DUNAI MÓNIKA

Full text search

DUNAI MÓNIKA
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, engedjék meg, hogy néhány dologra reagáljak, ami elhangzott.
Kezdem azzal, hogy köszönet, hogy Gúr Nándor most már más kifejezéseket használt. Ha ezzel kezdte volna az első felszólalásában, akkor azt gondolom, hogy megspórolhattunk volna nagyon sok percet. Először azt mondta, hogy veszélyezteti, szétzilálja, megszünteti. Most már olyan kifejezést használt, s azt gondolom, ez már helyénvaló, hogy „kockázatos”. Önök kockázatosnak tartják. Ehhez joguk van. Én azt gondolom, hogy egy ilyen vitában az a megfelelő kifejezés, hogy vélelmeznek valamit. A „vélelmezzük” kifejezést is használták.
40 plusz. Tisztelt MSZP-s képviselőtársam, önök a 40 plusznak semmilyen változatát nem támogatták. De azt már megszokhattuk, hogy az MSZP kormányon és ellenzékben egész mást mond és egész mást cselekszik. Amikor kormányon vannak, akkor elvesznek, megszorítanak, amikor pedig ellenzékben vannak, akkor verbálisan adnak vagy adnának, ha lehetőségük lenne rá, mindenkinek mindent, ami csak belefér. Én azt gondolom, hogy akkor lehet ilyenkor ilyen érvekkel előjönni, hogy mennyi mindent adnának, ha akkor, amikor kormányoznak, ennek csak a tizedét vagy valamilyen töredékét megtették volna.
Azt mondja képviselőtársam, azt vélelmezi, hogy a MÁK-kal majd nem kapnak nyugdíjat. Tisztelt képviselőtársam, ha ilyen lesz, akkor kérem, azonnal jelezze. Addig pedig ez nem téma, ez nem ügy. Eddig innen kapták, most pedig onnan fogják kapni az emberek, és egészen biztos, hogy semmit nem fognak megérezni ebből a változásból.
Alaptörvény. Az Alaptörvény a legfőbb törvényünk, a legfontosabb törvényünk. De nem ez az egyedüli törvénye Magyarországnak, hanem számtalan más jogszabályunk és törvényünk van, amelyek garantálják a nyugdíjakat.
Engedje meg, hogy még a 28 500 forintra is kitérjek. Az egy számítási alap ez a bizonyos nyugdíjminimum. Nem ennyi az emberek nyugdíja! Ez egy számítási alap, amelyhez nagyon sok minden van kötve. Nem azt kell nézni, hogy mennyi a nyugdíjminimum összege, hanem azt kell nézni, hogy mennyi a nyugdíjasok nyugdíja. Ez két különböző dolog.
Köszönöm szépen, azt gondolom, hogy ez most elegendő lesz reagálásként. Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir