GYÖNGYÖSI MÁRTON

Full text search

GYÖNGYÖSI MÁRTON
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Én elsősorban az államtitkár úrral szállnék vitába az exportvezérelt gazdaság előnyeivel kapcsolatban. Nem hiszem, hogy államtitkár úr egyetlenegy sikeres országot fel tudna sorolni, amely kizárólag exportvezéreltséggel és a külföldi tőke bevonzásával alapozta meg a jövőjét. Úgy gondoljuk, hogy az egészséges verseny feltételeit kell megteremteni, a hazai tőkéseket kell lehetőségekhez juttatni, nemzeti tőkefelhalmozást kell lehetővé tenni védővámokon keresztül, hazai szereplők támogatásán keresztül. Minden egyes sikeres ország így alapozta meg a gazdasági fejlődésének útját, nem pedig olyan módon, mint ahogy a rendszerváltáskori paktumok keretében megtörtént olyan pártok között, mint amilyen a Fidesz és az MSZP is. Nem csoda, hogy nagyjából egy követ fújnak ebben a kérdésben. A felelősség önöket terheli.
Attól még, hogy a TTIP-t meg az összes szabadkereskedelmi egyezményt elvetjük és leszavazzuk, a feltételek adottak és rossz struktúrára épül a magyar gazdaság. Tehát ha a TTIP, a CETA ellen, az összes többi szerződés ellen szavazunk, az nagyon helyes, de ettől még a magyar gazdaság rossz és helytelen struktúrája fennáll.
Ami pedig Hörcsik Richárd képviselőtársam hozzászólását illeti: ne jogászkodjunk! Úgy gondoljuk, hogy nincs idő, nem szaladtunk előre, sőt megkockáztatom, hogy az utolsó órában vagyunk és már azon is túl. Ez egy országgyűlési határozati javaslat. Ez nem egy jogszabály, nem egy törvény, itt nem paragrafusok vannak, nem kell semmiféle jogászkodást bevetni. Ez egy országgyűlési határozati javaslat, amelyben a népszuverenitást leginkább megtestesítő szerv, a Magyar Országgyűlés felszólítja a kormányt, a nemzeti szuverenitás védelmében lépjen fel és védje meg a magyar nemzeti szuverenitást.
Ennyiről van szó, nincs szükség jogászokra ennél a stádiumnál. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir