DR. FÓNAGY JÁNOS

Full text search

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A MÁV-csoport munkáltatói nem folytattak hosszú évek óta törvénysértő gyakorlatot azzal, hogy a 170 éve működő vasútüzem sajátosságainak megfelelően, készenléti jellegű munkakört betöltő munkavállalókat beosztották munkavégzésre a vasárnapi és az ezt közvetlenül megelőző szombati napon is. A Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítéletében ugyanis azt mondta ki, hogy ebben az esetben a szombati napon elvégzett munkát rendkívüli munkavégzésként kell elszámolni. A MÁV-csoportnak továbbra is elemi érdeke és kötelezettsége a jogszerű foglalkoztatás, ezért a jogerős ítélet ismeretében kezdeményezték az átalány jellegű egyéni megállapodások megkötését az érintett munkavállalókkal, az ezen a jogcímen felmerülő követelések rendezése érdekében. Az átalány jelleg azt hivatott képviselni, hogy ne kerüljön sor minden érintett esetében három évre visszamenőleg a munkaidőadatok felülvizsgálatára és ennek alapján tételes elszámolásra. A képviselő asszony állítása, miszerint a felajánlott átalányösszeg biztos kedvezőtlenebb a munkavállalókra, azt mutatja, hogy a háttérismeretekkel a képviselő asszony talán nem teljeskörűen rendelkezik.
A MÁV-csoport 2015. március 25-én bejelentette a képviselettel rendelkező szakszervezeteknek, hogy minden, jelenleg is készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállaló esetében a korrigált munkaidőadatokkal újraszámfejtést fog elvégezni, és a mutatkozó munkabér különbözetét idén kifizeti az arra jogosultaknak. Akik 2016. március 31-ig átalányra vonatkozó megállapodást kötöttek munkáltatójukkal, ezt az összeget áprilisban meg is kapták, mindazonáltal ők is jogosultak kérni a tételes elszámolást.
Ami pedig a képviselő asszony egyéb megjegyzéseit illeti, ezt a rendelkezést, az Mt. 101. § (3) bekezdését a 2012-es munka törvénykönyve hozta be a rendszerbe, tehát ez nem egy hosszú távra visszamenő dolog. A munka törvénykönyvének ez a rendelkezése ellentétes az egyébként sajnos ma már egyre kevésbé ismert folyamatos munkavégzésű üzemekkel. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Képtelenség ugyanis úgy beosztani a dolgozókat, hogy ez megfeleljen a racionális működésnek. 170 éves gyakorlat igazolja (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a korábbi Mt. helyességét. Köszönöm a türelmét, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir