KONTRÁT KÁROLY

Full text search

KONTRÁT KÁROLY
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ezeken a konkrét biztonsági intézkedéseken túlmenően a kormány népszavazást kezdeményezett a kötelező betelepítési kvóta ellen. Szeretném itt is aláhúzni, a tisztelt Ház előtt is elmondani, hogy ez a kezdeményezés, ez a népszavazás nem a korábban eldöntött kötelező betelepítési kvóta ellen irányul, hanem a márciusban tárgyalásra kerülő kötelező európai uniós betelepítési kvóta ellen irányul.
Azt is szeretném elmondani, hogy ez a kötelező betelepítési kvóta jelentős veszélyt jelent nemcsak Magyarországra, hanem az Európai Unió más országaira is. Hiszen etnikai, kulturális és vallási arculatát rajzolná újra Európának, az Európai Unió országainak, így Magyarországnak is. A kormány úgy látja, hogy erre nincs felhatalmazása sem az Európai Uniónak, sem az európai vezetőknek, semmiféle európai testületnek, ezért az emberekhez, a néphez fordul. Hiszen ez a népszavazás igazságos és jogszerű.
Bízunk abban, hogy támogatják az emberek ezt a kezdeményezést. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir