SCHMUCK ERZSÉBET,

Full text search

SCHMUCK ERZSÉBET,
SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről: Már nem. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat egyet bizonyít: a Fidesz mohósága nem ismer határokat, a látszatra sem ad, és minden önkontrollt elveszítettek. A többség biztos tudatában 24 óra alatt akarnak átverni egy olyan javaslatot, amely törvénybe iktatja, hogy az MNB mostantól titokban, mindenféle ellenőrzés nélkül költhet el százmilliárdokat az alapítványain keresztül. És új szabályokat hoznak a jegybank cégei által kezelt adatok nyilvánosságára vonatkozóan is, kiterjesztik rájuk a központi pénzügyi és devizapolitikai érdekből való megtagadási okot.
A törvénytervezetet természetesen nem a kormány nyújtotta be, hanem egyéni képviselői indítványként került elénk, mert így még csak az egyeztetéseket sem lehet számonkérni. A titkosítást egészen nevetséges módon azzal indokolták, hogy az MNB alapítványainak versenyhátrányt jelent, ha átláthatóan kell működniük. Tisztelt Képviselőtársaim! Közpénzről beszélünk, az adófizetők pénzéről. Ráadásul hamis az érvelés, mert egy alapítvány legfőbb tulajdonsága, hogy nem versenyez, hanem valamilyen közcélt szolgál, ebben pedig a versenyhátrány nehezen értelmezhető.
A törvényjavaslat kimondja, hogy az MNB által létrehozott alapítvány vonatkozásában csak az alapítói jogok gyakorlására vonatkozó adat nyilvános, ideértve az alapító okiratot, az alapítványi cél megvalósításához szükséges, az alapító okiratban vállalt vagyoni juttatás teljesítésére vonatkozó adatot. Az alapítvány által kezelt többi adat pedig a civil szervezetek működésére és támogatására vonatkozó 2011. évi CLXXV. törvény vonatkozó rendelkezései szerint ismerhető meg. Ez azt jelenti, hogy a jegybanki alapítványok gazdálkodása csak a gazdálkodási év lezárása után ismerhető meg, és akkor sem részleteiben. És hatalmas különbség van a civil szervezetek és a jegybanki alapítványok között. Ez utóbbi közpénzből gazdálkodik.
Az egész törvényjavaslatban a legjellemzőbb és legrémisztőbb az a kijelentés, hogy az alapítványoknak juttatott közpénz megszűnik közvagyonnak lenni. Magyarul: hoznak egy törvényt arról, hogy mindannyiunk vagyonát zsebre rakhatják, ellophatják, nincs semmi látnivaló. Félelmetes ez a hozzáállás! Évek óta azt látjuk, hogy mind az MNB, mind a kormány úgy bánik a közpénzzel, mintha az a saját vagyona lenne, de most már ezt törvénybe is iktatják. Az MNB eddig is gátlástalanul szórta az adófizetők pénzét teljesen fölösleges célokra. Szívesen emlékeztetem önöket, ingatlanok sora sok-sok milliárdért, műkincsvásárlások, alapítványok létrehozása és feltőkésítése. De vélhetően most ennél is nagyobb lépésre szánták el magukat, mert különben nem állnának elő egy kínos és felháborító törvényjavaslattal. Csak halkan jegyzem meg, az emberek jó része tisztában van az MNB pénzszórásával, és nem lesznek hálásak ezért önöknek.
A miniszterelnök 2010-es megválasztása után azt üzente, hogy az ő kormányzása alatt nem lehet az MNB offshore lovagok szálláshelye. Most azonban egy olyan törvényt fognak elfogadni, amely az off-shore lovagok ötcsillagos szállodájává fogja alakítani az MNB-t. A Nemzeti Bank csak tavaly majdnem 100 milliárdos nyereségre, előtte pedig a devizahitelek forintosításából még ennél is többre tett szert, és az új szabályozás szerint senki nem fogja tudni megakadályozni, hogy ezt az alapítványokon keresztül akár az utolsó fillérig offshore cégeknek szórják ki.
(11.00)
Az MNB alapítványai már 250 milliárd forint közpénzt kezelnek. Ennek elköltését most titkosítják. A Fidesz-kormány eddigi tevékenysége alapján nyilvánvaló, hogy ezt az egészet el akarják tüntetni, off-shore cégeknek és haveroknak kifolyatni, luxuscélokra - festmények, villák, kastélyok, partik - elkölteni. Matolcsy urizálási mániája megállíthatatlan.
A másik érdekes eleme a törvényjavaslatnak az MNB-vezetők fizetésének jelentős megemelése. Tudjuk, hogy Matolcsy György fizetése alacsony. Mindössze 25-szöröse a minimálbérnek, havi 2,5 millió forintból nem lehet egyik hónapról a másikra megélni. Ezért Bánki Erik és Mengyi Roland javaslata minden MNB-vezető fizetését legalább megduplázza. Matolcsy György így mostantól 5 millió forintot kereshet, helyetteseinek 4,5 millió forint jut, de jut a monetáris bizottság tagjainak is havi 3 millió forint. Ez még a szokásosnál is cinikusabb lépés a kormány részéről, hiszen pont a Fidesz volt az, amely 2010 után jelentősen csökkentette a Magyar Nemzeti Bank vezetőinek fizetését.
Az az érvelés pedig, hogy az MNB vezetőinek fizetése elmarad az európai átlagtól, egyszerűen félrevezetés. A Portfolio kimutatása szerint a nyugat-európaitól igen, de a kelet-európaitól nem. És amikor az előző vezetés idején korlátozták a fizetéseket, kérdezem: akkor az nem volt baj? Akkor még nem. Akkor arról beszélt Orbán Viktor, hogy a magyar emberek által támasztott elvi igény a magas fizetések korlátozása. Most akkor ez megszűnt? Már nincs a magyar embereknek elvi igényük erre? Talán erről is kellene társadalmi konzultációt tartani.
Álságos a piaci érvelés is, mert sem az MNB veze-tésébe, sem a monetáris tanácsba, sem a felügyelőbizottságba nem szakmai alapon válogatják az embereket, hanem politikai alapon. Elég csak Papcsák Ferencre gondolni, mint a monetáris politika nagy szakértőjére. Külön említést érdemel még, hogy Papcsák Ferenc felügyelőbizottsági elnök fizetése az eddigi 1,2 millióról 3,5 millió forintra emelkedik. Valamiért azt sejtjük, hogy Papcsák Ferenc fizetését pont azért emelték meg, hogy felügyelőbizottsági elnökként a lehető legkevésbé dolgozzon meg a pénzéért, és a felügyelőbizottság a lehető legkevesebb vizsgálatot végezze el.
Jellemző az is, hogy csak az MNB legfelső vezetőinek fizetését emelik, az alsóbb szintekét, a valóban dolgozókét nem. Nem szakembereket akarnak idecsábítani, egyszerűen csak a közpénzt osztogatják a haveroknak. A nagy urizálásban az persze eszükbe sem jut, hogy a magyar átlagdolgozók bére még jobban elmarad a nyugat-európaitól, mint a jegybanki vezetőké. Egy Mercedes-gyári munkás hatszor-hétszer többet kap ugyanazért a munkáért Németországban, mint Magyarországon. Ez miért nem fáj önöknek? Az ápolók, pedagógiai segítők, bölcsődei dolgozók 8 éve nem kaptak fizetésemelést. Milliók élnek létminimum alatti fizetésből. Ez nem fáj?
Tisztelt Kormánypárti Képviselők! Az miért nem fáj önöknek, hogy az egyszerű emberek bére mennyivel van a megélhetési küszöb alatt? Miért csak a zsíros állású haverokért aggódnak? Az LMP szerint az MNB által elszórt százmilliárdoknak mindenhol jobb helye van, mint Matolcsy György bankszámláján. A párt szerint a Nemzeti Banknak ezért a nyereségét be kéne fizetnie a költségvetésbe, mert az MNB-nek nemcsak a vesztesége, hanem a nyeresége is közpénz. Éppen ezért az LMP már korábban is javasolta, hogy változtassák meg a törvényt, az MNB a nyereségét fizesse be a költségvetésbe, hiszen az is közpénz.
Befejezésül néhány szót a törvénytervezet legkevésbé fontos részéről. A közigazgatási eljárási törvény hatálya alól kiveszik az MNB eljárásait. A Ket. módosításával ugyanis lerövidítik a határidőket, plusz a beadványokat elfogadottnak kell tekinteni, ha a hivatal nem hoz határidőre döntést. Az MNB pedig úgy gondolja, hogy ő nem tud ilyen rövid határidőkkel ilyen fontos döntéseket meghozni, ezért kivonja magát alóla. Úgy tűnik, hogy ő megteheti. Köszönöm a figyelmet. (Dr. Schiffer András tapsol.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir