GŐGÖS ZOLTÁN

Full text search

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak egy rövid figyelemfelhívást szeretnék tenni, hiszen az államtitkár úr is visszajött, az agrár- és vidékfejlesztési támogatások ügyében.
Az a probléma, államtitkár úr, úgy tudom, a héten ki lesz írva valamennyi pályázat, ezzel nincs is semmi baj, csak azt kérném, hogy ne változtassanak menet közben ötször-tízszer a pályázati kiíráson, mert ez megöli a rendszert. Ez az egyik probléma.
A másik: ebben az évben már ezekből a programokból kifizetés nem lesz, ugyanis eddig összesen három pályázat van elbírálva, egy év alatt ennyit sikerült; három darab. A TS nagyon jól áll, ennek örülünk, 80 százalékos, tehát amit a kormány magára költ, abban zseniálisak. Az összes többinél az a probléma, hogy ha mondjuk, júniusig nem jelennek meg a pályázatok, akkor nemhogy kifizetés, de beruházásindulás se lehet, ugyanis három-négy hónap legalább a közbeszerzési átfutási idő, mindenkinek mindenre új ajánlatot kell kérnie. Ez azt jelenti, hogy a tél beállta előtt itt beruházáskezdés nem lesz. Azt mondják, 300 milliárdot ki fognak fizetni az idén, ha máshogy nem, előlegként. Államtitkár Úr! Akinek 110 százalékos bankgaranciát adnak, annak nem kell előleg, mert az inkább olcsóbban vesz fel hitelt a bankból, tehát erre nem kellene hivatkozni, hogy majd az előleg hozza be a pénzt a rendszerbe.
Én azt kérem, hogy nézzék át ezt a rendszert, nem tudom, hol akad ez meg. Valahol biztosan megakad, mert olyan nincsen, hogy egy trágyatároló-fejlesztési programot egy évig ne lehessen elbírálni, és olyan sincsen, hogy egy őshonosállat-pályázatot ne lehessen egy évig elbírálni. Tehát ezekre mindenképpen rá kellene nézni, mert ebből nemhogy idén, jövőre vagy utána se lesz kifizetés, ha ez így történik. 100 milliárdnyi kifizetés volt tavaly, mondják, ebből 15 milliárd volt ennek a programnak a része, az AKG és a KAT előlegkifizetése, aminek egyébként nem sok köze van a beruházási pályázatokhoz, mert az meg valahol azért inkább a területalapú támogatásokra hajaz.
Azt kérném, hogy a szakma érdeke miatt vegyék ezt a történetet komolyan, mert ebből borzasztó nagy káosz lesz. Én ennyivel szeretnék hozzájárulni ehhez a vitához (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), hogyha nem látják, akkor legalább én elmondjam. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Gúr Nándor tapsol.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir