SALLAI R. BENEDEK

Full text search

SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm szépen, hogy újfent személyesen tisztelte meg az Országházat azzal, hogy választ adjon erre a kérdésre. Miután ön személyesen jelentette be egy konferencián, hogy módosítani kell az erőmű elkészültének a végső idejét, talán szerencsés is, hogy személyesen válaszol arra, hogy azt az első csúszást, amit most bejelentett, hogyan gondolják a jövőben. Azt mondta szó szerint, hogy az elsőt 2026-ban, a másodikat 2027-ben szeretnék átadni. A közölt évszámok pontosan egyéves csúszást jeleznek a korábban elfogadott ütemtervhez képest, vagyis a beruházás minimum egy évet késik. Önök az EU-ra, elhúzódó engedélyezésre fogják a késedelmet, de ez sajnos nem igaz, hiszen az ütemtervből az is látszódik, hogy a környezetvédelmi engedélyt 2015-re, a telephelyengedélyt 2016-ra, a létesítési engedélyt 2017-re tervezték megszerezni. A környezetvédelmi engedély és a telephelyengedély 2017-ben emelkedett jogerőre, a létesítési engedély pedig leghamarabb 2019 közepére születhet meg.
A magyar engedélyezési eljáráshoz az EU-nak - mint tudjuk - semmi köze nincs. Nyilvánvalóan felmerül a kérdés, hogy az LMP által korábban folyamatosan prognosztizált tendencia, hogy minden atomerőműnek csúszik a megvalósítása, és minden atomerőmű lényegesen többe kerül, mint azt tervezik, ennek az első jeleit ön szolgáltatja részünkre, hogy igen, úgy van, ahogy az LMP megmondta. Egész Európában a rendszerváltás óta egyetlen reaktorblokk sem épült meg a tervezett idő- és költségkereteken belül, és a költségtúllépés fő oka mindig az időbeli csúszás, hiszen hosszabban kellett fizetni az embereket, a gépeket, miközben később kezd termelni a beruházás.
Bocsásson meg, elnök úr, illetve miniszter úr, annyit hadd említsek, hogy ugyanerre utal most, gyakorlatilag a költségekre Ausztria múlt heti nyilatkozata, amely egyértelműen rámutatott, hogy Ausztria a nemzetközi európai bírósághoz fog fordulni ebben az ügyben, hiszen bizonyítva látja azt, hogy nem fog megtérülni ez a beruházás állami beavatkozás nélkül. Nyilván erre nem kell válaszolnia, mert a leadott kérdésben nem szerepel, ugyanakkor az állításainkat egyértelműen alátámasztja ez, hiszen egyértelmű, hogy ez az egész atomterv és a fideszes atomblokkfejlesztés egy elhibázott irány.
Bizonyára miniszter úrnak sokat mond Zwen-tendorf esete: azt hiszem, valami 15 milliárd schillingből fejlesztettek sok éven keresztül, majd egy normális kormány egy népszavazással a kulcsrakész reaktort nem engedte üzembe helyezni, és ennek megfelelően Ausztriában ma egy napelempark van. Mint olvastuk nemrégen, a svédek Csernobilban is napelemparkot termelnek. (Sic!) Ha az LMP kormányozni fog, Európában harmadik esetben vélhetően Paks is erre a sorsra jut, hogy az energiaelosztási rendszert kihasználva napelempark jön létre.
Azt szeretném megkérdezni, mi várható még változás, és a leadott kérdésnek megfelelően kíváncsiak vagyunk, hogy milyen költségnövekedésről és időcsúszásokról tud még beszámolni miniszter úr. Köszönöm a szót, elnök úr.
(15.20)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir