VARGA MIHÁLY

Full text search

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdését. Az erkölcsi felelősség boncolgatása azért messzire vezet. Ne felejtse el, hogy a 2010-et megelőző szocialista kormányok semmit nem tettek a rászoruló emberek felzárkóztatásáért. Úgy adták át akkor a kormányzást, hogy közel félmillió munkanélküli volt az országban; egyszerűen kilátástalan volt a magyarországi cigány közösség helyzete is.
Az Orbán-kormány próbálkozott azzal, hogy a szociális felzárkóztatás történjen meg, ezért kötöttünk megállapodást az Országos Roma Önkormányzattal. (Bangóné Borbély Ildikó közbeszól.) A „Híd a munka világába” című program valóban, ahogy ön mondta, ezt meg tudom erősíteni, szabálytalanságba futott ki (Közbeszólás az MSZP soraiból: Bűntény!), a vizsgálat feltárt ilyen szabálytalanságot, ez volt az oka annak, hogy az EMMI elállt a támogatói szerződéstől, és a projekt során kifizetésre került 1,6 milliárd forint hazai forrásból származó támogatást pedig a megállapodásnak megfelelően részletekben fizeti vissza az Országos Roma Önkormányzat. Tehát szeretném hangsúlyozni azt, hogy ha szabálytalanságot tárunk fel, akkor a kárt valakinek meg kell téríteni, ebben az esetben pedig az önkormányzat az, aki visszatéríti ezt az összeget.
2016 végén az Országos Roma Önkormányzat számára egy speciális adósságrendezési támogatást tudtunk biztosítani, ez lehetővé tette azt, hogy a korábban megkapott támogatásokat sokkal egyenletesebben tudja visszatörleszteni az önkormányzat. A jelenleg fennálló követelés összege egyébként 280 millió forintra csökkent, az Országos Roma Önkormányzat folyamatosan határidőig törleszti a tartozását, havi 7 millió forintos részletekben. A futamidő végén fennmaradó összeget a 12. havi részletfizetéskor egyben fogja visszafizetni az önkormányzat.
Tehát azt tudom önnek mondani, képviselő úr (Dr. Józsa István: Hol a pénz?), hogy szabálytalanság történt, ezt a szabálytalanságot kivizsgáltuk, a Roma Önkormányzat pedig visszatéríti, visszafizeti azt a pénzt, amit korábban erre a programra kapott. (Bangóné Borbély Ildikó: Ki fizeti vissza? Nem a Roma Önkormányzat!) Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir