TÓTH CSABA

Full text search

TÓTH CSABA
TÓTH CSABA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Magyarország felismerte, hogy a jövőt a tehetséges fiatalok, az ő felkarolásuk és támogatásuk határozza meg - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára egy hónappal ezelőtt egy konferencia megnyitóján. Amire most ráeszmélt a kormány, az már eddig mindenki számára világos volt: az ország jövője a fiatalokon múlik. Azon múlik, hogy milyen kilátásai vannak fiataljainknak az oktatás és szakképzés területén, és majd milyen munkavállalási lehetőségeik lesznek.
Sokat változott azonban a fiatalok helyzete az elmúlt években. A magyar fiatalok 43 százaléka félelmei első helyén azt jelöli meg, hogy nem tudja, miből lesz majd pénze, és tart az elszegényedéstől. A második helyen 37 százalékuk említi azt, hogy bizonytalannak látja a jövőjét, és nincs jövőképe. Aki csak teheti, az már nem itthon, hanem külföldön képzeli el a jövőjét. A középiskolások 40 százaléka már külföldre menne tanulni. A fiatalok úgy érzik, hogy olyan szintre csúszott a magyar felsőoktatás, hogy semmire nem mennek magyar diplomával már. Fontos tényezőként értékelik a fiatalok a hazai politikai, társadalmi környezetet, amit látván inkább külföldön képzelik el a jövőjüket.
Pedig az ország felemelkedésének alapvető feltétele az oktatás. Hisz a jól képzett fiatalokra szükség van a kutatás-fejlesztés területén, amely alapja a gazdaság növekedésének. Jól képzett fiatalok teremthetnek új vállalkozásokat és ezzel munkahelyeket is.
Az elmúlt években az öt legfontosabb célországban 40 százalékkal nőtt a magyar diákok száma. Ezen belül is három év alatt Angliában 66, Németországban 38, Ausztriában 17, az Egyesült Államokban 38 és Hollandiában pedig 89 százalékkal nőtt a magyar diákok száma 2012-höz képest. Évente mintegy 30 ezer állampolgár távozik külföldre. A külföldre költözők túlnyomó része a fiatal korosztályból kerül ki. A kivándorlók 45 százaléka 30 év alatti, háromnegyedük pedig nem érte el a 40 éves kort. A külföldre távozók jóval fiatalabbak, mint a hazai átlagéletkor.
(12.00)
Magyarországon a társadalom egyre jobban idősödik, és ez hazánkban sokkal előrehaladottabb fázisban van, mint más országokban. A népességszám 1981-ben tetőzött, a termékenységi ráta az egyik legalacsonyabb Európában, így ennek következményeképpen a népességszám 2060 környékére várhatóan 9 millió környékére esik. A középkorúak bázisa eddig stabilnak volt mondható, de hamarosan az egyik legkisebb lesz arányuk a teljes népességhez képest európai viszonylatban, ami a legrosszabb mutatóhoz vezet majd az idősfüggőség tekintetében. Ha a jövedelmi felzárkózás teljesen eltűnik, akkor bevándorlásról nem beszélhetünk majd, viszont a magasan képzett munkaerő kivándorlásáról annál inkább. Mindent egybevetve, az idősödő társadalom okozta kifizetési kényszer a munkaerő hanyatlásához vezet majd.
Ma már a magyarok százezrei dolgoznak külföldön. Magyarországon a kis- és középvállalkozói szektor foglalkoztatja a munkavállalók közel háromnegyedét, azonban a kisvállalkozók mindössze 27 százaléka 40 év alatti. Közel 100 ezer olyan kisvállalkozás van, amelynek tulajdonosa 55 év feletti. Ha a fiatalok elmennek külföldre dolgozni, vállalkozni, a következő tíz évben óriási probléma lesz a kkv-knál a generációváltásban.
A kormányzatnak ezt a problémát már régen fel kellett volna ismerni, és hatékony eszközökkel segíteni a kisvállalkozókat a generációváltásban, hogy e kis cégek gazdasági teljesítményében ne legyen törés.
A kormány azonban egy alibi programmal, kevés ráfordítással akarta az ezzel kapcsolatos problémákat kipipálni. Másfél évvel ezelőtt indították el azt a programot, amellyel 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást ígértek azoknak a fiataloknak, akik Budapesten vagy Pest megyében saját vállalkozást indítanak. A pályázás feltétele egy nyolchetes képzés elvégzése volt, amelyet az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. végzett.
(Az elnöki széket dr. Hiller István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A „Vállalkozz itthon, fiatal!” program teljes kudarc volt, hiszen Budapesten a 66 beérkezett pályázó közül még eddig eggyel sem sikerült szerződést kötni. A program vidéki lába sem volt eredményesebb; a Pest megyén kívüli régiókban tavaly október óta összesen csak 50-en pályáztak, amiből az NGM-nek csak öt céggel sikerült támogatási szerződést kötni. A programban részt vevők egyrészről óriási kapkodást tapasztaltak a képzés beindításával kapcsolatban, másrészt az NGM oldaláról pedig érthetetlen lassúságot, amivel a kifizetéseket kezelik. Úgy tűnik, hogy senkit nem érdekel, mit kezdenek a fiatalok a kormány ígéretére beindított cégeikkel.
A „Vállalkozz itthon, fiatal!” programnak köszönhetően a fiatalokban még inkább megerősödik az az elhatározás, hogy nem itthon kell vállalkozni, hanem külföldön kell keresni a boldogulást. Ezen az sem segít már, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tegnapelőtt bejelentette, hogy belső vizsgálatot rendel el a késlekedések okának feltárására. Ahhoz, hogy a fiatalok ne menjenek el külföldre dolgozni, ahhoz, hogy legyen kedvük itthon vállalkozásokat alapítani, a kormánynak azonnal érdemi intézkedéseket kellene tennie. Olyan programokat kellene elindítania, amely ezen célokat szolgálja, és nem elveszi a fiatalok maradék kedvét is a vállalkozásoktól.
Ebben a költségvetés-tervezetben sok-sok milliárdot költ el a kormány teljesen felesleges célokra, ahelyett, hogy arra fordítaná, hogy itthon tartsa, hogy hazahozza a fiatalokat, és hogy támogassa a vállalkozóvá válásukat. Ez egy igazságtalan költségvetés, amit az MSZP-frakció nem támogat.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir