KUCSÁK LÁSZLÓ,

Full text search

KUCSÁK LÁSZLÓ,
KUCSÁK LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2017. június 9-én tartott ülésén megtárgyalta az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról szóló T/15557. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) országgyűlési határozat - a továbbiakban HHSZ - 46. §-a alapján 20 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett támogatta.
A bizottsági ülés során a tagok megtárgyalták a háttéranyagban szereplő, a Gazdasági bizottság által beterjesztett módosító javaslatokat, amelyeket a Törvényalkotási bizottság tovább pontosított.
Az elektronikus hírközlésről szóló törvény vonatkozó bekezdését egészíti ki az összegző módosító javaslat azzal, hogy a határozott idejű szerződés időtartama akár két év legyen abban az esetben, ha a szerződéskötéshez kedvezményes készülékvásárlás - például televízió, mobiltelefon, számítógép és így tovább - is kapcsolódik. Ebben az esetben az előfizetés díja megegyezik az egy évre kötött szerződések díjával.
Hadd emeljem ki azt a rendelkezést is, hogy a hűségszerződéssel vásárolt készülékeknél a szolgáltató köteles ingyen függetleníteni a készüléket a határozott idejű szerződés lejártát követően. Hangsúlyozom, hogy a jogértelmezési problémák feloldása céljából meghatároztatott az a feltétel is, miszerint a hűségszerződés lejárta utáni szerződési feltételek az előfizető határozott időtartamú szerződési feltételeihez képest nem lehetnek kedvezőtlenebbek.
Továbbá a javaslat tisztázza, hogy a hűségidős határozott időtartam után a szerződés automatikusan határozatlanná alakul át, de a feleknek lehetőségük van akár felmondani is azt. Ugyanakkor a szolgáltató részére kötelezettségként írja elő, hogy a határozott idejű szerződés lejárta előtt 90 nappal három alkalommal tájékoztassa a fogyasztót a szerződés lejártát követően létrejövő változásokról, illetve arról, hogy milyen, a hatályos szerződési feltételekhez hasonló feltételeket tartalmazó szerződési ajánlatai vannak a szolgáltatónak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Jelen törvényjavaslatban a fogyasztói jogokat erősítő rendelkezéseket rögzítettük, illetve azt mondhatom, hogy a felhasználók érdekeit a korábbiakhoz képest még inkább kiszélesítjük. Kérem, tisztelt képviselőtársaim, hogy álljunk ki az állampolgárok érdeke mellett, akik ebben az esetben is számítanak a törvényhozók segítségére.
Köszönöm, hogy meghallgattak. Köszönöm a szót. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir