ALBERT ZSUZSA (1932)

Full text search

ALBERT ZSUZSA (1932)
Albert Zsuzsa (1932) A csönd margójára (1974) című kötetével kezdte költői pályáját, de versei jelentek meg a Külvárosi jeladás (1973) című antológiában is. Érzékeny, reflexív költő, főként morális indíttatású, sűrű képekben fogalmazza meg világérzését. Folytonos mellérendelésekkel ábrázolja a világot: egy-egy mondata mögött archaikus emlékek sejlenek föl, melyek szoros kapcsolatban vannak az emberiség gondolkodásának felhalmozott emlékeivel, tapasztalati anyagával. Nem ismeri a terek és távolságok kötöttségeit, látszólag távoli asszociációkat sűrít egybe; műveltsége, fantáziája lobogó intenzitással, nem csillapodó nyugtalansággal kalandozik a jelenségvilágban, hogy annak jelzéseitől megtermékenyülve jusson el az általánosítás magasabb fokára. Lírájának fontos, többértelmű jelképe a sziget, mely a tisztultabb és harmonikusabb emberi érzések példázataképp minden ember lelkében meglelhető mint az igazabb, humánusabb lét meghódítható tartománya. Fájdalom és elszántság, nosztalgia és gyermeki megigazulás vágya szövődik össze legjobb verseiben, melyek a modern életérzés hiteles megnyilatkozásai.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir