TUKACS ISTVÁN

Full text search

TUKACS ISTVÁN
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy máig példátlannak hitt eset ügyében szeretném önt kérdezni. Arra is kitérnék majd, hogy miért csak máig éreztem ezt az ügyet példátlannak.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye két falujából jelezték azt, hogy az ominózus pedagógustüntetés előtt szolgálatban lévő rendőr érdeklődött az intézmény vezetőjénél arról, hogy mennek-e pedagógusok tüntetni, és kik ők. Tisztelt államtitkár úr, egy eset is elég tragikus lenne, de azt gondolom, hogy még ez a kettő sem önmagában való, tehát ennél is lehet még több. Konkrétan azonban nekem kettő jutott tudomásomra, ezért én erről a két esetről szeretném kérdezni önt. Nagyon egyszerű a kérdésem: ki adott erre parancsot, mert ha jól tudom, a rendőrség önszorgalomból nem működik, minden utasításra, illetve parancsra történik. Azért kell feltennem ezt a kérdést, tisztelt államtitkár úr, mert én úgy gondolom, hogy mindenkinek törvény adta joga, hogy ott és akkor demonstráljon, ahol és amikor ezt tenni akarja, néhány kivételtől eltekintve, ugyanakkor ezek a pedagógusok, nem is kell mondanom, nem munkaidőben tették ezt, bár ha akkor tették volna, sem lenne köze hozzá a rendvédelemnek.
Tisztelt Államtitkár Úr! Azt is gondolom, hogy nemcsak önmagában az eset érdekes, hanem annak a jelentősége az adott falvakban, hiszen erről beszélnek az emberek, ezért meg is tud félemlíteni embereket a jövőre nézvést is. Ezért tehát, ha válaszol majd a kérdésemre, kérem, hogy tegye ezt őszintén és úgy, hogy az hihető és életszerű legyen, mert ott az esetek után már mindenféle felmerült: közlekedésirányítási információkat akartak szerezni, csak segíteni akartak és így tovább, miközben nagyon egyszerűen fogalmazva az történt, hogy egy rendőr arról érdeklődött egy iskolában, hogy akarnak-e a pedagógusok demonstrálni menni. Márpedig ehhez senkinek nincs joga.
Tisztelt Államtitkár Úr! Egyetlen kérésem még lenne: ne mondja azt, hogy nem történt meg. Megtörtént, nyilvánosságban a szereplők egyébként nyilatkoztak, már aki ezt el merte vállalni, tehát letagadni az ügyet nem lehet, félreértésként kezelni nem lehet, hiszen mégiscsak egy katonás rendben, hierarchiában működő szervezetről beszélünk. Ezért tehát, ha válaszol, azt is meg kell mondania, hogy mi a garancia arra, hogy ilyen esetek a következő időszakban nem történnek, nem történnek azért, mert nem lehet elvitatni, elvonni vagy más módon akadályozni azt a jogot, hogy mindenki ott és akkor menjen politikai véleményét kifejezni, amikor azt jónak látja.
Várom a válaszát, tisztelt államtitkár úr, nagyon kíváncsian. Köszönöm a figyelmet, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir