Sulhóf József (1905–1970)
Sulhóf József (1905–1970)
Sulhóf József német újságíró-akadémiákon tanul, 1925-től a Hírlap, majd a Napló munkatársa. Német hadifogságból való hazatérése után a Magyar Szó, később pedig az újvidéki rádió szerkesztője. A két háború között nem jelent meg könyve, noha több színdarabját előadták. A felszabadulás után írói pályáját is színdarabokkal folytatja (Sárga csikó, 1949; Kidőlt a májusfa, 1953; Parasztkisasszony, 1955; Románc, 1956; Bácskai kaland, 1957; Méregszekrény, 1957; Se eleje, se vége, 1960; Gyermekszíndarabok, 1961). Sok hangjátékot írt, angol és szlovén regényeket fordított, operakalauzt szerkesztett; zenei, néprajzi, művészeti és irodalmi tárgyú tanulmányt és kritikát publikált a magyar és szerb-horvát napi- és hetilapokban és folyóiratokban.
Első regénysikerét a Varázsvessző (1955, szerb-horvát és szlovén nyelven is) hozza meg. A Varázsvessző háborús kalandregény, a második világháború szolgál keretül a mozgalmas, detektívregény-technikát is felhasználó történetnek. Már ebben is feltűnik Sulhóf prózájának legerősebb oldala, a szórakoztató elmondás, a biztos, szilárd cselekményépítés, valamint az 87izgalmakban és fordulatokban bővelkedő történetbonyolítás. Még határozottabban ütköznek ki ezek a vonások a Csöpi (1961) című ifjúsági regényében, amely bestsellere volt a vajdasági magyar könyvkiadásnak. Egy polgári neveltetésű bánáti diáklány történetét mondja el benne, aki ébredő szerelme nyomán kerül a népfelszabadító mozgalomba, s itt éri a halál. Jellegzetes akcióregény ez is, csupa mozgalmasság, pezsgés, ritmus, sok kalanddal és izgalmas fordulattal: a megnemesített újságíróstílus jegyeivel. A műfajra jellemző minden vonás felismerhető a Csöpiben: a figyelmet ébren tartó, célratörő cselekmény, az alakok erős kontúrokkal és színekkel való rajzolása, a lélektan szándékos elnagyoltsága, a motiválás és környezetfestés redukáltsága, a retardáló elemek pontos elhelyezése, a kipróbált hangulatkeltő mozzanatok tudatos felhasználása. Ennek az áradó mesélőkedvből és fejlett szerkesztőkészségből kialakított regénystílusnak szinte teljesen hátat fordít az Egyetlen pillanat című regényében (1967). A stílusváltás jegyei már a Végtelenen innen (1965) című elbeszéléskötetében is feltűnnek, amelynek első ciklusában (Mámor) a modernül ható, belső monológhoz közel álló stílus is jelzi, hogy nagyobb epikai koncepciók számára keresi a kifejezés új formáját. A halál előtti utolsó, "egyetlen pillanat" kitágításának, regényméretűvé növelésének a kísérlete ez, de a kivitel elmarad az írói szándék mögött, ismételten bizonyítva az ötlet regénnyé fejleszthetésének képtelenségét.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
