BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ

Full text search

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Végre feltehetem interpellációban is kérdésemet. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Miért, ki akadályozott meg?) Magyarország népessége továbbra is évente 30-40 ezer fővel csökken. Így például 2016-ban 93 ezer élve születésre közel 127 ezer halálozás jutott. A kiemelkedően magas halálozási mutató mögött ott húzódnak az egészségügyi rendszer problémái, a szakemberhiány, a kórházi fertőzések. A legfrissebb adatok szerint öt év alatt 134 ezerrel csökkent Magyarország népessége, ez körülbelül egy magyar nagyváros lakosságának felel meg. A kormány elvileg a népesedés érdekében, valójában szavazatszerzésből fűt-fát ígér a családoknak, de nem gondol azokra, akik biztosan szeretnének gyermeket, de sajnos egészségügyi okokból nincs nekik.
Ma Magyarországon már minden negyedik párt közvetlenül érint a meddőség problémája. Mindez tovább rontja Magyarország egyébként is kedvezőtlen népesedési mutatóit. A kormány évek óta panaszkodik az alacsony születésszám miatt, a lombikkezelések finanszírozását mégsem emelte meg. Néhány évvel ezelőtt ugyan Zombor Gábor, egykori egészségügyi államtitkár megígérte, hogy megduplázzák a meddőségi kezelések támogatását, de ebből végül semmi nem lett. A nemrégiben bejelentett családtámogatási javaslatok között nem is szerepelt a meddőséggel kapcsolatos semmilyen javaslat. Most pedig ott tartunk, hogy be akarnak zárni egy meddőségi központot.
Fontos tudni, hogy a társadalombiztosító által fizetett lombikbébi-kezelések 70 százalékát ma a magántulajdonú Kaáli Intézet fővárosi és vidéki rendelőiben végzik. Ma Magyarországon több tízezer gyermek megszületését köszönhetjük ennek az intézetnek. Az a helyzet, hogy nagy valószínűséggel a kormányt a Kaáli Intézet egészen komolyan zavarja. Az elmúlt hetekben Kaáli professzor komolyabb megállapításokat tett sajtón keresztül, és komoly kritikával illette a kormányt. A Kaáli Intézet kiszorítása feltehetően része annak a kormányban megszellőztetett kormányzati törekvésnek, amely szerint az EMMI a jövőben megemelné ugyan az egészségbiztosítási kassza terhére évente elvégezhető lombikkezelések számát, illetve azok támogatását, de ezeket egy budapesti centrumban, a Semmelweis-egyetemi női klinikán és a pécsi klinikán végeznék el.
Államtitkár Úr! A vágyott gyermekek megszületésének tényleg az a módja, hogy elkezdik csökkenteni a meddőségi centrumok számát? Komolyan ezt kell csinálni? Nagyon jól tudja, államtitkár úr, hogy a gyermek megszületéséhez általában kilenc hónap kell, de ha meddőségről beszélünk, akár több évről és akár évtizedről is beszélhetünk. Tényleg az a megoldás, hogy szűkítsük a hozzáférését a meddő pároknak? Azt gondolom, nem. Államtitkár úr, mit terveznek? Beszéljen már őszintén erről! Várom válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir