Fillértár

Full text search

493Fillértár
A Fillértár 1834. március 1-én jelent meg Pozsonyban. Kiadója és szerkesztője az első évben Schmidt Antal nyomdász volt, majd 1835-től Orosz József vette át az újság szerkesztését. A Fillértár szombatonként nyolcadíves lapokon jelent meg. Előfizetési díja a Garasos Tárénak kétszerese, tehát 5, illetve postai díjjal 6 pengő forint volt. Képeinek jó része a többi magazinban már megjelent, de ezek külön lapra nyomva litográfiával készültek, így teljesen elszakadtak a szövegtől. A magazinok újítását, a kép és a szöveg egységét a Fillértár nem tudta megvalósítani.
A Mindenkihez című bevezetőben azt hangsúlyozta a szerkesztő, hogy ilyen újság, mint amilyet ő szándékozik kiadni, „hasznos ismeretek terjesztésére a legszebb ajándék, melyet valaki századának tehet, és annál üdvöségesbb, minél közrehatóbb”. A nép „sokaságának” szánják ezt a lapot is, hogy „a hazafiak se legyenek a külföld művelődésének s előremenetelének e segédeszköze híjával”. A Garasos Tár és a Fillértár programja szinte teljesen megegyezett.
A Garasos Tárhoz viszonyítva a Fillértár sokkal több magyar vonatkozású írást és képet közölt. Magyar városokat bemutató, képekkel is illusztrált cikksorozatot indítottak. 1834. május 24-én, a 13. számban lelkes ismertetést hoztak Pestről, amely „óriási léptekkel halad a nevezetesség főbb polcai felé”. A cikkíró felveti annak fontosságát, hogy Pozsony helyett „diétáink Pesten tartassanak”. Büszkén sorolja fel az utóbbi években alakult intézményeket, de hozzáteszi: „gyáraink még nincsenek oly virágzásban, mint kívánatos volna”.
A Fillértár Napló című rovatában a következő hét megemlékezésre méltó eseményeivel foglalkozott. Hazai és külföldi történelmi eseményekről, tudósok, művészek életével kapcsolatos évfordulókról közölt rövid ismertetéseket. Kisebb számban jelent meg itt technikai újdonságot, természettudományos felfedezést ismertető cikk, s ez sokat levon a lap értékéből. Ennek a laptípusnak éppen az volt a feladata, hogy kielégítse az olvasók ilyen irányú érdeklődését. Ennek a célnak a Fillértár nem felelt meg.
A Hazai és Külföldi Tudósításokban több ízben hirdették a pozsonyi lapot, először 1834 júniusában ajánlották az olvasók figyelmébe. Schmidt Antal ekkor még bizakodva írt arról, hogy a lap „oly kedves fogadtatást nyere, mint a hasonló külföldi levelek saját honjaikban, ami legszebb bizonsága annak, hogy az igyekezet karöltve a többi európai tartományokéval szellemi kifejlődésére előre hat, s Magyarországban is közönségesebbé válik”.
1835-ben a lap elvesztette még azt a frisseségét is, amely korábban jellemezte. Egyre alacsonyabb színvonalú, a Hasznos Mulatságok „csacskaságait” utánzó magazin lett. Ebben az időben gyakran közölt érdektelen leírásokat, álhíreket. Sem technikai megoldásában, sem tartalmában nem volt olyan korszerű, mint a Garasos Tár. A szerkesztő, Orosz József nem vezette lapját olyan határozott elvek szellemében, mint azt Vajda Péter tette. 1836. február 29-én megjelent a Végszó, amelyben Orosz elbúcsúzott a közönségtől. Ebben a búcsúcikkben érdekes adatokat olvashatunk a lap életéről. Orosz elmondja, hogy Schmidt 5000 példányszámra tervezte a lapot, de csak 1700 jelent meg belőle, a második félévben pedig már 494csak 1300. A lap kiadója nem sajnálta a nagyobb költséget sem, a cél az volt, hogy a többi lapnál szebb kiállításban jelenjen meg a Fillértár. A közönség száma ennek ellenére csökkent, így kénytelen volt „berekeszteni” a vállalkozást.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir