VÁGÓ SEBESTYÉN

Full text search

VÁGÓ SEBESTYÉN
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Dunai Mónikára szeretnék reagálni. Azért kicsit magamra vettem én is mint ellenzéki képviselő, hogy mit értünk meg mit nem értünk. Elképzelhető, hogy ön az, aki elhiszi a kormányzati kommunikációs elemeket meg azokat a paneleket, amiket kapott, és elképzelhető, hogy ön az, aki nem érti, hogy mi is van a háttérben, és miért kell megvalósítani ezt a módosítást.
Mondott egypár dolgot, amivel nem igazán tudok egyetérteni. Azzal most nem foglalkozom, hogy majdnem hogy csak egy kávét kérek, ahogy vitatkoznak egymással, hogy ki tett rosszabbat és ki ártott jobban a nyugdíjasoknak: azért a mérleg egyensúlyban lenne, sőt most már kezd egy kicsit önök felé elbillenni. Önök voltak, akik elvették a korkedvezményes nyugdíjat, önök voltak, akik megszüntették a rokkantnyugdíjat, és még sorolhatnám, de nem fogok ebbe belemenni.
Amiről viszont beszélni szeretnék, az, hogy az ellenzéki képviselők beszélnek egy százéves rendszer szétrombolásáról, az nem azt jelenti, hogy a száz évvel ezelőtti állapotokat szeretnék visszahozni, mert lehet, hogy száz évvel ezelőtt még kézzel mostak, de száz évvel ezelőtt sem keverték össze a mosatlan ruhát a mosatlan edénnyel, mert úgyis mind a kettőt vízben kell csinálni, akkor nyugodtan folyjon együtt. Tehát úgy gondolom, hogy ezen azért el kellene gondolkozni.
Olvassa át megint a törvényjavaslatot, olvasson utána annak, hogy központosítás címén miket hajtott végre a kormány az elmúlt időszakban, azoknak mi lett a vége, utólag kiderült az, fény derült rá és kiderült, hogy mi is volt ennek a tényleges célja és tényleges oka, akkor értelmezze újra a törvényjavaslatot, és lehet, hogy akkor ön is meg fogja érteni, és lehet, hogy ön sem fog ezzel egyetérteni. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir