I. A POLITIKAI ÉLCLAPTÍPUS KIMERÜLÉSE 1875–1890
393I. A POLITIKAI ÉLCLAPTÍPUS KIMERÜLÉSE 1875–1890
„.. Általában megjegyezhetjük, hogy hírlapirodalmunk különböző ágai között kivált élclapirodalmunk oly fejlettségre jutott, hogy bátran kiállhatja a versenyt a külföldiekkel. Az ’Üstökös’ Kakas Mártonja és Tallérossy Zebulonja, a ’Borsszem Jankó’ Mokány Bercije, valamint az újabban, sok ifjúi élénkséggel föllépett Don Pedrő [Bartók Lajos] egyik-másik alakja is bízvást szembeállítható a hasonló külföldi termékekkel”– írta elsőévében a Vasárnapi Újság. (1875. 2. 27.) Ez a felértékelés annál különösebb, mert a sajtóban továbbra is csak ritkán esett szó az élclapokról, s ilyen esetekben is egy-egy írásukat, rajzukat utasították vissza, vagy sajtóperükről tudósítottak.
Polgári jellegű sajtóműfajnak szólt a jogos méltatás. Tisztán polgári újságírótársaság hozta létre azt a típusteremtő tagját, mely a magyar nyelvű élclapot a puszta nemzeti ellenálló politizálás útvesztőjéből kivezette és társadalmi-politikai-kulturális érdekű lappá tette: a Borsszem Jankót. A polgárosodás volt az élclapok számára a korszak legfontosabb kérdése. Az 1880-as évek első felének antiszemitizmusa az élclapokban kristályosodási ponttá vált, sőt külön élclap is indult az antiszemitizmus jegyében, a Füstölő (1881–1885, 1887–1888). Leegyszerűsítetten egyértelmű volt a lapok álláspontja. A polgárosodás, a kapitalizmus, a liberalizmus és a kiegyezési államforma vállalása az antiszemitizmus kemény és élclaphoz viszonyítva meglepően differenciált visszautasításával járt együtt (Borsszem Jankó). A többi élclap viszont elutasította a polgárosodás megvalósuló folyamatát a dzsentri réteg konzerválása nevében, többen agrárius szemléletűek lettek, visszautasították a liberalizmust és politikailag függetlenségi ellenzéki nézeteket vallottak (Üstökös, Bolond Istók, Füstölő). Az élclapokban a korszak magyar társadalomtörténetének határköve lett a tiszaeszlári per.
Az 1890-es évekig folyamatosan emelkedett az élclapok száma. A vidéki művelődés, polgárosodás bizonyítékaként már több élclapot alapítottak a fővároson kívül. Több városban 4 – 5 évfolyamot is megélt egy-egy lap, volt, ahol egyidejűleg megjelent két élclap is, s a város és megyéje immár szünet nélkül birtokolt saját élclapot. Ilyen volt Székesfehérvár már az 1870-es évektől kezdve, az 1880-as évek elejétől Szombathely, Eger és Győr, az évtized közepétől Pécs és Debrecen, az 1880-as évek végétől Miskolc és Szeged.
A pesti, az országos élclapok történetében valóságos határvonal volt az 1875. esztendő. Megszűnt a Mátyás deák, sőt a nagy múltú Bolond Miska is. 394
Több rövid életű kísérlet mellett három éven át csak az Üstökös és a Borsszem Jankó működött változatlanul. Politikailag és társadalmi programjukat tekintve azonos irány változatait képviselték: úgy tűnt, hogy a kormányváltozás betörte és elszürkítette az élclapokat. 1878 elején mégiscsak megindult a függetlenség párti Bolond Istók, 1881-ben az antiszemita Füstölő (amely célkitűzésétől eltekintve érdektelen lap volt), 1888-ban az ellenzéki Mátyás Diák s e sor utolsó tagjaként az ultramontán-antiszemita Herkó Páter 1893-ban. A többi fővárosi politikai élclapkísérlet rövid életű és jelentéktelen volt.
Az élclapok emelkedő száma együtt járt a példányszámok csökkenésével. A kiegyezési időszak politikai harcai okozta konjunktúra után a Tisza Kálmán-korszak politikailag elcsendesedett és elfásult légköre az olvasók negyed részét lefaragta. Az 1875-ben megjelent 14 élclap egy év alatt még közel négyszázezer összpéldányt ért el – ez átlagosan heti 549 példány volt egy-egy lap esetében –, 1882-ben viszont a 20 élclap is csak háromszázezer példányban készült, vagyis egy-egy lap átlaga 288 példányra esett vissza.
1875-öt követően 1886 volt a következő határvonal a 19. századi magyar élclapok történetében: az antiszemita harcok lassú elcsendesedése válságos helyzetbe hozta őket. A Borsszem Jankó volt az egyetlen, amelynek álláspontja győztesen került ki e harcokból. A liberális magatartást tanúsító kormánnyal a tiszaeszlári per idején mély meggyőződéssel rokonszenvezett, ennek eredménye viszont az lett, hogy utóbb minden területen a korábbinál sokkal odaadóbban támogatta a kormányt. Az Üstökös megpróbálta feladni politizálását, és tisztán humoros szépirodalmi lapként működött. A Füstölő megszűnt s csak egyszer kísérelte meg a felelevenedést, sikertelenül. Egyedül a Bolond Istók maradt ekkor változatlan, de szerkesztője új kísérletbe fogott az Uram Bátyám megalapításával.
Az utóbb említettől eltekintve mindezek a lapok a Borsszem Jankó politikai élclaptípusát követték. 1883-ban azonban megindult a Pikáns Lapok, az első olyan élclapkísérlet, mely már politika nélkül akart megélni s nem is az anekdotához nyúlt vissza. Ugyancsak 1886-ban, a már korábban működő élclapok válságának nyilvánvalóvá válásakor létrejött ennek életképes és sikeres utódja, a Magyar Figaró. Ez már a társasági-irodalmias-színházi lapot, a szalon-élclapot, a századfordulótól kifejlődő modern vicclap elődjét teremtette meg. Mintegy párjaként indult meg ugyanakkor az Uram Bátyám, szándéka szerint a magyar anekdota és adoma lapja, de az Üstökös kísérletéhez hasonlóan ez is zsákutcába jutott.
Az 1880-as évek közepén a karikatúrák terén is jelentős változás történt. Jankó János több évtizedes egyeduralma megszűnt Homicskó Atanáz olykor a groteszkséget megközelítő rajzainak feltűnésével. Az évtized második felében már mindegyik élclapban négy-öt grafikus rajzai jelentek meg rendszeresen. Szórványos kezdemények után végül az 1890-es évek fordulójától már nagy tért foglaltak el az egykorú francia újság- és reklámrajzok stílusát átültető, szecessziós illusztrációk, főként Faragó József, Jantyik Mátyás, Márk Lajos, Lakos Alfréd és Linek Lajos működésének eredményeképpen.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
