DÖMÖTÖR CSABA,

Full text search

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Önnek igaza van abban, hogy a strasbourgi bíróság döntése felháborító ítélet, amely jól mutatja azt, hogy milyen is az, amikor létrejön egy hajmeresztő koalíció az embercsempészek, a bevándorlók és az úgynevezett jogvédők között. Különösen felháborítóak a körülmények, ha tudjuk, hogy Magyarország 2015 óta több mint 10 ezer kérelmet, bevándorlókérelmet utasított el, így ha hasonló pereket indítanának, az az ország számára mintegy 40-50 milliárdos terhet jelentene. Ekkora teherrel járna a migránsbiznisz.
Egyébként nem csak nálunk vannak hasonló botrányok. Az olaszországi Cataniában a helyi főügyész felvetette, hogy meg kellene vizsgálni a bevándorlókat odavivő szervezetek pénzügyi forrásait. Tehát ő is megerősítette azt, amiről az EU határvédelmi ügynöksége is nyíltan beszélt: egyes civilnek nevezett szervezetek tevékenységükkel gyakorlatilag az embercsempészetet segítik. Ilyen körülmények között érkezik hozzánk egyébként az Unió migrációs politikáért felelős biztosa. Ő az, aki korábban arról beszélt, hogy felelősségre kell vonni azokat a tagországokat, amelyek nem teljesítik a bevándorlási kvótát. Még szerencse, hogy nálunk ősszel volt egy népszavazás, ahol az emberek 98 százaléka elutasította ezeket a terveket. (Dr. Szél Bernadett: Érvénytelen volt!) Ez a pár példa jól mutatja, hogy miért is aktuális ez a kérdés, és miért kellett helyet kapnia a héten induló nemzeti konzultációban.
Szeretném itt a Házban is elmondani, hogy a kormány konzultációja hat kérdést érint majd. Olyan kérdésekről lesz szó, amelyekben a kormánynak egyébként van világos álláspontja, de a sikeres nemzeti érdekérvényesítéshez nagy szükség van a magyar emberek támogatására is. A kormány azok támogatására számít, akik a határok védelmét tartják elsődlegesnek, azokéra, akik nem engednék ki az adók, a rezsi és a bérek meghatározását Magyarország kezéből, és azokéra, akik tisztább, átláthatóbb viszonyokat szeretnének a külföldről pénzelt hálózatok esetében. Erről jut eszembe egyébként, hogy a Soros-hálózat egyik főembere ma adott egy interjút az egyik nagy portálnak, ahol nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy szerinte nincs értelme megkérdezni 8 millió magyar embert ezekről az ügyekről. Hadd kérdezzem meg itt a Ház színe előtt is: kit kellene megkérdezni, ha nem éppen az érintetteket? Hogyan hivatkozhatnak ezek az úgynevezett jogvédők ezek után demokráciára? Egyébként ugyanezek az emberek támadták az őszi népszavazást is.
Tisztelt Ház! Mivel mégiscsak a nemzeti szuverenitást érintő kérdésekről van szó, ezért nagyon jó lenne, ha az ellenzéki pártok is állást foglalnának ezekben a kérdésekben, nem csak a bevándorláspolitikában. Az adópolitikában például azért várjuk el az állásfoglalást, mert jól tudjuk, hogy a baloldal éppen adóemelésen töri a fejét. A Jobbiktól például azért várunk állásfoglalást, azért várunk őszinte szót, mert pár hete mellé álltak egy olyan brüsszeli javaslatnak, amely jogköröket vonna el Magyarországtól és a tagállamoktól. Lám, miből lett a cserebogár: ezzé lett egy nem olyan rég még uniós zászlót égető párt. (Közbeszólások a Jobbik soraiból: Melyik? És melyik javaslatról van szó?)
Egy biztos, a konzultáció olyan kérdésekről szól, amelyek a nemzeti szuverenitást érintik. Minden létező eszközzel fel fogunk lépni az ellen, hogy első- és másodosztályú Európa jöjjön létre. (Dr. Szél Bernadett: Paksot is tegyétek be! Az is szuverenitás!) Mi egy erős Európát szeretnénk, amely továbbra is épít a nemzetállamokra (Zaj. - Az elnök csenget.), és tiszteletben tartja azok sokszínűségét, azok akaratát. Egyébként éppen azért emeljük fel a szavunkat a rossz döntések ellen, mert érdekel minket, hogy mi lesz Európa sorsa.
Tisztelt Ház! Az állam- és kormányfők a múlt héten egy csúcstalálkozón gyűltek össze. Ehhez az alkalmat a római szerződés aláírásának 60. évfordulója jelentette. Az elfogadott záródokumentumban van két jelentős gondolat. Egyrészt a négy kiemelt jövőbeni feladat közül az első helyen szerepel Európa biztonságának megerősítése, többek között megvédett határokkal. Az is szerepel a zárónyilatkozatban, hogy az uniós vezetők kötelességet vállalnak arra, hogy meghallják az állampolgárok aggodalmait, és figyelembe veszik a nemzeti parlamentek véleményét. Mivel mi sem szeretnénk mást, a legfőbb ideje annak, hogy ezek a célok végre az uniós vezetők tetteiben is megjelenjenek. Ahhoz, hogy ezt kikényszerítsük, jelenleg a nemzeti konzultációban való részvétel a legjobb megoldás. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir