DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt években, 2012 óta szinte nem múlt el úgy esztendő, hogy valamiféle fejlesztést, bérfejlesztést is az egészségügyben ne hajtottunk volna végre, amellett, hogy 500 milliárd forint értékben pedig maga az épület, az infrastruktúra, a berendezések tudtak megújulni. 2012-2013-ban volt az első bérfejlesztési időszak, amikor átlagosan 23 százalékkal emelkedtek az egészségügyben dolgozók bérei. Ez összességében 75 milliárd forint pluszt jelentett, amit ebbe az ágazatba tudtunk juttatni. Ez annak volt köszönhető, addigra már pontosan a Matolcsy - akkor még pénzügyminiszter, gazdasági miniszter - úr által vitt reformok elkezdtek működni, és lett a gazdaságnak olyan pluszteljesítménye, amiből az egészségügyben is tudtunk bérfejlesztési alapot képezni.
Ezt követte a tavalyi év, amikor az év második felében a mozgóbérelemeket - ügyeleti díj, túlmunkadíj és hasonlókat - tudtuk ugyanolyan mértékben megemelni, mint korábban az alapbért. A kettő között - ön is tudja - a rezidenstámogatási programmal, letelepedési pályázattal, praxispályázattal az alapellátásnak nyújtott plusz 10 milliárd forinttal igyekeztünk az alapellátásban dolgozók helyzetén is segíteni és a fiatal orvosok helyzetén is segíteni.
Elindítottuk a rezidensprogram mellett a fiatal szakorvosi programot is, és a múlt héten pedig elindultak azok a tárgyalások, amelyek a 2017-es költségvetésről szólnak, különböző ágazati szervezeteket, orvosi kamarát, Kórházszövetséget, de szakdolgozói kamarát szintén, illetőleg az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetét szintén azért hívtuk el ezekre az egyeztetésekre, hogy közösen nézzük át, abból a több mint 100 milliárd forintos pluszforrásból, amiből 2017-ben az egészségügynek többletforrása lesz, milyen hosszú távú programokat tudunk beindítani, hogyan lehet évről évre mindenkinek egy-egy előrelépéssel jobb az anyagi helyzete.
Tisztelt Képviselő Úr! Mi ezzel foglalkozunk, nem pedig a magyar orvosok külföldre közvetítésével, mint ön vagy az ön rokonai. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir