DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mindannyiunk számára fontos a Planetárium és a Planetárium jövője. Az intézmény maga nem egy állami intézmény, hanem a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak, a TIT-nek az intézménye, ezt az idei és a jövő évi költségvetésben is - a TIT-et - 22 millió forinttal támogatja a kormányzat a működésében. Maga a telek, amin a Planetárium áll, az viszont négy tulajdonosnak a tulajdona: a magyar állam, a Fővárosi Önkormányzat, a kerületi önkormányzat és a BKV-BKK, tehát egy ilyen közös, négy tulajdonosból álló telek.
Éppen ezért ahhoz, hogy bármifajta munkálat meginduljon, előbb a tulajdonviszonyokat, területviszonyokat kell rendezni. De természetesen a kormány is folyamatosan vizsgálja, hogy miket és hogyan tehet meg. Nyilván, amikor a Városligettel kapcsolatos elképzelések megfogalmazódtak, azoknak része volt már 2016 nyarán is a Planetárium kérdése, hogy milyen fejlesztési jövőt szánunk a Planetáriumnak.
A vizsgálatok során az egyértelművé vált, hogy európai uniós forrásból nem finanszírozható a Planetárium felújítása teljes mértékben, ugyanakkor párhuzamosan az elmúlt években már rengeteg budapesti kulturális fejlesztés szerencsésen végigment, elég a Várkert Bazárra, a Zeneakadémiára, a Pesti Vigadóra, Budai Vigadóra vagy a folyamatban lévő Szépművészeti Múzeumra gondolni. Tehát számtalan kulturális fejlesztés Budapesten megvalósult, illetőleg most is a Városligetben és azon túl is rengeteg megvalósul.
Igyekszünk tehát keresni a közös megoldást a TIT-tel közösen, a négy tulajdonossal közösen, igyekszünk támogatni a tevékenységét a TIT-nek nemcsak a Planetárium kapcsán, hanem az Uránia Csillagvizsgáló kapcsán, az Élet és Tudomány, a Valóság és a Természet Világa tudományos ismeretterjesztő folyóiratok kapcsán, ahogy képviselő úr is utalt rá. Hiszen ezek a tevékenységek, a Planetáriumé és a magazinoké is és a csillagvizsgálóé is a fiatalok természettudományos ismereteit bővíthetik, az érdeklődésüket is növelheti, és ezzel talán valamilyen tudományos pályára is jobban ösztönzi őket. Úgyhogy folyamatos ebben is a kormányzat tevékenysége, remélem, hamarosan majd előrelépésekről is be tudok önnek számolni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir