STUMMER JÁNOS

Full text search

STUMMER JÁNOS
STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azokért emelek most szót, akiket önök, tisztelt fideszes népnyúzók, jogtalanul fosztottak meg a járandóságaiktól; azokért a magyar emberekért, akik az önök döntése miatt vészesen elszegényedtek, akik közül sokak elveszítették a tetőt a családjuk feje fölül; azokért emelek szót, akiket önök a reménytelen sötétségbe löktek, akik közül sokakat az öngyilkosságba kergettek. Ők azok a tízezrek, akik 2010 után először tapasztalhatták meg a saját bőrükön, hogy a következő években mire is számíthat a szegény, az elesett, a segítségre szoruló Orbán Viktor országában. Ők azok a magyar állampolgárok, akikre 2010 után először támadt rá a saját államuk, akiket először pécézett ki magának a nemzeti együttműködés rendszere.
Akkor önök helyesen mondták azt, hogy az ellátási formát meg kell tisztítani a visszaélésektől. De az önök kezét nem az vezette, hogy egy emberségesebb és igazságosabb rendszert hozzanak létre, hanem csak és kizárólag az, hogy néhány tíz milliárd forintot meg tudjanak spórolni ezeken a családokon. A jogtalanul elvett pénzt pedig nem az egészségügybe tették, nem abba fektették, hogy a magyar munkavállalók végre biztonságosabb munkakörülmények között dolgozhassanak, nem arra, hogy sérült honfitársaink minél hamarabb visszanyerhessék régi önmagukat. A lopott pénzből önök stadiont építettek apucinak, szállodaláncot vásároltak a kislányának, marhaságokkal plakátolták tele az országot, és arra is jutott belőle, hogy egymás zsebét is jól megtömködhessék.
Ha tetszik önöknek, ha nem, tavaly ősz óta alkotmánybírósági határozat van arról, hogy önök meglopták a rokkantnyugdíjasokat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Mikor fogják az új felülvizsgálati rendszert bevezetni? Hogyan fogják és mikor kártalanítani az érintetteket? (Az elnök ismét csenget. - Gulyás Gergely: Március 31-e.) És ki fog önök közül bocsánatot kérni ezektől az emberektől? (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir