HOLLIK ISTVÁN

Full text search

HOLLIK ISTVÁN
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Számunkra mindig is különösen fontos volt a családok, illetve a gyermekek helyzete és azok jövője. Éppen ezért különösen örvendetes számunkra, hogy az elmúlt időszak híradásaiból értesülhettünk, hogy további jelentős bővítésre van lehetőség a bölcsődei ellátás terén.
Itt jegyezném meg, hogy a Statisztikai Hivatal adatai szerint 2014-ben már 38 ezer fölött volt a bölcsődei férőhelyek száma, míg például a második Orbán-kormány hivatalba lépését megelőző évben ez a szám még a 27 ezret sem érte el. Emelkedett a bölcsődék finanszírozására fordított összeg is, az új férőhelyek mellett több ezer bölcsődét újítottak fel a kormány támogatásának jóvoltából, és a folyamat eredményeképpen csaknem ezer új munkahelyet is sikerült létrehozni.
Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy értesültünk, hogy nemcsak az idén várható jelentős fejlesztés e területen, hanem a jövő évtől is, amikor új ellátástípusok közül is választhatnak majd a szülők: például a családi, a munkahelyi bölcsőde. A bölcsődei férőhelyek további bővítésével egyébként nemcsak a népességnövekedést tudjuk ösztönözni, hanem közvetetten a munkaerőpiacot is támogatjuk. Ne feledkezzünk el arról sem, hogy a települések, a nehéz sorsú, hátrányos helyzetű térségek életében is fejlődésösztönző lehet egy felújított bölcsőde.
A férőhelyek számának bővülése, az itt kapott ellátás, a nevelői munka jótékony hatása mind-mind segíti az igazán szegény családok életét, ezáltal úgy is tekinthetünk rá, mint a szociális segítségnyújtás egy fontos formájára.
(16.10)
Tisztelt Államtitkár Úr! Az eddigi lépésekre és a jövőben várható fejlesztésekre tekintettel kérdezném, hogy a gyermekeket nevelő családok helyzetének javítása érdekében 2018-ig a bölcsődékkel kapcsolatosan milyen konkrét intézkedéseket tervez a kormány, és ezeknek mi lesz a költségvonzata. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir