DR. VEJKEY IMRE

Full text search

DR. VEJKEY IMRE
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt köszönöm, hogy úgy a kormány, mint a kormányzó pártok mindkét törvényjavaslatot támogatják. Figyelemmel pedig arra, hogy az MSZP, a Jobbik és az LMP nem támogatja mind a két törvényjavaslatot, ezért zárszóban nyomatékosan kívánom előadni, hogy Habsburg Ottó életművét és emlékét az egész nemzet megbecsüléssel őrzi. Habsburg Ottó neve olyan minőséget képvisel (Szávay István: Ezt elmondtuk.) Európa és a világ szabadságot szerető politikai térképén is, amely megkérdőjelezhetetlen. Magyarország számára ezért kitűnő lehetőség, hogy Habsburg Ottó életművét a család döntése alapján ne Bécsben, hanem Budapesten kialakított alapítványi keretek között mél-tat-hassuk. (Szávay István: Előre meg van neki írva.)
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvénymódosítás célja tehát nem más, mint az, hogy az Országgyűlés lehetőséget biztosítson a kormány részére arra, hogy külön törvényben kapott felhatalmazás alapján alapítványt hozzon létre, vagyis az Országgyűlés kiemelt esetekben felhatalmazást kaphatna a kormánytól alapítvány létrehozására.
Tisztelt Ellenzéki Képviselőtársaim! Tehát nem automatizmusról van szó, hanem kifejezetten csak arról, hogy az új törvény elfogadásával az Országgyűlés külön törvényben felhatalmazná a kormányt, hogy alapítványt hozzon létre, amely jelen esetben a Habsburg Ottó Alapítvány létrehozását hivatott rendezni (Szávay István: A jelen esetben!) a létrehozásához szükséges jogszabályi keretek meghatározásával.
Mindezek alapján kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák úgy a T/12176. számú törvényjavaslatot, mint a T/12177. számú törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. - Szávay István: Bravó! Vastaps!)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir