Népiesség és romantika

Full text search

Népiesség és romantika
E korszak jelenségei közül a népiesség csupán az egyik, mellyel fontosságukban egyéb jelenségek, áramlatok is vetekszenek. "Tiszta" stílusok és módszerek ebben a korban is éppoly kevéssé fordulnak elő, mint más korszakokban. Ezt a korszakot is csak a különböző irányzatok egymás mellett éléséből, különféle stílusok és ábrázolási módszerek vegyületeiből, dialektikus mozgásából érthetjük meg. A népiesség mellett pl. a romantika a legkülönbfélébb, tisztább és vegyültebb formákban van jelen Világos után. Magának a népiességnek is számos érintkezése van a romantikával. Mégpedig nem csupán eredeténél fogva,– hisz köztudomású: a népköltészet iránti érdeklődést a romantika kelti. De a romantikától már tudatosan elszakadt magyar népiességbe is 62vissza-visszaütnek a romantika ábrázolásmódjai, formái. Láthattuk ezek szerepét Petőfinél, – s Aranynál sem feledkezhetünk meg róluk: a Katalin (1850) vagy a Bor vitéz (1855), a történelmi balladák színpompája, a Bolond Istók (1850, 1873) önvallomásos fejlődésképe, a romantikának egyaránt sokat köszönhet. Jelen vannak és hatnak még Világos után olyan írói életművek, melyek korábban, a harmincas, negyvenes években, bizonyos mértékű romantikus ihletésből fogantak. Ilyenekül tekinthetjük Eötvös és Kemény életművét is. Az előbbi még nem zárult le Világos után, az utóbbi most kezd csak kibontakozni. A nemzeti irodalom kialakításának egy másféle kísérlete figyelhető meg náluk, – a népiességtől sokban különböző kísérlet. Nemzeti polgárosodásra törekszik ez az irányzat is, anélkül, hogy a népköltészethez fordulni tudna. Hisz a regény számára a népköltészet kevés segítséget is nyújt. Annál többet azonban a régi irodalom, a krónikák, a történetírók. Kemény a maga művének nemzeti jellegét ezúton kívánja biztosítani. Amidőn Arany is a régi költészetet avatja a népiesség egyik forrásává, művészete sok tekintetben igazolja Keményét is. Kemény és Arany, különböző kiindulásuk ellenére, ily módon rokon törekvéseket képviselnek művészetükkel, holott az utóbbi a népiesség révén teremtett nemzeti költészetet, az előbbinek pedig semmi köze a népiességhez. Kemény a Toldiban is csak a történelmi problémát látja (l. Arany Toldija, 1854). Erdélyi igénye az életszerűség iránt: természetesen, inkább a népköltészetben érvényesülhet. De vajon a polgárosuló Magyarország valóságát még a népköltészet is teljes mértékben tartalmazhatja-e? Bizonnyal, nagyobb mértékben, mint Szalárdi Jánosnak Keménytől oly nagyon becsült Siralmas krónikája (kiad. 1853). Újabb paradox jelenség: a nemzeti irodalom kialakítása érdekében épp a nemzet jelenéhez fordulnak legkevésbé, Világos után. Itt kezd leginkább különbözni a magyar irodalom az orosztól: Puskin és Gogol a nemzeti élet jelenének tudatosítása, ábrázolása által válik nemzetivé. Vagyis, ők már jókorán olyan ábrázolási művészetet – és hagyományt – teremtenek, mely a kor lényeges jelenségeiről szóló irodalom kialakulását teszi lehetővé.
A magyar regény ilyen feladatokra csak nagy késéssel válik alkalmassá, s igazában is csak Móricz Zsigmondnál, akinek életművét emiatt kell sajátosan megkésettnek tekintenünk. Móricz életműve épp e megkésettség miatt nyer ugyanolyan tragikus erőt, mint az Ibsené is. A romantika múlt századbeli magyar továbbélése miatt – a magyar regény főként romantikus jellegű formálódása következtében – kerülhet csak sor Móricznál a realista ábrázolásnak olyan széleskörű és mély teljesítményére, mint aminő például az oroszoknál már a múlt században megvalósult. Móricz művészete: a 20. században megkésett művészet, s e művészetben bennfoglaltatnak Jókai realizmussal elegy romantikájának örökségei, valamint Kemény kezdeményei – és még inkább: Arany úttörése a realista jellem és lélekábrázolás terén.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir