Az átmeneti időszak drámairodalma

Full text search

Az átmeneti időszak drámairodalma
Az ötvenes évek végén az egész irodalmat sújtó bénaság a drámairodalomra is kiterjedt. Az alkotók egy része hallgatott; többeket pedig bebörtönzött a megtorló hatalom. A történelmi kataklizma utáni dermedtség csak évek múlva – a politikai konszolidáció megszilárdulásával – oldódott fel. Az 1957–1959-ig terjedő években egyrészt a könnyed, az élet mindennapos ügyeit szórakoztatóan, de kissé felszínesen feldolgozó vígjátékoknak, másrészt a politikai aktualizálás, az agitatív közéletiség drámáinak kedveztek.
Az első típus épp politikai semlegessége miatt volt fontos a kor kultúrpolitikájának, s azért, hogy az apró, "emberi" dolgokra terelje a figyelmet, hogy könnyedségével feledtesse a közelmúlt tragédiáját. A másik típus célja épp ellenkező: az idetartozó művek a politikai agitációt szolgálják, egy meghatározott nézőpontból, a hatalomnak való elkötelezettség pozíciójából közelítenek a forradalom eseményeihez.
A könnyed vígjátékoknak nyilván azért is volt sikere, mert a közönség az utóbbi évtizedben nem sok alkalmat kapott a felszabadító nevetésre – az 1953–1956-ig terjedő korszak szatíráitól eltekintve. Ezt az igényt elégítették ki Fehér Klára és Tabi László színművei.
1350Igényesebben közeledett a vígjáték műfajához Gyárfás Miklós, aki nem elégedett meg a helyzetkomikum adta lehetőségekkel, hanem Lomb ezredes mennybemenetele (1958) című darabját abszurd ötletre építette fel. Két évvel később bemutatott darabja, a Kisasszonyok a magasban (1959) már jellemábrázolási erényeit is megcsillantja.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir