1. LAPOK ÉS MUNKATÁRSAIK
1. LAPOK ÉS MUNKATÁRSAIK
Az 1870-es évek második felében továbbra is csak két képes közművelődési hetilap, a Vasárnapi Újság és a Magyarország és a Nagy Világ működött. 1879-ben e lapok száma ötre emelkedett, majd a nyolcvanas években végig négy nagy példányszámú lap jelent meg egymással párhuzamosan: a Vasárnapi Újság, a Magyarország és a Nagy Világ megszűnésekor indult a Magyar Salon, megjelent az Ország-Világ és a Képes Családi Lapok is. Mindegyiküknek volt legalább egy rnelléklapja, ezekkel együtt tetemesen megnőtt a közművelődési lapok száma.
1877-ben a Képes Néplapra – mely korszakunkban ismeretterjesztő néplapból átmenetileg politikai néplap lett, így itt csak példaként szerepel – hatezer-ötszázan fizettek, elő: Bár nem tartozott az igényes kiállítású lapok közé, még így is ráfizetéses volt. A Magyarország és a Nagy Világ pedig 1884-ben az olvasóitól, hogy mindvégig ráfizetéssel lehetett csak kiadni.
A hetvenes évek második felében évente átlagosan ötszáz fővel lehetett 436növelni e lapok előfizetői létszámát. A képeslapkiadás tízezer példány fölött már kifejezetten jóüzlet volt. Az, hogy 1880 körül a szóban forgó lapok elérték a tízezres példányszámot, már csak pusztán üzleti szempontból is serkentően hatott az újabb lapalapításokra.
A gazdasági élet föllendülését követve a leginkább 1880-tól felbuzdult lapalapítási kedv azonban meghaladta az üzleti lehetőségeket Ha pontos adataink nincsenek is a hazai fejlődéséről, hírlapstatisztikák és postai jelentések alapján képet alkothatunk a helyzet változásáról. A korrigált adatokkal végzett számítások szerint 1868-ban az ország magyar anyanyelvű lakosságában 40 740 főre jutott 1 lap, 1890-ben viszont már 15 890-re, vagyis több mint két és félszeresére növekedett a lakosság hírlappal való ellátottsága. Ezt az európai viszonylatban is szép eredményt azonban módosítanunk kell, ha a valóságos publicitást, vagyis a lappéldányszámokat is tekintetbe vesszük. 1869-ben országosan évente 1 lappéldány jutott minden lakosra, s bár óriási volt a megsokszorozódás, 1890-ben is még csupán évente 4,8 példány jutott egy-egy magyar lakosra (országosan kevesebb, 3,9 példány). Hogy ez milyen alacsony publicitási szintet jelent, arra egyetlen összehasonlító adatot idézünk: Angliában már 1864-ben évente mintegy 24 lappéldány jutott mindenkire. A magyarországi sajtófejlődés fő jellemzője tehát az volt, hogy miközben rendkívül sok lap működött, ezek kénytelenek voltak alacsony példányszámban megjelenni – vagyis többségük üzletileg állandóan veszélyeztetve volt, nehezen tudott megélni.
Az üzletileg kifizetődő országos nagylapok mellett hosszabb-rövidebb időre megjelentek az egyesületek vagy intézmények által kiadott, szűkebb hatókörű vagy helyi érdekű közművelődési lapok is, általában havonként vagy évente tízszer. Egyenkénti példányszámuk 1890-re is általában csak a 450–500-at érte el. Csak úgy maradhattak fenn, ha igénytelen kiállításuk ellenére is mintegy évi ezer forint támogatást tudtak szerezni.
Az egykorú statisztikák egyetlen csoportban szóltak a közművelődési és a szépirodalmi sajtóról. Ez az egész hazai hírlapforgalmon belül elenyésző helyet foglalt el: 1875-ben 7,4%-át tette ki, s 1890-ben sem haladta meg a 7,5–8%-ot. Becslésünk szerint ez utóbbi időpontban az összes közművelődési hetilap együttesen is csak heti 85 – 88 ezer példányban jelent meg. Joggal állapította meg a millenniumra készült közgazdasági-közművelődési áttekintés, hogy „szegénynek csak a képes lapok dolgában mondhatjuk időszaki sajtónkat és a szorosan vett szépirodalmi lapokban”.
Még kevesebb adatunk van a közművelődési lapok szerkesztőségi munkáira és munkatársaira vonatkozólag.
A laptípus a hatvanas évek közepén nyert végleg polgárjogot a magyar sajtóban. Ez időkhöz viszonyítva nem történhetett jelentős változás a következő két évtized során sem – vagy legalábbis semmi sem vall rá. Miután 1880-ban megalakult a Hírlapírók Egyesülete, és általában: a sajtótermékek nagy mérvű gyarapodása következtében az újságírói pálya is bevett értelmiségi foglalkozási ág lett – inkább ezek az általános fejlődési folyamatok 437hatottak a közművelődési lapok működésére is, mintsem a laptípus speciális igényei, sajátosságai. Mindennek eredménye volt viszont az is, hogy a megelőző időszaknál lényegesen többen írták e lapok cikkeit, mégha az írók számbeli növekedése nem állt is arányban a témaköri, stílusbeli színesedéssel, nem jelentette is a színvonal-emelkedést.
Leszűkített értelemben szólhatunk csak az egyes lapok saját, állandó munkatársi gárdájáról is. Többségben a politikai lapok belső munkatársai jelentek meg a közművelődési lapokban, immár pártállásukat mellőzve, mellettük különböző értelmiségi foglalkozásúak (tisztviselők, tanárok, lelkészek) publikálási fórumai voltak e lapok. A nyolcvanas években ezek állandó szerzőinek is a parlamenti újságírói karzat volt találkozóhelye, az egyes számokat részben az ott megbeszéltek alapján állították össze a szerkesztők. A kilencvenes évekre ehhez járult még egy újságírói törzshely, a Fiume-kávéház. Ez állandó újságírói találkozóhelyek is erősítették azt a tendenciát, hogy a különféle lapok munkatársai ne különüljenek el. A szerkesztők, főmunkatársak és segédszerkesztők sem csak saját lapjukba írtak, hanem általában minden hasonló jellegű sajtótermékben feltűntek, nemritkán azonos írásukkal. 1884 nyaráig a külföldi lapokból átvett cikkek és illusztrációk is sokszor változatlan formában járták be több lap hasábjait. Így tehát továbbra is alig volt lényegbeli különbség a különféle lapok között; egyedül a tárcarovatokat írták általában a lapok belmunkatársai vagy két-három állandó publicista.
Ez általánosan érvényes megszorítások mellett, néhány éves időszakokra mégis volt, hogy egyedi összeállítású munkatársi gárda írt egy-egy közművelődési lapot. Ez áll elsősorban az Ország-Világ megindulását követő első félévre, Somogyi Ede szerkesztői időszakára s Benedek Elek szerkesztésének első két és fél évére (1886–88), valamint a Képes Családi Lapokra 1882 után, Komócsy Lajos, Rudnyánszky Gyula, Sziklay János és Brankovics György szerkesztése idején. Nem vonatkozik viszont a Magyarország és a Nagy Világra, a Vasárnapi Újságra s különösképpen nem a Magyar Salonra, mely bevallottan csakis a neves vagy éppenséggel népszerűíróknak-újságíróknak adott teret.
A közművelődési lapok gyarapodása mellett a kiegyezés utáni időszakhoz viszonyítva alig szaporodtak és változatlan formában jelentek meg a női- és divatlapok. A két, német mintára készült Bazár (Magyar Bazár, Budapesti Bazár) mellé jelentősebbként társult, jellegében hozzájuk hasonult a párizsi Revue de la Mode magyar kiadása, a Divatcsarnok (1886–88). Ennek a stagnálásnak fő oka, hogy a közművelődési lapok szépirodalmi lappá alakulásával együtt megjelentek divat- és családi mellékleteik, s ezek kielégítették az igényeket. Az 1880-as években maga az olvasóközönség is „férfi-lapnak” a politikai napilapokat, „női-lapnak” a közművelődési képeslapokat nevezte.
Az ifjúsági és gyermeklapok színvonala változatlan maradt, ezért népszerűségük hanyatlott. Történetükben Az Én Újságom nyitott új korszakot 1890-ben.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
