Bálint Lajos (1886–1974)
Bálint Lajos (1886–1974)
Bálint Lajos "találkozásainak történetét" írta meg két érdekes memoárkötetében, a Művészbejáróban (1964) és folytatásában, a Karzat és páholyban (1967). Amint műfaját jellemzi: "az emberfejek mögött" a kort is fel akarta rajzolni hiteles háttérnek. "Nem kedvelem azokat a feljegyzéseket és emlékezéseket – írta –, amelyek történeteinek középpontjában és előterében maga a szerző áll." Valójában pedig az sem lett volna érdektelen, ha önéletírását mondja el – hiszen 1904-ben egyik alapítója volt a Thália Társaságnak, majd rendszeresen jelentkezett cikkeivel a Magyar Hírlapban, a Hétben és a Világban; ez utóbbi két lapnál akkor is írta színházi jegyzeteit, amikor a Nemzeti Színházhoz került, ahol húsz esztendeig dramaturg-főtitkárként működött. Előadását kedélyesen anekdotázó hang jellemzi, mintha maga is le akarná fokozni mindannak a jelentőségét, amit elmond. Leírásai az élőbeszéd kötetlenségével, a tudatosan alkalmazott pongyolasággal érnek el elsősorban hatást. Az olvasó azonban mindvégig érzi, hogy olyan személyiség vall a színházról, életének nagy szerelméről, aki pontosan tudja, mi a színpadi hatás titka, mit nevezünk modern előadási gyakorlatnak, s melyik lenne az az út, amelyen haladva ez a művészeti ág is megszabadulhatna folytonos válságaitól. Emlékiratának legérdekesebb részei Mind csak színház (1975) című kötetében is megjelentek. A kor nagy képzőművészeivel való találkozásairól is számot adott Ecset és véső (1973) című portrégyűjteményében.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
