CSOHÁNY GABRIELLA (1919–1972) (RÓNAY LÁSZLÓ, R. TAKÁCS OLGA)

Full text search

CSOHÁNY GABRIELLA (1919–1972)
(RÓNAY LÁSZLÓ, R. TAKÁCS OLGA)
Csohány Gabriella (1919–1972) lelkes, patetikus közérzetversekkel kezdte pályáját. Első kötete (Köszönöm!, 1951) az ötvenes évek átfűlt, vallomásosan őszintének szánt, valójában közhelyeket görgető modorát idézte, s a kifejezés sodró hevületével együtt jó néhány képzavart is tartalmazott. A Dal az emberekről (1954) nem sok új vonást rajzol a képhez: bár szándékát, a világot átfogni kész alkotó lendület érzését rokonszenves nyíltsággal fogalmazta meg, költői ügyetlenségei még egyértelműbben megmutatkoztak. A szándék mögül hiányzott az elmélyülés, a primer hevület mögül a szemlélődés nyugalma és általában az a lírai formáló készség, tehetség, mely nélkül aligha születhetik maradandó értékű mű. "Könnyeinek legkisebb űrmértéke: tengernyi" – írta szellemesen és találóan a Dal az emberről érzelmi túlcsigázottságának jellemzéséül Abody Béla. Retorikus, a közvetlenséget és az áttetsző formálást lapossággal összetévesztő lírája az ötvenes évek végére elapadt. Ezután regényeket írt, életrajzi emlékeit általánosította.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir