4. A TÁBLABÍRÓVILÁG BEMUTATÁSA

Full text search

4. A TÁBLABÍRÓVILÁG BEMUTATÁSA
Viszonylag gazdag volt az Üstökös társadalmi vonatkozású anyaga, ezen belül is kiváltképp a táblabíró-dzsentri réteg életének bemutatása. Az elbeszélések, anekdoták többsége ezt a világot festette – igaz, nagyrészt a Bach-korszakba visszanyúlva vagy időtől és tértől elvonatkoztatva, idillien, patriarchálisan. Így 1868-tól sorozatban jöttek a józsagyuriádák, egy tiszafüredi duhaj földbirtokosnak kalandjai Lauka Gusztáv tollából, 1872-től több mint két éven át a bernátgazsiádák, a korabeli Pest ismert bohém alakjának viselt dolgairól, s mellettük a köznemesi családok nevezetes figuráinak rajza. Ezek irodalmilag feldolgozott kordokumentumnak is nevezhetők, s maguk az alakok vagy utódaik Jókai és Mikszáth művészetének segítségével félszázadon keresztül irodalmunk tipikus figurái lettek egészen Krúdyig bezárólag.
177Lényegesen ritkább volt a nemesség anekdotán kívüli ábrázolása, s csak elvétve fordult elő bírálata. Ez a szórványos ábrázolás azonban teljesen szervetlenül jelent meg az Üstökösben, minden esetben hangsúlyozva, hogy csak a kormánypárti nemességről van szó.
Az arisztokráciát és a klérust mindig keményen támadta – politikai kérdésekhez kapcsolódva. A munkásságról egyáltalán nem esett szó lapjain, a parasztság pedig csak ritkán, a vidéki tárgyú anekdoták háttérszereplőjeként vagy néhány romantikus hőssé magasztosított betyár alakjában jelentkezett. A polgárságot lenézte, a zsidó emancipáció törvénybe iktatását azonban lelkesen üdvözölte.
A liberális demokratizmus különböző oldalait érintő kérdésekben hol egyértelmű álláspont nélküli, meghökkentően értetlen, hol meg világos elemzőírásokat közölt a lap. A női emancipáció sokat szerepelt, de nem volt több vicctémánál és ürügynél, hogy Jókai fiatal nőket rajzoltasson lapjában. A honvédekről szólva csak érzelmességgel próbált hatni, a Deák-párti Besze Jánosnak a vakok intézete érdekében tett országgyűlési felszólalására ízetlen szóviccel válaszolt. Viszont 1870-ben a háború okairól verses karikatúrát közölt, mely hazai áldemokráciánknak adott csattanós pofont, 1871-ben meg „Milyen demokraták vagyunk mi?” címen kitűnő társadalmi rajzot közölt Jókai.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir