88. IRÁNYZATOSSÁG ÉS ROMANTIKA A SZÍNPADON (SOLT ANDOR)

Full text search

88. IRÁNYZATOSSÁG ÉS ROMANTIKA A SZÍNPADON
(SOLT ANDOR)
Reformkori drámairodalmunk fejlődésének legszembetűnőbb vonása a műfajok terén tapasztalható gazdagodás. Az egyre bonyolultabbá váló életérzésnek, a társadalmi és politikai mondanivalónak kifejezésére a két hagyományos drámatípus: a múlt hősi képét idéző szomorújáték és a jelen életviszonyait ábrázoló vígjáték hovatovább már nem bizonyult elégnek. A romantikus dramaturgia áttörte a klasszikus poétika merev válaszfalait. Egyrészt kiterjesztette a tragikum körét a jelenkori társadalmi életből merített témákra, a tragikus hős rangjára emelte a kisembert, másrészt a történelem hőseit szállította le magas piedesztáljukról, s mutatta be őket a komikum szférájában. Sőt, még tovább ment, amikor ugyanazon drámán belül vegyítette a tragikus – vagy legalábbis a komoly – és a komikus-humoros elemeket. A történeti és a társadalmi szomorújáték (színmű), a történeti és a társadalmi vígjáték (bohózat) négy fő típusához ötödiknek a vegyes műfajú népszínmű csatlakozott. Ehhez még azt kell hozzátennünk, hogy a "történeti" megjelölés csak az áttekintést, a felosztást könnyíti meg: a múltban játszódó cselekményre utal, nem a társadalmi mondanivaló hiányára.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir