZP által javasolt hangzatos, de eredményre nem vezető „emeljük meg a büntetési tételt” megoldással egyszerűen rendezhetőek lennének. Ezt mondják a civil szervezetek is. A minisztérium április elején konzultációt tartott a civil szervezetekkel és a tárgyalás során egyértelművé vált, hogy a civil szervezeteknek is elsődleges célja a hatékony megelőzés, azaz, hogy ne forduljon elő az, hogy bárki állatot kínoz, bántalmaz. A szervezetek úgy látják, hogy az állatok sérelmére elkövetett cselekmények megelőzése és visszaszorítása céljából az első és legfontosabb feladat a megfelelő magatartás, az állatokról való gondoskodásra való nevelés, oktatás és a felelős állattartás körülményeinek a megteremtése.
A másik fontos feladat annak elérése, hogy a civil szervezetek és a hatóságok hatékonyan tudjanak együttműködni. Ez tehát az a szabályozási vonal, amely együttesen eredményezheti, hogy javuljon a helyzet. A konzultáció eredményeként megállapodás született arról, hogy a civil szervezetek e három kérdéskörnek megfelelően munkacsoportokban teszik meg majd a javaslataikat, és ez a munka azóta is folyik, ebbe a munkába be lehet kapcsolódni, náluk lehet érdeklődni, hogy pontosan hol tart.
A büntetőjogi szankciókra visszatérve elmondható, hogy a bíróság jelenleg is kiszabhat végrehajtható szabadságvesztést. Ennek három év lehet a felső határa. Tehát inkább a jogalkalmazás körülményei, amelyek az új szabályozásnak megfelelően alakulnak, nem követték talán még a társadalmi igényeket, és abban az esetben szabható ki, amennyiben ez valóban indokolt. Elsősorban az emberi élet védelmére kell koncentrálnunk, ehhez viszonyítva lehet az állatok védelmét megvalósítani. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir