ÁGH PÉTER

Full text search

ÁGH PÉTER
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön által elmondottakból is világosan látszik, hogy a migránspárti szervezeteknek egyértelmű céljuk az, hogy a magyar biztonsági intézkedéseket megtörjék. Ennek érdekében, ha kell, hazugságokat is terjesztenek. Ne felejtsük el, nemrégiben történt, a nemzetközi sajtót is bejárta az, hogy olyan dolgokkal vádolták a magyar rendőröket, a határon szolgáló rendőröket, amelyek egyértelműen, azt gondolom, aláássák az igazmondás kritériumát.
Ezekről a vádakról természetesen kiderült, hogy alaptalan rágalmak, és azt gondolom, ennek kapcsán is meg kell köszönnünk minden, a határon szolgáló rendőrnek, katonának a munkáját, áldozatos szerepvállalását. Magyarországnak, azt gondolom, a támadások ellenére is védenie kell az európai határokat, mert ez a kötelességünk, és nem engedhetünk semmiféle nyomásgyakorlásnak. Erre kérjük a kormányt a jövőben is.
Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a So-ros-féle magánbizniszhez nem asszisztálhat Magyarország, az ítéletet meg kell fellebbezni, hiszen nemcsak jogilag abszurd, de erkölcsileg is felháborító.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir