Haller János
Haller János
A legnépszerűbb s a legtartósabb életű 17. századi szépprózai alkotás szerzője Haller János (1626–1697) erdélyi főúr, aki szintén négy évi fogságot (1678–1682) szenvedett a Béldi Pál-féle szervezkedésben való részvételéért. Fogarasi börtönévei után Torda megye főispánja és kincstárnok lett. A fogságban írta, de csak később adta ki nevezetes könyvét, a Hármas istóriát (Kolozsvár 1695).
Haller igen régi, középkori szépprózai anyagot népszerűsített, latin alapszövegei is 1494-es, illetőleg 1508-as nyomtatványok voltak. Műve első része a Pseudo-Kalliszthenész-féle Nagy, Sándor történetet, a második a Gesta Romanorumot, a harmadik a Guido da Columna szerkesztette Trója-históriát adja elő. Mindezek régebbi irodalmunkban részben már felbukkantak, de terjedelmesebb 304elbeszélő prózában még nem szerepeltek. A Nagy Sándor-regényt a fantasztikum tobzódása jellemzi: a világhódító makedón király a legcsodálatosabb kalandokon megy keresztül, veszedelmes szörnyekkel küzd, a tenger mélyére száll alá, az égbe emelkedik; kábító fényűzés veszi körül. A Gesta Romanorum viszont a fordulatos, novellisztikus előadásmód szép példáival szolgál: legendái (Szent Elek), anekdota-tárgyai (Fókus-kovács) szerencsésen örökítik tovább a középkori anyagot, számos újabbkori elbeszélő alkotásnak szolgáltatva témát. Jelentős az is, hogy Haller művében kerül először a teljes gyűjtemény a magyar olvasók kezébe. A legkisebb érdeklődést a lovagi köntösbe öltöztetett Trója-történet váltotta ki.
Haller kora jeles prózaírói közé tartozott: világos, értelmes, mindvégig kiegyensúlyozott elbeszélő prózát alkotott. Figyelemre méltó törekvése a nyelvtisztaság megőrzése. Pais, a békességes tűrésnek paisa (Csíksomlyó 1682) című vallásos elmélkedésének előszavában világosan utal is erre, így Apácai stilisztikai gyakorlata tudatos követőjének látszik: "Nem illendő két nyelvet összezavarni, s úgy beszélni" – írja, a korabeli latin–magyar keverék nyelvre célozva. A Hármas istória stílusával jelentékeny hatást gyakorolt a 18. század népies elbeszélő prózájára, de képzeletmozdító anyagával a folklór egészére is: a 20. század elejéig széltében olvasott népkönyv volt (utoljára 1902-ben adták ki), Arany is emlékezik róla, mint ifjúkori olvasmányáról.
*
A 17. század magyar szépprózája a korabeli ízlésnek ugyan megfelelő, de tartalmilag avult anyagot közvetített, s művészi szempontból sem emelkedett a retorikus vagy történeti próza szintjére. A magyar irodalomban nem született meg az egykorú események nyomán írt, a korabeli viszontagságos viszonyokat bemutató s kalandos, pikareszk elemekre épülő barokk regény. Pedig a több részre szabdalt, harcoktól sújtott 17. századi Magyarország bőven szolgáltathatott volna erre témát. Egy Magyarországra vetődött német kalandor – talán Daniel Speer vándormuzsikus – élt is ezzel a lehetőséggel és megírta Grimmelshausen nagyszerű Simplicissimusa mintájára Ungarischer oder Dacianischer Simplicissimus (Magyar vagy erdélyi Simplicissimus) (1683) című regényét. A korabeli magyarországi és erdélyi állapotokról adott színes, eleven rajzával, izgalmas kalandjaival ez a német munka pótolja bizonyos fokig a magyar barokk regényt. Ennek hiányáért azonban leginkább a magyar barokk próza legfőbb műfajának, az emlékiratnak virágzása és magas művészi színvonala kárpótol.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
