"A halottak élén" motívum | A magyar irodalom története

"A halottak élén" motívum

Magányosságát úgy is próbálta feloldani, hogy állandóan foglalkoztatta a harctérre indulás gondolata. Együtt akart lenni a pusztuló milliókkal: vállalni akarta szenvedéseiket. Ha erre nem is került sor, megírta kötetcímmé is emelt nagy versét, A halottak élént. Ahány strófa, annyi együttérző gesztus az áldozatokkal, halottakkal csakúgy, mint azokkal, akik vele együtt a háború éveiben kiszorultak az életből. Egyetemes humanizmusának talán legnagyobb vallomása ez a verse: az ölelő kitárt kar, emberszeretete segíti őt abban, hogy individualizmusától is megszabaduljon.

Be sokáig várakozék
Én, árvult, társtalan Kain
S ím, hirtelen érkeztek hozzám
A társaim, a társaim,
Levitézlettjei a kedvnek.

"Be szép, kísértetes világ, | Be jó nekem, be szép nekem" – így s ezért bukott ki ez a végső vallomás is Adyból. Mély szeretettel ír a harctéren is dalolni tudó népről. Együttérzésében internacionalizmusa s patriotizmusa is megszólalt: a szerb komitácsi szíve, akit Weiss Manfréd golyója talált el, csakúgy fájt neki, mint a magyar Nótázó, vén bakák, A mesebeli Jánosok pusztulása. A versekből a forró népszereteten túl kihallhatjuk a kritikát is a céltalan népi hősiességgel szemben (Krónikás ének 1918-ból). De mindenekelőtt Ady állandó mondanivalóját ismétlik: mindenképpen azonosulni a lövészárokban küzdőkkel, a háború legnagyobb terheit viselőkkel.

Megírta Ady azt a nagy versét is, amely magyar gondjait s humanizmusát egyszerre szólaltatta meg. Ember az embertelenségben a címe ennek a hatalmas poémának. Két sora – "Ember az embertelenségben, | Magyar az űzött magyarságban" – nemcsak a "legszebb szó" volt a háborúra, de még Ady 137tömörítő nyelvi képességét ismerve is, megrendítő plaszticitásában jellemző ennek az időszaknak Adyjára. A versben a humanista költő minden szava együtt van: a tiltakozásé csakúgy, mint a Tegnap siratójáé, a szenvedőé éppúgy, mint a változást hozó jövő áhítójáé. Formájában pedig a régi magyar líra jeremiádjaira, panaszló zsoltáraira emlékeztet.

Menekülés az Úrhoz: már ez a verscím is jellemző a háborús évek Adyjának istenes költészetére. Ady mindenképpen meg akart kapaszkodni a dehumanizálódott világban: az egész versben érződik, hogyan keres valakit, akihez menekülhet. Hasonló gondolat élteti A gyávaság istenségét. Szinte a háború első óráiban megírta az Ésaiás könyvének margójára című prózai zsoltárát, ezt a hitelesnek ható archaizálást, s benne így vonta kérdőre az Urat: "Mi jókedvet csinál az Úrnak, hogy csak mutogatja az Embernek nagyszerű célját… Miért keresi meg bennünk… a mi ősi vadságunkat…?" A nagy művésziességű írás Ady mélyről jövő pesszimizmusával hangzik egybe: "… vigyázók, hiába vigyázunk, inert újra és újra leesik a sárba az Embernek arca."

Istenes verseinek hívó szava ekkor gazdagodik egy új jelképpel: Jézussal (A nagy Hitető, Volt egy Jézus, A szamaras ember). Számos versében így idézi alakját s példáját; "… minden költők költője voltál" – mondja róla A nagy Hitetőben. Az emberek bűneit magára vállaló, "másokért küzdő" Krisztus bibliai alakját keltegeti, s vele azt a másik emberiséget is, amely ilyen "szent elgondolást" tudott utódaira hagyni. Az ő példája segít oldani sötét pesszimizmusát, hisz:

Mindig volt titkos, valamis
Názárethje az emberi Jónak,

(Hozsánna bízó síróknak)

Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir