A hazai fejlődés sajátosságai
A hazai fejlődés sajátosságai
Művelődés- és irodalomtörténetünk első, tudatosan világi eszmei mozgalma a felvilágosodás volt. Mint az európai felvilágosodás jellegzetes változata leginkább az idegen uralom alatt élt kelet-európai népek mozgalmaival rokon: közös vonásuk "a felvilágosodás és nyelvművelés összefonódása a nemzeti lét védelme érdekében" (Waldapfel József). Első szakaszában, melyet 1772-től 1795-ig számítunk, a nemességtől vezetett nemzeti mozgalom célkitűzései nem estek egybe a társadalmi haladás eszméivel. Egységes – noha politikai és esztétikai tekintetben még kiforratlan – programot a nemzeti nyelv kiművelésének vágya adott, s ez a törekvés tudományos jellegű és demokratikus mozzanatokat is tartalmazott. A szakasz legvégén kibontakozó új törekvések a francia forradalom hatására a politikai radikalizálódás képét mutatják s a nyelvművelésen túl az irodalom eredetiségének gondolatát is polgári szellemben vetik fel. A felvilágosodás eszméi túlélik 1795 véres cezúráját s az osztrák és a magyar uralkodóosztályok forradalomellenes szövetségének időszakában, 1795 és 1812 között is ideológiai ösztönzői az irodalomnak, mely a klasszicizmus, a szentimentalizmus és a kibontakozó népiesség irányzatát követi. A politikai harc útjának eltorlaszolódása, a kulturális szervezkedés és az irodalmi élet pangása idején az irodalom visszakényszerül a nemzeti és polgári szellemű ellenállás egyetlen lehetséges pontjához: a nyelv megújításának történelmi feladatához. Nemcsak az irodalmi nyelv alapjait rakja le, hanem a szépirodalom autonómiájának polgári elvét is kezdi szembefordítani a feudális kötöttségekkel. Ezt az élő örökséget adja át a romantikának, melyet elszigetelt, de számottevő kezdemények már korán jeleznek, s amely 1820 körül mind határozottabban, 1830 körül pedig végleg elkülönül a felvilágosodásnak 1825-ig húzódó korszakától.
A magyar felvilágosodásnak és a reformkor politikai eszméivel összefonódott romantikának osztályalapja egyaránt a polgárosuló nemesség, amely szembekerül az elnémetesedő főnemességgel és a klérussal. A magyar felvilágosodás gyökerei azokba a társadalmi és politikai ellentétekbe nyúlnak vissza, melyek a 18. század derekán megváltoztatják a magyar nemesség és az udvar, illetve az osztrák uralkodó osztályok viszonyát és a gyarmatosító gazdaságpolitikával szemben nemzeti ellenállást támasztanak. 12A bécsi kormánypolitika, mely Magyarországnak a nyersanyagtermelő bázis és árufelvevő piac szerepét szánta, már a vámtarifa (1754) kiadásával maga ellen fordította a magyar rendeket. Fokozta a nemesi elégedetlenséget az 1764–65-i országgyűlés huzavonája után elrendelt urbárium (1767). Kényszerítő erővel sürgette a rendelet kiadását az újraébredező és élesedő paraszti osztályharc, amely 1735-ben Békésben, 1755-ben Körös és Varasd megyékben, 1763–64-ben a Székelyföldön felkelésekben robbant ki. Mindez energikusan figyelmeztette az uralkodót a jobbágy kettős – állami és úri – kizsákmányolásának súlyos következményeire. Tagadhatatlan, hogy az úrbérrendezés segített a jobbágyság helyzetén, korlátok közé szorította a jobbágy földesúri kizsákmányolását. Ugyanakkor a paraszti szolgáltatások mértékének megszabásával az árutermelés fokozására, a kisajátítás növelésére ösztönözte a nagybirtokosságot. A közép- és kisbirtokosok helyzete viszont nehezebbre fordult, az úrbéri szabályozás révén birtokaikat nem növelhették s modernizálni sem tudták a függő viszonyok közt nyerhető csekély jövedelmekből. A jobbágy terméktöbbletéből az maradt a kis- és középbirtokosnak, amit az állam meghagyott neki. Az új helyzetben az úri terhek növekedése továbbélezte a paraszti osztályharcot, a gazdasági fejlődés megakadályozása pedig szembefordította a közép- és kisnemességet az osztrák uralkodó osztályokkal és az őket támogató magyar nagybirtokossággal. A kis- és középnemesség lassanként rákényszerült arra, hogy egyrészt számot vessen a népi erőkkel, másrészt hogy ideológiai fegyverhez nyúljon s az elnyomás elleni küzdelmét éppúgy, mint vágyát a kulturális függetlenségre általános emberi eszmékkel igazolja.
A gazdasági és politikai ellentéteket az egész század folyamán lappangva növekedő s a hivatalos latinsággal ellenkező magyar nyelvi öntudat kezdte tudatosítani nemzeti (s egyben antifeudális) irányban. Ideológiai támogatást a francia felvilágosodás főműveinek gyors elterjedése adott e folyamatnak. Az 1760-as évek végén egy közelebbi példa is hatott: az idegen nyelvű és kozmopolita udvari kultúrára való bécsi, nemzeti visszahatás, mely a nemzeti nyelv, témák, kultúra védelmében elgondolkoztató mintául szolgált azoknak a nemeseknek, akik a magyar társadalmi és kulturális haladás problémáira kerestek megoldást.
Bizonyos leegyszerűsítéssel azt mondhatjuk, hogy Bessenyei György felléptével, 1772-ben indul meg a magyar felvilágosodás mozgalma, amelyben az említett objektív erők, eszmei tartalmak és ösztönzések irodalmilag kitapintható törekvésben összegeződnek. A felvilágosodás (a szó a német Aufklärung fordítása; a kortársak "világosság századá"-ról vagy "világosodás"-ról beszéltek) legtágabban értelmezve az ész, a józan okosság kultuszát hirdető filozófiai irányt és művelődési mozgalmat jelenti, mely a polgári forradalom ideológiai előkészítésében vállalt szerepet, mint "küzdelem az eszmék vonalán a feudális abszolutizmus, a feudalizmust konzerváló világnézet és egyház, az elmék középkori sötétsége ellen" (Waldapfel József).
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
