FÖLDI LÁSZLÓ

Full text search

FÖLDI LÁSZLÓ
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kicsit a közép-magyarországi régióról szeretnék szólni, hiszen az uniós források tekintetében a közép-magyarországi régió, ennek is különösképpen a déli-délkeleti peremvidéke - az a mostani Ceglédi járás, Nagykátai járás, Nagykőrösi járás - bizony nem túl sok forrást kapott az elmúlt években. Ugyanakkor azokat a forrásokat, amelyeket sikerült ’10-14 között vagy azután megkapni a településeknek, illetve magánvállalkozásoknak, cégeknek, nyilván igyekeztek a legjobb módon fölhasználni. Itt külön meg kell említsem a KEOP-programot, illetve a VEKOP-programot, amiben, ha csak a KEOP-ot említem, az elmúlt hetekben négy település is több mint 800 millió forintos támogatást kapott vagy kap épületenergetikai felújításra. Ezek a települések a Ceglédi, illetve a Nagykőrösi járás területén találhatók.
Azt is el kell mondanom, hogy a ’10-14-es időszakban komoly beruházások voltak, főleg uniós forrásból a térségben, elsősorban csatornaberuházások, amelyek értéke több milliárd forintra rúgott. És itt hadd tegyek egy kitérőt, a korrupció itt elég sokszor elhangzott mint kifejezés, és csak úgy zárójelben jegyzem meg, hogy nyolc évig voltam polgármester, és már a nyolcadik éve vagyok parlamenti képviselő, és érdekes, se polgármester koromban, se képviselő koromban senki nem jött oda, hogy: te, figyelj már, teszek a zsebedbe pár millió forintot, hadd kapjam én meg a munkát! Azt se mondta meg senki, hogy kinek kell odaadni a munkát. (Dr. Apáti István: Képviselő úr, ezt őszintén sajnáljuk!) Tehát én nem igazából tudom azt, hogy hol vannak ezek a nagy korrupciós dolgok ezekben az ügyekben. Én azt javasolom azoknak, akik korrupcióval vádolnak minket, hogy tegyenek följelentést, hogy korrupcióról tudnak, és akkor nem lesz belőle probléma.
(19.50)
Még egypár szót a bérekről, itt a bérekről sok szó esett. Azt gondolom, ha itt béreket tudtunk emelni pedagógusoknak, rendvédelmi dolgozóknak sok helyen, ott azoknak meg kellett teremteni a gazdasági alapját, és a gazdasági alapok megteremtéséhez uniós forrásokat nyilván felhasználtak azok a vállalkozások, azok a gazdasági szereplők, akiknek eredményei alapján sikerült bizonyos béremelést végrehajtani.
Még egy témát szeretnék idecitálni a kedves képviselőtársaim elé, amiről talán még nem is esett szó itt a mai vitanapon, ez pedig a gyermekek korai fejlesztése. Magyarországon több ezer olyan gyerek él, akinek élete első öt évében szüksége lenne ilyen pedagógiai szolgáltatásra. Az elmúlt években 8 ezer ilyen megkésett fejlődésű kisgyermek korai fejlesztésére tudtunk lehetőséget biztosítani, ami nyilván nem kevés, de ennél sokkal többre van szükség. A mostani ciklusban mintegy 5,7 milliárd forint áll rendelkezésre ilyen fejlesztésekre, ami, azt gondolom, óriási lépés a korábbi évekhez képest.
Azt hiszem, az uniós források felosztásáról szóló mai vita meggyőzi az ellenzéki képviselőket is arról, hogy igenis azok a pénzek, amelyek bejönnek Magyarországra, az uniós pénzek megfelelő helyre kerülnek, nagy részük gazdaságélénkítésre fordítódik, és az ország előrevitelét, az itt élő emberek boldogulását szolgálják. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir