DR. VEJKEY IMRE

Full text search

DR. VEJKEY IMRE
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem is olyan régen, 2015 decemberében szavazott a tisztelt Ház a T/7404. számú törvényjavaslatról, amely több más egészségügyi és egészségbiztosítási téma mellett megteremtette a lehetőségét a nemzeti egészségügyi informatikai, azaz az e-health-rendszer legfontosabb részének, az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térnek, azaz az EESZT-nek.
(16.50)
Az új rendszerben nem lesz szükség papírokra, tehát a betegeknek nem kell majd magukkal vinniük dossziéban a korábbi leleteiket, és az orvosi dokumentáció sem veszhet el, mert azok a kormányzati felhőben mindig elérhetők és megtalálhatók lesznek.
A felhőalapú elektronikus rendszerben az egészségügyi intézmények, az orvosok, a gyógyszerészek számítógépen keresztül megismerhetik a betegek korábbi adatait, vizsgálataikat, leleteiket és egészségügyi dokumentumaikat. A felhőalapú elektronikus rendszer továbbá összeköti az ellátórendszer mindhárom szintjét, valamint a háttérintézményeket, így az egészségügy összes szereplőjének adatait fogja tartalmazni. Fontos, hogy a beteg megtilthassa az egészségével és ellátásával kapcsolatos központi tárolást, és a digitális önrendelkezés során meghatározhassa, hogy ki mikor milyen esetben látja az orvosi dokumentációkat. A betegeknek az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér könnyebbséget, nagyobb biztonságot és gyorsabb felgyógyulási lehetőséget kínál.
Tisztelt Államtitkár Úr! Tudomásunk szerint a közfinanszírozott egészségügyi intézmények jelentős része rendelkezik már a szükséges informatikai kapacitással. Éppen ezért kérdezem tisztelt államtitkár urat: mikor indulhat el az e-egészségügyi szolgáltatási rendszer Magyarországon. Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir