Egy 11. századi joculator-eposz?
30Egy 11. századi joculator-eposz?
Valóságos eposznak, magyar nyelvű, írásba foglalt tudatos műköltői alkotásnak a királyok dinasztikus küzdelmeire vonatkozóan sincs semmi nyoma. Az ősi, szájhagyományban élő hősi epika és a már tudatosan komponált s leírt eposz között azonban átmeneti típusok is vannak. Már a szóbeliségben, különösen hivatásos énekmondók ajkán, kialakulhatnak egész énekciklusok egyazon téma köré csoportosulva, esetleg egyetlen hős eredetileg egymástól független fegyvertényeit egy epikus életrajz láncszemeiként egybefoglalva. Az eposzi irányú fejlődésnek ilyen fázisára, a bonyolultabb és nagyobb epikus kompozíció kialakulására, még az írásos rögzítést és tudatos szerkesztést megelőző időből, bőven tud példákat felmutatni a keleti, elsősorban török népek körében végzett újabb folklórkutatás. Egy ezekhez hasonló 11. századi nagyobb magyar elbeszélő költemény egykori létezése nem tekinthető ugyan még bizonyítottnak, feltételezését azonban számos körülmény megengedhetővé teszi.
A Gesta Ladislai regis (László király tettei) néven emlegetett s a 12. század elején írt krónika, melynek szövege – valószínűleg más krónikaszerkesztményekkel összekeverve – a Képes krónikában olvasható, kiválik költői szépségű részleteivel, a naiv epika elemeinek a latin szövegbe való beolvasztásával. Különösen érvényes ez Salamon király, valamint Géza és László herceg viszályainak elbeszélésére. Ebben a több évtizedre elhúzódó küzdelemben szinte összesűrűsödtek azok a konfliktusok, amelyek a még igen fiatal magyar államban a nomád örökség és az új nyugati uralkodási rendszer összevegyüléséből eredtek. A királyság és dukátus kettőssége, valamint a törvényes elsőszülöttség (legitimitás), illetve az uralkodásra való alkalmasság (idoneitás) elvének szembenállása ezekben az eseményekben jelentkezett a legbonyolultabban, s a költői feldolgozás számára is hálás témaként. Mivel a krónikásnak írott forrás a kutatás mai állása szerint nem állt rendelkezésére, a hősi énekek alapvető szerepe a Gesta Ladislai regis létrejöttében nem is vitatható. Kérdés azonban, hogy ebben az esetben is csupán egyes hősi énekek szolgáltak-e forrásul, s az egész történetet már a krónikás komponálta-e egybe, vagy pedig a latin író már egy kialakult nagyobb költői kompozícióra támaszkodott-e. A kérdés eldöntését megnehezíti, hogy nincs még végérvényesen tisztázva, mi lehetett a kérdéses gesta eredeti szövege, s az is nyilvánvaló, hogy amennyiben létezett is egy nagyobb epikus mű, a gestaíró azt nem latinra fordította, hanem csak forrásnak tekintette, esetleg széttördelte, talán a tendenciáját is megváltoztatta, saját ismereteivel kiegészítette stb., vagyis csak nyersanyagul használhatta. A Gesta Ladislai regis a legjobb esetben is az eredeti költői kompozíciónak csak a körvonalait tartalmazhatta.
Ezek a körvonalak azonban határozottan előtűnnek. A krónikások ugyanis mindig – ha primitíven is – racionális irányban alakítják anyagukat, itt viszont az eseményeknek, sőt az egész eseményláncolatnak nem racionális, hanem költői motiválásával találkozunk, amiről nehezen gondolható, hogy a krónikás leleménye lett volna. A Salamon és a hercegek viszályáról szóló és a mogyoródi csata köré fűződő eseményeket emberi, lélektani mozzanatok 31lendítik előre s ezek szinte végzetszerűen megszabják a küzdelem várható kimenetelét. Béla király halála után fiai, Géza és László hercegek a további trónvillongás elkerülése végett, békeszeretettől hajtva, átengedik a királyságot unokatestvérüknek, Salamonnak. Ez a békeszeretet lesz azonban a konfliktus forrása: a görögök által védett Nándorfehérvár ostromakor (ennek igazi epikus jelenetekben bővelkedő leírása Aranyt egyenesen Homéroszra emlékeztette!) a szorongatott védők, ismerve Géza türelmességét és szelídségét, nem a királyhoz, hanem őhozzá küldték el követeiket a vár feladása érdekében. A Géza hercegségére pályázó Vid ispán ezt kihasználva szítja a befolyásolható Salamon féltékenységét, elhitetve vele, hogy Géza a trónra pályázik. A bonyodalom tehát magukból a körülményekből és a jellemekből fejlődik ki, minden külső beavatkozás nélkül, a költői kompozíció törvényei szerint, – amint azt Négyesy László észrevette. A szakítás után megint az epika szabályai szerint, szimmetrikus elrendeződésben alakulnak az események: Salamon is, Géza is követeket, méghozzá egy jót és egy gonoszt küldenek egymáshoz; ezeket mindkét oldalon előbb letartóztatják, utóbb visszaengedik. A fegyveres összecsapás két szakaszban zajlik le: a kemeji csatában Salamon győz, Géza menekül, a sorsdöntő mogyoródiban viszont Salamon marad alul, s ő fut az ország szélére. A hercegek orosz segítséget hoznak, Salamon német és cseh részről kap támogatást. Különösen a mogyoródi csata kitűnően előkészített, költőileg megkomponált leírása emelkedik ki: a csata előtt Salamon táborában a gonosz Vid és a szelíd Ernyei ispán beszélgetnek a csata esélyeiről, a másik oldalon viszont Géza és László hercegek latolgatják ugyanezt. Amott Ernyei szavaiból, itt viszont égi küldöttnek, a kegyes cselekedetre vezérlő szarvasnak a megjelenéséből válik előre nyilvánvalóvá a hercegek másnapi győzelme. A nándorfehérvári ostrom alkalmával kifejlődött, egyetlen csomópontból kiinduló konfliktusok a döntő esemény, a mogyoródi csata során úgy fonódnak egybe, hogy a cselekmény majd minden ága lezárul. Salamon két főemberének, az egymás ellentéteként bemutatott Vidnek és Ernyeinek az egész cselekményt végigkísérő vitája is a mogyoródi csatamezőn ér véget: az egyik méltó büntetésként, a másik tragikus áldozatként marad a csatatéren. A mogyoródi csata után már csak Salamon sorsa kíván befejezést: a törvényes, de bukott király újra meg újra próbálkozik a trón visszaszerzésével, de eközben egyre mélyebbre süllyed. Jobbra hivatott, bátor és tehetséges egyéniségként jelenik meg, akit azonban a körülmények mindig rossz irányba sodornak s tragikus hőssé alakítanak.
Az események komponálásának ezek az összefüggései nem krónikás, hanem költő észjárására vallanak. Az elveszett joculator-eposz (ha szabad így nevezni) pontosabb tartalma, kompozíciója persze így is homályban marad. Még azt sem tudjuk, ki lehetett a főhőse, Salamon vagy László? A László tetteit megörökítő krónikás az igaz ügyet képviselő, diadalmaskodó nagy királyt állítja középpontba, – lehet azonban, hogy az alapul szolgáló költői műben Salamon alakja volt a centrumban. Erre lehetne következtetni abból, hogy a bukott királynak a László krónikása szempontjából már kevésbé érdekes tettei oly részletesen s annyi emberi megértéssel vannak bemutatva, valamint, hogy Bátor Opos, az egész történet legkiválóbb katona-hőse, az elveszett költemény Achillese, Salamon táborához tartozott. De az is elképzelhető, hogy a joculator-költő az idoneitás ősi elvének hangot adva egyértelműen Géza, 32majd László mellett foglalt állást, a törvényes, de "alkalmatlan" királlyal, Salamonnal szemben, s a krónikás volt az, aki urának, a törvényes elsőszülöttségi jogon uralkodó Kálmán királynak az érdekeit szolgálva, igyekezett Salamon személyét és ügyét kedvezőbben ábrázolni. Erre és az ehhez hasonló kérdésekre (például, hogy a kerlési ütközettel kapcsolatos hősi ének is része lehetett-e a nagyobb kompozíciónak) talán a különböző krónikaszerkesztmények pontosabb elkülönítése alapján lehet majd valamelyes választ adni. A Salamon és a hercegek küzdelmeit ábrázoló epikus költemény bővelkedhetett a naiv hősi epika stílusjegyeiben. A krónikás latin fogalmazásában is feltűnő például az egyes hősök epitetonjainak a naiv epikára oly jellemző stereotip használata. Vid állandó jelzője a detestabilis (utálatos), Ernyeié viszont a pacis amator (békeszerető), Opos pedig minduntalan "villám módjára lecsap". Ezek a kifejezések a krónika más helyein nem fordulnak elő, úgyhogy nyilván a költeményre mennek vissza. Ugyaninnen eredhet az a sok szemléletes hasonlat, találó kép, szólás, melyekhez hasonlókkal más krónikarészekben alig találkozunk: "a magyarok… éles és szomjas kardjaikat a kunok vérével itatták"; "a kunok tar fejeit úgy aprították… mint az éretlen tököt"; "két éles kard egy hüvelyben nem fér meg": "amit ezer kaszás levág, azt tízezer villás nem tudja összegyűjteni"; Oposnak "a gyors vagdalkozásban megmerevedett a keze és a kardmarkolathoz tapadt"; László az elesettek ezreit látva "zokogva tépte arcát és haját, mint az anya fiai temetésén"; Salamon és a kun vezér csak úgy menekülhettek, "mint a héja körmétől megtépázott tollú ludak" stb. Ennyi példa is eléggé szemlélteti a magyar joculator-epika stílusának gazdagságát, naiv szépségét, és talán arra is következtethetünk belőlük, hogy a Salamonról és a hercegekről szóló nagyobb epikus kompozíció különösen bővelkedhetett a költői fordulatokban. Örökre ismeretlen szerzője, – Salamon vagy László udvari joculatora? – a magyar ősköltészet eredményeinek, tanulságainak összegezője, félig-meddig már igazi költő, a joculatorok seregében határozott egyéniség lehetett.
*
A 11. század végi nagyobb epikus kompozíció kérdése még nem tekinthető véglegesen tisztázottnak. A további kutatás hozhat még meglepetéseket akár pozitív, akár negatív értelemben. Az azonban aligha lehet kétséges, hogy az ősi magyar költészet a 11. században a fejlődésnek viszonylag magas fokán állott, és komoly hatással volt az ekkor meginduló, bontakozó keresztény literatúrára.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
