78. VAJDA PÉTER (1808–1846) (FENYŐ ISTVÁN)

Full text search

78. VAJDA PÉTER (1808–1846)
(FENYŐ ISTVÁN)
Irodalmunk demokratikus tájékozódásának egyik első képviselője, Petőfi plebejus törekvéseinek egyik legfőbb előkészítője Vajda Péter volt. 1808. január 20-án született Vanyolán, Veszprém megyében. Szülei féltelkes jobbágyok voltak, s a későbbi természetrajongó költő a Bakony-széli faluban már gyermeksége idején a természetet vallotta legjobb barátjának. 1819-ben apja a soproni iskolába adta, innen két év múlva – egyik tanárával támadt összeütközése miatt – a győri akadémiára lépett át. 1828-ban mint nevelő egyik tanítványával Felső-Itáliában járt, majd Pesten az orvosi szakra iratkozott be, de nem fejezhette be tanulmányait: az önérzetes ifjút egyik professzora innen is kiüldözte, nem utolsósorban azért, mert Vajdának szerepe volt a pesti diákok 1831. július 17-i megmozdulásában. Az írói pályát választotta: 1833-tól a Hasznos Mulatságok segédszerkesztője lett. Ugyanez évben bejárta Nyugat-Európát, s Lipcsében Garasos Tár címmel képes ismeretterjesztő népművelő lapot adott ki. Hazatérte után a folyóiratoknak ír, fordít, almanachot szerkeszt, tankönyveket ad ki, az Athenaeum segédszerkesztője: az 594irodalomból él. 1841-ben egy induló új lap, a Világ szerkesztését bízza rá a kiadó, Borsos Márton; Vajda Péter kezén a lap radikális politikai orgánummá lesz, de éppen ezért hamarosan meg kell válnia a szerkesztéstől. Érdeklődése a pedagógia felé fordul, s 1843 őszén tanári állást vállal a szarvasi gimnáziumban. Vasárnaponként tartott úgynevezett erkölcsi beszédeiért a cenzor feljelenti: vizsgálat közben éri a halál 1846. február 10-én. Petőfi szép versben (Vajda Péter halálára) búcsúzott el tőle: a függetlenség hősét, a ritka erkölcsi nagyságot, a meggyőződés szilárdságát értékelte nemes alakjában.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir