HOLLIK ISTVÁN

Full text search

HOLLIK ISTVÁN
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Ha jól látom, az ellenzéki képviselők (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) mindenfajta (Zaj. - Az elnök csenget.) ügyrendi kérdések mögé bújnak, de a dolog lényege, a vita lényege mégiscsak az, hogy az elmúlt egy évben egy egyértelmű feketefinanszírozást láthattunk (Dr. Szakács László: Hollik, adtál be ma még valamit a nevünkben?! Adtatok be még valamit a nevünkben?!), azt láthattuk, hogy Simicska Lajos feketén (Közbeszólás az MSZP soraiból.) finanszírozza a Jobbikot, ez egyértelmű. Ez a vita, amelyet most lefolytatunk, emiatt alakult ki, és ezt a vitát ezért kell lefolytatnunk, és azt láttuk, hogy vannak józan, kompromisszumkész ellenzéki javaslatok, ilyen volt az LMP-nek a javaslata, és ilyen volt a szocialistáknak a javaslata. Ezért tartjuk felháborítónak egyébként azt (Kunhalmi Ágnes közbeszól.), hogy az LMP a saját javaslatát nem szavazza meg, az MSZP (Kunhalmi Ágnes közbeszól.), amikor egyébként korrupcióról van szó, akkor ismét csak a saját javaslata ellen fog szavazni.
Én ezért szeretném tisztelt szocialista képviselőtársaimat megkérni, hogy bár lehet, hogy Botka László másra utasította önöket, de legyenek szívesek belátni (Kunhalmi Ágnes közbeszól.), hogy ez a törvényjavaslat a feketefinanszírozásról szól, illetve az átlátható kampányfinanszírozásról és pártfinanszírozásról szól. Ezért bármit is mondott az önök miniszterelnök-jelöltje, legyenek szívesek, szavazzák meg ezt a javaslatot. (Bangóné Borbély Ildikó: Üljél le!) Önök is tudják, hogy ezzel végre tiszta vizet öntünk a pohárba (Dr. Szakács László: Mit adtál be a nevünkben, Hollik, mit mondasz?), mert itt nem szól másról ez a kérdés, mint a feketefinanszírozásról, arról, hogy a Jobbik hogyan kaphatott 25 millió forintért közel 3 ezer darab plakáthelyet Simicska Lajostól. Mindenki tudja, hogy ez mélyen a piaci ár alatt van, mindenki tudja, hogy ezzel finanszírozta, ezzel vette meg kilóra Simicska Lajos a Jobbikot. (Közbeszólások az MSZP soraiból.)
Ezzel, ezzel a törvényjavaslattal véget tudnánk vetni ennek az áldatlan helyzetnek. Én kérem ellenzéki képviselőtársaimat, az LMP-seket, az MSZP-seket, hogy legyenek szívesek támogatni ezt a javaslatot. Aki ezt a javaslatot nem támogatja, az a feketefinanszírozás és a korrupció pártján áll. Köszönöm szépen. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból. - Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir