WITZMANN MIHÁLY

Full text search

WITZMANN MIHÁLY
WITZMANN MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen államtitkár úr részletes válaszát, amelyet természetesen elfogadok, és bízom abban, hogy a javuló magyar külgazdasági, illetve külkereskedelmi kapcsolatok a jövőben még több hazai vállalkozás számára nyitnak lehetőséget a gazdasági tevékenység bővítésére, a foglalkoztatotti létszám emelésére, vagy akár az exporttevékenység erősítésére egyaránt. Ugyanis valóban a magyar versenyképes vállalkozások erősítése nagymértékben hozzájárulhat ahhoz a sikeres gazdaságpolitikához, amelyet 2010 óta tapasztalhatunk.
Somogy megyei és siófoki országgyűlési képviselőként a siófoki térségben működő vállalkozások tekintetében pedig örömmel mondhatom, hogy a közelmúltban több helyi vállalkozás vezetőjével is folytattam megbeszéléseket, és személyesen is meggyőződhettem róla, hogy a javuló tendenciák a siófoki térség cégeinél is egyre kézzelfoghatóbbak, akár a bővülő foglalkoztatottság, gazdaságélénkülés vagy éppen az export növekedése tekintetében. Ezért is tisztelettel kérem az államtitkár urat és önön keresztül a magyar kormányt, hogy továbbra is ezt az utat folytassák, és tegyenek meg mindent a (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) magyar vállalkozások további erősítése érdekében. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir