AZ ELSŐ MAGYAR NYELVŰ FOLYÓIRATOK

Full text search

208AZ ELSŐ MAGYAR NYELVŰ FOLYÓIRATOK
Windisch német nyelvű melléklapjai és folyóiratai, valamint az első hazai szakfolyóirat-kezdeményezések után a magyar nyelvű folyóirat-irodalom csak a nyolcvanas évek végén indult meg. Voltak ugyan már korábban is kísérletek, de ezek – miként a szakfolyóiratok magyar változatainak a kiadásai is – sorra meghiúsultak.
Már Rát Mátyás utalt arra a Magyar Hírmondó megindításakor, hogy „nincsenek a magyaroknak a’féle hét vagy hónap számra nyomtatott írásaik, mint más nemzeteknek”, és ő ezt a hiányt újságjával akarta némileg pótolni. De tisztában volt azzal, hogy ez csak részben vezethet eredményre, és ezért 1785-ben Révai Miklóssal és Szerencsi Nagy Istvánnal kétféle folyóiratot is akartak indítani: egy irodalmi jellegű havilapot, amelyben főleg költeményeket szándékoztak közölni, és egy Közhaszonra való Levelezés című hetilapot, amelynek Rát lett volna a szerkesztője. Rát és Révai e folyóiratalapítási tervei – amelyeket a Bessenyei-féle nyelvművelő társaság létrehozása eszközeinek is szántak – éppen úgy meghiúsultak, mint Mamigay T. Pál pozsonyi jogtanár és Horányi Elek lapindítási szándékai 1785–86-ban, amely utóbbi még a Ratio Educationisba is felvett iskolai folyóirat megvalósítását kívánta szolgálni Memoriae Istropolitanae címmel.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir