15. A HAGYOMÁNYŐRZÉS IRODALMI VÁLTOZATAI (MEZEI MÁRTA)

Full text search

15. A HAGYOMÁNYŐRZÉS IRODALMI VÁLTOZATAI
(MEZEI MÁRTA)
A hagyományőrzés, mint irodalomtörténeti kategória, meglehetősen sokféle jelenséget ölel fel. Ha az elnevezés eredeti értelméből indulunk ki, voltaképpen csak II. József uralkodásának idejétől kezdve alkalmazhatjuk. A legjelentősebb hagyományőrző alkotások ez időtől kezdve jelennek meg, eszméiket, programjaikat ekkor fejtik ki részletesebben az írók, újításaik ekkor kerülnek bele az irodalom fejlődésének folyamatába. S mindenekelőtt: ebben az időben valóban jelentős társadalmi szerepük van, a művek eleven politikai mozgalmat támogatnak. A II. József elleni oppozíció a törökök ellen viselt háború miatt öltött konkrét formát. 1789-ben több megye megtagadta a gabonaszállítást és az újoncozást, az alkotmányos jog nevében ítélték el József uralkodását s követelték az országgyűlés összehívását. Ám a nemzeti sérelmek mellett a rendi jogok védelmét is legalább ilyen erősen hangoztatták. II. József rendelkezései (a földhözkötottség megszüntetése, a hivatalviselés jogának kiterjesztése, a szerzetesrendek feloszlatása, a türelmi rendelet, a földbirtok megadóztatását előkészítő földmérések stb.) ugyanolyan heves ellenállást váltottak ki, mint a németesítő központosítás.
1790-ben, II. József halála után, az országgyűlés nagy reményekkel és nagy célokkal ült össze. Megszavaztatták a magyar nyelv hivatalossá tételéről szóló törvényt, kidolgozták az alkotmányos jogokat követelő diplomát, melyben a felvilágosodás államelméletének tételeire és a Mária Terézia által megerősített alkotmányos jogokra hivatkoztak. A nemesség egy csoportja azt hangoztatta, hogy mivel II. József nem koronáztatta meg magát, felbontotta a nemzet és az uralkodóház közti szerződést, s ezzel a Habsburg-ház örökösödési joga megszakadt. Megindultak a titkos tárgyalások a porosz udvarral, amelyek azt célozták, hogy a porosz királyi család egyik tagját ültessék a magyar trónra. II. Lipót súlyos külpolitikai helyzetben vette át a hatalmat. Ám az országgyűlés ügyrendi vitákba bonyolódott, s mire a követelésekkel előálltak, megváltoztak a politikai erőviszonyok. Lipót békét kötött ellenfeleivel, s teljes eréllyel belpolitikai helyzete megszilárdításához látott. A nemesség még a magyar nyelv hivatalossá tételének sem tudott érvényt szerezni. Az udvar annyit engedélyezett, hogy a felső- és középiskolákban magyar tanszékeket állítsanak fel, de csak nyelvtanítási célzattal (tehát magyar nyelvű vidékeken már nem).
Az országgyűlés mély nyomot hagyott a kor irodalmában. Legvilágosabban 102látó íróink, (mint Batsányi) siratták a meghiúsult reményeket, s a nemzeti széthúzást kárhoztatták. Általánosabb azonban a nemesi örvendezés hangja, melyet – még József élete végén – a korona hazahozatala, majd a koronázás, a magyar nyelv oktatásának terén elért részeredmények, nem utolsósorban pedig a nemesség osztályhelyzetét fenyegető jozefinizmus bukásán érzett megkönnyebbülés váltottak ki. A francia forradalomtól megrettent és osztálykiváltságait féltő magyar nemesség tekintélyes része megbékélt az udvarral, a Habsburgokkal: az osztályérdek legyőzte a nemzeti érdekeket. A nemességnek ez a megalkuvása növelte az udvar erejét, például a Martinovics-mozgalommal való leszámoláshoz; ez a kegyetlen leszámolás viszont tovább gyengítette a még Bécs-ellenes rétegek szembenállását.
A századforduló irodalmára már a visszahúzódás a jellemző, elfordulás a közéleti témáktól; részben pedig a teljes megalkuvás, mely Habsburg-dicsérő művekben hoz történelminek hirdetett érveket a jelen megváltoztathatatlannak látszó rendje mellett (Dugonics, Horváth Ádám).
A hagyományőrző nemesi ellenállás jegyében keletkezett művek eszmeisége, jelentősége, értéke, erősen ingadozó. A kor lényegét, legjobb törekvéseit hordozó mozgalom a felvilágosodás volt, melynek hatása alól a konzervatív nézeteket valló írók sem vonhatták ki magukat egészen. Voltak, akik pályájuk egy-egy szakaszán elfogadták igazságait vagy egyeztetni akarták régi nézeteikkel (Horváth Ádám, Orczy); volt akiben egyéni meghasonlást okozott a kétféle világnézet ütközése (Ányos); volt aki – mint már láttuk – harmonikusabban tudta összeegyeztetni a felvilágosult eszmélést a hagyományőrző ízléssel és modorral (Barcsay). A konzervatív nemesi nézetekkel rendszerint együttjárt bizonyos szkeptikus vagy éppen elutasító magatartás a tudományokkal szemben (Orczy); a polgári fejlődés jelenségeit bizalmatlanul szemlélték s különösen a városi életforma ellen duzzogtak (Orczy, Dugonics); magasztalták az igénytelen, egyszerű emberek életmódját, a vélt népi idillt (Orczy, Dugonics). Orczy még jóval a nemesi mozgalom megindulása előtt hangoztatta ilyenféle elveit; munkásságát főként e nézetek és a hagyományőrző írói magatartás alapján csatoljuk az íróknak ehhez a köréhez. II. József uralkodásának idején kezd kialakulni az érdeklődés nemzeti multunk eseményei s hagyományai iránt (Ányos, Dugonics); a régit a népivel még bizonytalanul keverve, de megkezdődik a gyűjtő és rendszerező munka a népköltészet és népnyelv felmérésére (Dugonics, Horváth Ádám).
A hagyományőrzés a nemesi ellenállás és érdekvédelem irodalmi (nyelvi, ízlés- és modorbeli, műformai) kifejeződése, noha – mint például Gvadányi esetében – nem feltétlenül párosult dinasztiaellenes érzelmekkel. Kétségtelen, hogy a nemzeti hagyományőrzés a németesítő törekvésekkel szemben: a jogos nemzeti tiltakozás hangsúlya, a hagyományosan nemzetiben való megkötődés ellenállása. De kétségtelen az is, hogy a hagyományos egyoldalú favorizálása: ellenállás volt az újítással, a haladással szemben; a konzervatív szemlélet gátépítése volt a polgárosulás, felvilágosodás ellenében. A hagyományőrző irodalmi törekvések történelmi funkciója tehát ellentmondásos: a jogos nemzeti védekezés gesztusa találkozik benne a polgárosulás ellen forduló nemesi érdekvédelemmel. Történelmi (s ezen belül irodalmi) fejlődésünk sajátos tragikuma, hogy a hagyományőrzés vitathatatlan eredményei: a nemzeti hagyományokra szegeződő figyelem, a régi magyar nyelv ízeinek átmentése, a magyar élet 103szokásainak, idiómáinak, modorbeli sajátságainak ápolása, a nemzeti öntudat hangoztatása – mindez egy konzervatív-nemesi osztály-atmoszférát rögzített meg irodalmunkban, messzire távolodva attól a nagyszerű lehetőségtől, melyet annak idején a kuruc mozgalom kínált a nemzeti hagyományőrzésnek. De osztrák-ellenes, nemzeti hangsúlya még ennek a nemesi hagyományőrzésnek is volt; nem véletlenül támadt érdeklődés Petőfiben és Aranyban Gvadányi, illetve Orczy iránt.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir