Galiczia német gyarmatai German Ludomiłtól, fordította Katona Lajos | Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben

Galiczia német gyarmatai
German Ludomiłtól, fordította Katona Lajos

Hogy mikor kezdődik a németeknek a szomszédos lengyel földre való bevándorlása, az történelmi pontossággal nem állapítható meg. Csak annyi bizonyos, hogy már Lengyelország történetének legrégibb idejében találunk területén német gyarmatokat.

Hiszen már a monda korában kezdődnek az első tudósítások azon németekről, kik az élet különféle viszontagságai következtében keletre vetődve, a távol lengyel földön találtak új hazát és munkatért. Az a lengyel monda, mely egy Walther (Walgierz Wdały, Daliás Walther) nevű német lovagról szól, a ki Krakó mellett Tyniec várában ütött tanyát, érdekes utóhangja az Aquitaniai Waltherről (Waltharius manu fortis) regélő német mondának, a ki a Rajna vidékéről menekűlt keletre.

Első német bevándorlókúl papok, leventék, kézmívesek és kereskedők érkeztek az országba; ezek részben önkénytelenűl kerűltek ide, mint hadi foglyok vagy földönfutók, s magukkal hozták a magasabb műveltség magvait, melyek itt-ott gyökeret eresztve ki is sarjadtak. Az első lengyel vezéreknek és királyoknak a német birodalomhoz való, akár békés, akár háborús viszonyuk mindenkép csak kedvezhetett a németek bevándorlásának és azt egyre jobban elősegíthette. Az újonnan megalapított és folyton fejlődő államszervezetben annyiféle művelődési föladat volt megoldandó és ehhez oly sok tapasztalt kézre és főre volt szükség, hogy minden derék ember szívesen látott vendég volt a fiatal országban. Az pedig már a szomszédos helyzettel járt, hogy a szívesen látott segítők között épen a németek voltak nagyobb számmal.

Így tehát lassacskán a nyugati műveltség nagy áramlatával kiváltképen mégis a szomszéd ország műveltsége hatolt be a lengyel földre; ez irányította az új állam intézményeit, innen vették a mintákat a társadalmi rend szervezéséhez, míg végűl egy nagy esemény és az annak nyomában járt iszonyú pusztúlás a német elemnek még tágabb kaput nyitott Lengyelország felé. A tatárjárások, melyek a XIII. században egész Kelet-Európát földúlták és vérontással árasztották el, 1241-ben a Kárpátok éjszaki lejtőin is átcsaptak, több csatában lekaszabolták a lengyel lovagság díszét-virágát, fölperzselték az útjokba eső városokat, földig lerombolták a falvakat és egészen az Odera vidékéig nyomúltak. Hiába állott eléjök Liegnitznél a nemes lelkű Boroszlói II. Henrik; híveivel együtt a csatatéren maradt; a rettentő csorda pedig tovább nyomúlt, míg végre Olmütz kapui előtt szét nem verték.

Már ez az első tatárdúlás teljesen romokba döntötte és kipusztította Lengyelország déli részét. Kis-Lengyelország ezúttal elvesztette a részfejedelemségek között addig elfoglalt vezéri helyzetét. Hogy az ország megint fölvirágozzék, az elpusztúlt lakosságért kárpótlást kellett keresni, és idegen kezek serény munkájára volt szükség, hogy a romok helyén új élet keljen. A földúlt országok fejedelmei csakugyan ehhez az eszközhöz folyamodtak, és így az 1241. évi nagy tatárjárás egy nagyobbszabású gyarmatosításra adott alkalmat, a mely azontúl évszázadokra sajátszerű bélyeget nyomott az országra és kezébe vette azt a művelődis munkát, mely a tatárok és egyéb ellenségek több izbeli berontásai, valamint belvillongások mellett is szilárd alapot tudott vetni a későbbi virágzásnak.

Vargaműhely, Boeheim Boldizsár képes codexéből.
Siegl Károlytól

Már „fehér” Leszek egy pontosabb kelet nélküli szabadalom-levelében, a mely tehát mindenesetre 1227 (Leszek elhalálozásának az éve) előtti, említvék az idegen bevándorlók „sive sunt Romani sive Teutoni” (akár románok, akár németek), és saját törvényeik használatát engedi nekik a fejedelem. Szaniszló krakói püspök (1253. évi szeptember 17-én kelt pápai bulla alapján történt) szentté avatásának okíratai között a szentnek csodáit tanúsítók sorában egyebek közt megnevezvék a következő krakói polgárok: Richard és felesége Krisztina, Ziner és felesége Amleta, egy „német”-nek jelzett Witker és fiai Gerard és Richold, Kigner és leánya Margit, egy „német” Orsolya, a mi világos bizonyítéka, hogy már akkor, tehát a tatárjárás előtt is nem csekély részét tették a németek a krakói lakosságnak. Valószínűleg ez okból történt, hogy Szűzi Boleszláv németekkel iparkodott elnéptelenedett országát benépesíteni. Az eljárás, a mely szerint ennek történnie kellett, már egy régibb okíratban körvonalozva volt, tudniillik abban a szabadalomban, a melylyel 1242-ben Boroszló városág német (magdeburgi) jog szerint szervezték. Ezen szervezés mintájára 1257 június 5-én Szűzi Boleszláv és anyja, Grymisława, valamint felesége, Kunigunda, együtt egy szabadalomlevelet adtak ki, melynek az volt a czélja, hogy Krakóban a magdeburgi jog szerint „civitas”-t (városi községet) szervezzenek, és abba különféle vidékekről gyűjtsenek lakosságot. A fejedelem a gyarmatosításra vállalkozó előljáróknak („advocatis”), névszerint Getkónak, vagy másként „Stilvojt”-nak, jakabnak, Neisse városa hajdani bírájának, és Ditmárnak, másként „Woth”-nak megígérte, hogy Krakó új polgárai hat éven át sem ház-, sem fejadót és tizedet nem fizetnek; csak az árúsboltokért kellend bért fizetniök, ha a fejedelem nekik ilyen boltokat építene, és e bérnek öt hatoda a fejedelemé, egy hatoda pedig az előljáróké legyen. Hat év elteltével azonban a polgárok minden telek (area) után „német suly szerint fél lat”-ot fizessenek, kivéve a mészárosok, sütők és vargák állóhelyeit. Minden hatodik udvar (curia) hat év múltával az előljárók tulajdonába menjen át, a kik ezenfelűl egy vágóhídat és még egyéb kedvezményeket is kapnak. A várost továbbá legelővel, szántóföldekkel, erdővel és malmokkal is megajándékozta a fejedelem. A polgárokat tíz évre, az előljárókat pedig egyszer s mindenkorra az egész országban fölmentették a vámfizetés alól; szabályozták törvénykezésüket, hadi szolgálatukat pedig csupán a város falainak védelmére korlátozták.

Krakó városnak ezen újjáalapítását nem sokára számos más városé követte. Azonban a régibb keletű és a tatárjárás alatt elpusztúlt városok ez újjászervezésén kivűl számos egészen új helységet is telepítettek. A föltételek, melyek közt e városok polgársága kifejlődött, olyan kedvezők valának, hogy más, nem ily gyarmatosítás útján keletkezett városok is igyekeztek a fejedelmektől maguknak „a némeg jot” szabadalmát megszerezni. A tatárok berontása óta a XIII., XIV., XV., XVI., sőt a XVII. századon át is beláthatatlan sora következik az ilyen szervezéseknek, melyek mind a „német jog” (vagy különféle változatai szerint ius szredense [noviforense], magdeburgense, culmense vagy franconicum) alapjára helyezkednek, az idők haladtával és a változott körűlményekhez képest alkalmazkodván jogszokásaikban.

Szabóműhely, Boehaim Boldizsár képes codexéből
Siegl Károlytól

Egyidejűleg új falvakat is telepítettek. A gyarmatosítás vállalkozója (scultetus [Schulze]) örökjogon bizonyos számú telkeket kapott, melyek kimérésénél frank mérték szerint számítottak, kapták továbbá a bírói jogot és bizonyos bevételeket, valamint a szokásos terhektől való mentességet. Egyes ily terhektől ideiglenesen az új telepeseket is fölmentették.

A németek bevándorlása főkép a városok felé irányúlt, a hol térre találtak és szabadon fejlődhettek. A városokban nagy községekké tömörűlve, könnyebb volt régi hazájukkal állandó összeköttetésben maradniok, honi szokásaikkal és erkölcseikkel együtt anyanyelvüket megőrizniök, mint a vidéken, a hol kisebb csoportokban szétszórva, csakhamar beleolvadtak környezetükbe.

A német gyarmatosításnak a nagyobb városokból az egész országra kiáradó hatása szinte mérhetetlen. Volt ugyan idő, a mikor a gyorsan fölvirágzó városok erejük és fontosságuk érzetében és annak büszke tudatában, hogy régi hazájuk hatalmas városaira támaszkodhatnak, a lengyel nemzeti elemre nézve veszélyesekké lettek, miért is föltámadt a gyanakvó aggodalom, vajon e gyarmatosítás valóban üdvös-e. Mihelyt azonban ezt a veszedelmet Łokietek Ulászló király határozott föllépése elhárította és utódjának, Nagy Kázmérnak bölcs intézkedései egyszer s mindenkorra gátat vetettek neki, akkor tűnt ki igazán, milyen üdvös volt ezen művelő hatású elemnek az országba való betelepítése.

A Kárpátok éjszaki lejtőin, tehát a kelet-európai nagy kereskedelmi út mentén levő, német lakosságú városok nem sokára a kül- és belföldi termékek fontos lerakó helyeivé lettek. Épen ezért falakkal és árkokkal kerítkeztek (Krakó már 1288-ban), első sorban természetesen a maguk biztonsága végett, de egyúttal az egész országnak is nevezetes erősségeivé lettek. Azon czéhek jegyzékében, melyeknek kötelessége volt a város falának és a különféle bástyáknak védelme, már a XIV. században a következőket olvassuk: kard-csíszárok, késesek, sütők, asztalosok, vargák, serfőzők, nyergesek, szabók, szűcsök, kesztyűsök, kalaposok, gombkötők, tabakosok és tímárok, kovácsok, mészárosok, posztóványolók, festők, képfaragók és takácsok. Kiváló tekintélynek örvendetek a fegyverkovácsok és az ötvösök, kiknek gyártmányait a művészeti alkotásokkal egy becsben tartották. De kiváló fontosságra és nagy közgazdasági nevezetességre jutottak azok a czéhek is, melyek a belföldi nyerstermények (bőrök, gyapjú, ólom, sat.) földolgozásával foglalkoztak és ezt oly kiterjedésben gyakorolták, hogy gyártmányaikkal nemcsak az ország saját szükségleteinek tudtak eleget tenni, hanem távoli nyugat-európai kereskedelmi góczpontokra is szállították készítményeiket és ott becsűletet szereztek velük.

Céllövés, Boeheim Boldizsár képes codexéből.
Siegl Károlytól

A tudományt és költészetet az új hazában nem valami nagyon ápolták. A mennyiben a gyarmatok gyakorlati irányú törekvése a lélek és szív szükségeinek kielégítését is szükségesnek vélte, az anyaország termékeihez folyamodtak, a mit régi hazájukkal való élénk összeköttetésük igen megkönnyített.

A vagyonosodással azonban föltámadt a külső fény és pompa szeretete, és ezzel a képzőművészetek pártolása. A gondos, munkás, gazdag és önérzetes polgárok házai egyre nagyobb szabásúakká lettek s kivűl, belűl a művészet és műipar számos alkotásával dicsekedtek. Nem sokára bevonúl e városokba a német építészet is, és jóllehet itt több sajátszerű vonása fejlődik, az ezen időből való pompás épűletek mégis közel rokonságot mutatnak a német, főkép a délnémet városokéival. A hatalmas és mégis könnyedén emelkedő tornyok, a magas oromtetők és csúcsíves építmények Krakó városának egészen német színezetet adtak.

A közjólétnek legdúsabban fakadó forrása azonban nem az ipar, hanem a kereskedelem volt, s ez a gazdaság mellett a világban és üzleti életben való jártasságot is gyarapította. A kereskedő tapasztaltsága nem korlátozódott a város környékére, hanem a messze távolba is lehatott, s ez úton olyan emberek képződtek, a kiket ügyességük és alkalmas voltuk révén az ország fejedelmei is nagyra becsűltek és a legnevezetesebb állásokra alkalmaztak. Előljáróit évenként választotta a krakói tanács. Ezek közt még a XV. század jó nagy részében is csaupa német nevűeket találunk, így példáúl 1412-ben: Gemelich Miklós, Wenyngnerten, Schiller györgy (Jorge), Kaldberg Péter, Morenstein György, Homan Pál. A tanácsurak székein is legkivált német családok tagjai ülnek a XV. század folyamán, és sűrűn találkozunk közöttük a gazdagabb kereskedő-nemzetségek ismétlődő neveivel, minők a Bochner, Borg, Mynhard, platener, Arnsberg, Czirl, Werzing, Falkenberg, Langinclos, Kezinger, Salomon, Swarz, Kisling, Serafin, Fuggar, Betman és Boner családok; lengyel nevű csak kettő akad soraikban.

A nevezett családok némelyike már a XIV. században nagy vagyonra és tekintélyre tett szert; egy Werzing (Vierzing, Wierzynek) példáúl urát és királyát, Nagy Kázmért, IV. Károly császárt és más koronás főket is vendégűl látott asztalánál s drága ajándékokkal halmozta el őket. Ugyancsak ő szükséget látó fejedelmeken is szívesen segített nagy összegekkel.

A Jagiełłók uralkodása óta még jobban növekedett a krakói polgárok tekintélye. Minden új fejedelem trónralépte és az ilyenkor szokásos hódolás alkalmával újra megerősítették régi szabadalmaikat s idő folytán újabbakkal gyarapították az addigiakat, s így jogokban egészen egyenlőkké lettek a köznemességgel, kivált a mióta János Albert alatt (1492 feria quinta post festum omnium Sanctorum, azaz mindenszentek napja utáni csütörtökön) megkapták a privilegium coaequationis cum regni nibilibus, ita ut nullam solvant exactionem (a bidoralmi nemességgel való egyjogúság és teljes adómentesség) szabadalmát.

Engelsberg német telep.
Kochanowski Romántól

Ha a német polgárok lakta városok jobban összetartottak és egymást kölcsönösen támogatták volna, bizonyára olyan erőre tettek volna szert tartósan, a melyet alig lehetett volna megtörni. De a városi községekben oly könnyen támadó pártoskodás, önző törekvések, irígység és versenygés semmiféle közös kapcsot sem engedtek megszilárdúlni, minek következtében a nemességnek a városi polgárság ellen intézett első támadása ezt védtelenűl találta. Az első ostrom Krakó városát támadta, de a főváros szabadalmaival együtt elvesztek a többi városokéi is. A támadásra már 1461-ben a következő eset adott alkalmat. Tęczyński András lovag vitába elegyedett egy polgári rendű fegyverkovácscsal; haragjában megütötte és utóbb azokat a poroszlókat is elverte, a kiket érte küldöttek. Az erre fölzúdult néptömeg berontott a ferenczek templomába, a hol a lovag menedéket keresett, és őt ott agyonverte. Az akkor épen Poroszország ellen hadjáratra készülődő nemesség az eset hírére a táborból rögtön Krakó ellen akart indúlni, hogy Tęczyński haláláért bosszút álljon. Csupán a királynak a vétkesek fölött tartott szigorú ítélete akadályozta meg a nyílt ellenségeskedés kitörését. De a nemesség és polgárság közötti meghasonlás megvolt, az ellenségeskedést csak szította a szegényebb nemességnek a gazdagabb patriciusokra való irigykedése, a nagy tőkepénzesek elleni elkeseredés, kik másokkal igen is éreztették felsőbbségüket, aztán meg a polgárok idegen származásának fölhánytorgatása. János Albert, Sándor és I. Zsigmond királyok ugyan nem szűntek meg a polgárokat oltalmazni; s maga a polgárság is igyekezett legalább az idegen származást illető szemrehányást elhárítani azzal, hogy megtanúlt lengyelűl, minek következtében Krakó mindinkább lengyel nemzeti színezetet nyert (a legrégibb lengyel nyomtatványok egyike egy 1539-ből való német-lengyel nyelvkönyv); de mindezen törekvések hiábavalók voltak. A nagyra törő nemesség valóságos harczot indított a városok ellen, melyek hatalma az egyre erősbödő támadás miatt mindinkább hanyatlott.

A városok hanyatlásával a több századon át fönnállott gyarmatok is mind jobban beleolvadtak a nemzeti elembe, de azért sok helyütt eltörűlhetetlen nyomai maradtak hajdani létüknek. Magukon a városokon, azok épűletein és a legkülönfélébb történeti emlékeken kivűl a kézművesség és ipar német eredetének tanújelei élnek a lengyel nyelvben is, melyek ha részben ellengyelesített alakban is, de azért még ma is világosan föltetsző bizonyságai az illető szók német származásának.

Későbbi időkben is kerűlt a németeknek több ízben alkalmuk arra, hogy Lengyelországban nagyobb számban megtelepedjenek. Így a reformáczió korában, majd a XVII. században, végűl pedig a két szász eredetű király uralkodása alatt sok német vándorolt be az országba. Ezeknek a beköltözéseknek alig maradt egyéb nyomuk a többé-kevésbé ellengyelesített családneveken kivűl, minthogy a bevándorlók nagyon hamar összeolvadtak a belföldiekkel. Csak 1781-től 1785-ig rendelt el II. József császár újabb tervszerű német gyarmatosítást Galicziában. A koronauradalmak egy része, a régi örökös bírói jószágok és gazdátlan nemesi birtokok szolgáltak e telepítésekre, melyek ezúttal teljesen a vidékre szorítkoztak. Igaz, hogy a városokban is számos német hivatalnok, katona és iparos család telepedett meg a múlt század végén és a mostaninak elején, de már ezeknek a bevándorlása teljesen önkéntes és az illetők körűlményeiből következő volt. Ezeket a beköltözőket is egészen magába olvasztotta már a második vagy harmadik nemzedékben a lengyel környezet.

A vidéki német gyarmatok azonban még máig is megvannak.

Engelsbergi férfi.
Charlemont Húgótól

Németország minden vidékéről, főkép azonban Szászországból, Frankoniából, Schleswigből és Holsteinből meg a Rajna mellékéről kerűltek gyarmatosok, a kiket csoportonként telepítettek le. Tizenkét–húsz család alkotott együtt egy-egy ilyen telepet, mely a kormánytól szántóföldeket, házakat, legelőt és erdőt kapott. A megtelepűlt családok összes száma azonban a hivatalos adatok szerint alig rúghatott többre 3.500-nál. Ma, tehát több mint száz évvel később, Galiczia e német gyarmatainak lakossága legfölebb 35.000 lelket számlál. A növekedés tehát igen gyöngének mondható, a minek magyarázata a szűntelen folyó beolvadásban és elkallódásban keresendő. A protestáns gyarmatok ugyan még teljes épségben megvannak, a mit a felekezeti különbség tesz érthetővé, mely köztük és a környék községei közt mintegy gátat von és a kölcsönös házasságkötést nagyon megnehetzíti; ellenben a római katholikus gyarmatok már jórészt beolvadtak.

Galiczia német gyarmatai a Kárpátok éjszaki lejtőjén vannak szétszórva, továbbá a Visztula és a San folyók mentén, valamint a kelet-galicziai síkságon. Csak ritkán alkotnak külön német községet, mert rendesen német vagy rutén községekbe vannak bekebelezve. Mindazáltal feltűnően különböznek a körűlöttük élő, sőt a velük egy községbeli lakosságtól is. Telepeiknek már tervszerű elrendezése is szembeszökőleg elüt a szláv falvakétól. Egészen egyszabású takaros fehér, de nagyon is egyszerű házaik az országút két oldalán sorakoznak szép rendben, s a telep végén áll a templom és az iskola. Mindjárt meglátszik, hogy a falut hivatalszobában kidolgozott terv szerint és egyazon kaptafára szabták, pusztán a körzőhöz és a vonalzóhoz ragaszkodva. Nem látni itt a természeti körűlményekhez való alkalmazkodást és azt a látszólagos rendetlenséget, a mely az őstelepek természetes fejlődésének föltételeiből következett; a kényelemre és az otthonosságra, valamint a legszükségesebb dolgokra (példáúl a vízre) sem voltak tekintettel. Sokszor épen a legkopárabb és legridegebb helyekre építették e telepeket, melyek mind megannyi apró városkák: csak arra ügyeltek, hogy a hely elég lapályos és téres legyen s rajta az előre kitervelt épűletek jól elférjenek. Sokszor, sőt a legtöbbször a szántóföldek jó távol esnek a házaktól; hétköznap, munkaidőben a gyarmat szinte kihaltnak látszik, mivel férfiak, nők gyerekestűl egész nap a földeken vannak. A csukott ajtók és bezárt ablakok igen kietlenűl hatnak a falun áthaladó magános vándorra.

Földmívelés, némi baromtenyésztés és a legkezdetlegesebb kézművesség a gyarmatosok foglalozásai. Ifjabb emberek, a kik felsőbb iskolákat látogattak, vagy nagyobb városok kereskedőházaiban és fogadóiban találtak állást, jóformán soh’sem térnek vissza többé falujokba. A Lemberg környékén lévő egyes gyarmatokból kerűl ki úgy szólván az összes kávéházak és vendéglők férfi szolgaszemélyzete, mely megtakarított pénzecskéjéből, mihelyt csak teheti, önálló űzletet kezd. A kiszolgált katonák is csak nagy ritkán térnek vissza szülőfalujokba, mivel már a német nyelv ismerete miatt is könnyen találnak különféle alkalmazást.

Engelsbergi asszony.
Charlemont Húgótól

A német gyarmatosok közös szokásairól és hagyományairól már különféle eredetüknél és az egyes telepeknek egymástól való nagy távolságánál fogva sem lehet szó. Az egyes vidékeken a ruházat is nagyon különböző, csupán a férfiak rövid kék zekéje és magas szárú csizmái jellemzők, míg a nők leginkább színes harisnyáikkal különböztetik meg magukat a környékbeli fehérnéptől. Nyelvük a német nyelvjárások keveréke, melyben mégis az igen megromlott és eltorzúlt alamann tájszólás az uralkodó. Azonban sok szláv szótörzs és szó is bejutott a gyarmatosok beszédébe. A szomszéd lakosok többnyire jó barátságban élnek a német gyarmatosokkal, kiket jó tulajdonságaik és aránylag nagyobb műveltségük miatt becsűlnek. Munkás, takarékos és okos, sőt kissé ravasz embereknek tartják őket, kiknél csak némely helyütt mutatkozik némi erkölcsi züllöttség és az iszákosságra való hajlam.

Habár tehát e gyarmatok még mindig megvannak és egyes vidékeknek sajátszerű jellemet adnak, gyönge fejlődésük miatt mégis az mondható, hogy a szervezésükkel valamikor szándékolt czélt nem érték el. Beolvadásuk egyre előbb halad; a hol pedig annak felekezeti okok állnak útjában, ott a csak egymással kötött házasságok a népesség lassú elkorcsosodását idézik elő.

Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir