LÁZÁR JÁNOS,

Full text search

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Úr! A kormánynak ezzel kapcsolatban akkor volna gondolata, ha az ön által megfogalmazott állítások igazak lennének. Tekintettel arra, hogy az ön által megfogalmazott állítások nem fedik a valóságot, így a kormánynak ezzel kapcsolatban gondolata nincs. De ha már megkérdezett, akkor hadd hozzak szóba inkább egy hozzáállásbeli dolgot.
Én a választók döntése alapján itt ülhettem már akkor is, amikor mindenki simicskázott ebben a Házban, sőt volt módom arra, hogy Simicska Lajossal kapcsolatos kérdésekre válaszoljak. (Dr. Józsa István: Még, nem már!) Most van módom arra, hogy mással kapcsolatos kérdésekre válaszoljak. Akkor és most is azt gondolom, nem helyes - és ezt talán majd a Jobbik is meg fogja tanulni -, ha parlamenti képviselők szájukra vesznek egy konkrét magyar vállalkozót. Természetesen vannak jelenségek, amelyeket szóvá kell tenni, természetesen vannak jelenségek Magyarországon és mindenhol, amely jelenségeket a vállalkozás világából szabályozni kell, szóvá kell tenni, számon kell kérni, el kell számoltatni. De hogy konkrét vállalkozókat, vállalkozásokat, konkrét embereket, a nevüket, a hátterüket, a családjukat, a munkájukat, akik nem közszereplők, nem részesei a magyar politikai életnek, azokat idecitáljunk, és vállalkozói minőségében ítéljünk meg, én ezt nem tartom általában helyes dolognak. Akkor sem tartottam annak, amikor Simicska Lajossal kapcsolatos volt, és most sem tartom annak. Feltételezem, hogy ön mint a Jobbik képviselője, akit Simicska Lajos nagyra értékel, megérti, hogy ezt a választ minek okán mondtam el.
A másik része a dolognak a Balaton fejlesztése. Ön, képviselő úr, azt remélem, hogy támogatja a Balaton fejlesztését, amire a kormány hazai és Európai Unióból visszaszármaztatott források tízmilliárdjait mozgósítja, a közlekedés korszerűsítésével szeretnénk a turizmust növelni, szeretnénk, ha a Balaton vonzóképessége azok számára is, akik ott élnek, és azok számára is, akik odamennek, még jobb és jelentősebb lehetne. Egy óriási lehetőség Budapest mellett a Balaton a jövő magyar turizmusa, a magyar gazdaság munkahelyteremtése és az ország fejlesztése szempontjából, amellett, hogy az ország egyik legszebb pontja. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir