DR. VARGA LÁSZLÓ

Full text search

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem fogom elfogadni a választ. Többször kérdeztem már Varga Mihályt erről az ügyről, a legközelebb most jártam hozzá, hogy válaszoljon egyébként, de a szavazás után nagyon gyorsan elment. Semmi valódi választ nem adtak újra a kérdésemre, megjegyzem tavaly júniusban is kérdeztem, nagyjából hasonlókat mondtak. Az ilyen „kiemelten foglalkozik az üggyel a kormány” meg „határozott szándéka”, azt gondolom, hét év után nagyon kevés a diósgyőrieknek, miskolciaknak.
Először is mondta a területtel kapcsolatos problémákat. Nem véletlenül javasoltam azt, hogy barnamezős beruházás keretében, a „Modern városok” program keretében ne csak zöldmezős iparipark-fejlesztés legyen, hanem a DAM területének rehabilitációját végezzék el. Nem fogadták meg a tanácsomat, csak azért sem fogadták meg, pedig ennek valójában lett volna értelme, és ez segítette volna az acélgyártás újraindítását.
Azt gondolom, akkor támogatható bármifajta válasz az önök részéről, ha valójában történik valami. Ez ebben a formában elfogadhatatlan. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Azt kérem önöktől, hogy vagy valójában segítsenek a diósgyőri acélgyártás újraindításában, de ne hülyítsék tovább a miskolciakat. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir