Egyletek és testületek, pódium és színpad

Full text search

Egyletek és testületek, pódium és színpad
Ahogyan a magyarság megélte a maga történelmét, sorsát, mindennapjait, s ahogyan kialakította ebben a sorsban a maga kultúráját, Vecse népe is válaszolt a vele történtekre, alkalmazkodott a sorsához szokásaiban, viseletében, kultúrájában. Ez a népi kultúra mára azonban elsüllyedt. Ami megmaradt belőle, arról e könyv lapjain később esik még szó.
A népi kultúrához Vecsén is a reformáció idején társult az írásbeli műveltség. Ennek kizárólagos terjesztője évszázadokon át a templom és az iskola volt. Az elszakadás, a felnőttkori önművelés igénye legkorábban a kézműves-kereskedő, illetve a polgári-értelmiségi rétegekben jelentkezett. Vecsén erről a fordulatról a reformkorban találhatók az első nyomok.
Több szempontból is jelképesnek tekinthetjük az alábbi, Dunavecséről írt tudósító levelet. A Pesti Divatlap 1844. december 15-i számában jelent meg, beküldője a számunkra ismeretlen Oláh Károly. Ezt írja a lelkes vecsei honfi: „Nincs kör kis városunkban, hogy Petőfiről ne emlékeznénk, mint különösen tisztelt hazánkfiáról (mire valóban büszkék is lehetünk, hogy az anya, ki Petőfi bölcsőjét ringatá, körünkben van); versei gyűjteményét tapsok közt fogadtuk, s mint igen jelest, nagy becsben tartjuk, dalolva népdalait még a fonóházakban is.”
Petőfi híre, neve, jelenléte, hatása ösztönzi tehát az első önmagukról, művelődésükről szóló híradásra a vecseieket, s ebben a híradásban éppen Petőfi művészete fonja egybe az írásbeli és a népi kultúrát. A levélke közvetetten üzeni, hogy talán voltak már olyan körök, kulturális kisközösségek, ahol „tapsok közt” fogadják Petőfi verseit, s talán mások műveit is.
A korszellem hatása mellett Petőfi jelenléte, barátsága is ösztönözhette azokat a tanítókat, akik a környékre kiterjedő tanító egyesületet alakítottak 1844-ben Vecsén. Az egyletnek, amely a szabadságharcig működött, tagja volt többek között Dömötör József Kunszentmiklósról, Szűcs János Vecséről, Ujlaky István Fülöpszállásról, Székely Károly Dömsödről. Könyvtárat is alapítottak. A már kiolvasott s a tagtársaknak olvasásra ajánlott könyveket erre a célra készíttetett bádogdobozokban küldték el egymásnak a községi levélhordozókkal.
A kiegyezés után következő alkotmányos világban megnőtt a különböző társadalmi rétegek, csoportok igénye és lehetősége az önszerveződésre. Ennek persze megvoltak a vecsei hagyományai, hisz a helyi társadalmat – és bizonyos áttételekkel a gazdaságot is – régóta irányította a választott képviselő-testület, a vallási – egyúttal az erkölcsi és a kulturális – életet pedig a presbitérium. Az egyházi és a helyi képviseleti közösségeken kívül szerveződött önművelő kisközösségeknek viszont éppen a dualizmus idejére esett az első virágkora.
1872-ben alakult meg az első ilyen egyesület, a felsővárosi ’48-as polgári olvasókör, rövidebb, de népszerűbb nevén a „főső negyvennyócas”. 1879-ben újabb polgári olvasókör szerveződött, ez később (1905-ben) gazdakörré alakult át. Az alsóvárosiak 1884-ben alakították meg ’48-as olvasókörüket. Ez volt az „alsó negyvennyócas”, vagy közkeletűbb csúfnevén a Kutyús, ide a gazdák szegényebbjei tartoztak. A kaszinó egylet vagy úri kaszinó 1879-ben vált ki a felsővárosi negyvennyolcas körből.
Ezek a körök saját épülettel, könyvtárral bírtak, s a beszedett tagdíjakból tartották fönn magukat. Az egyleti tagok rendszerint erőteljesen politizáltak is: a helyi és országgyűlési választásokra az egyesületi összejöveteleken készültek föl. De a vecsei nép művelődésének és a szórakozásának is otthont adtak ezek a körök, egyletek, testületek. A Kutyúsban például kedden, pénteken és vasárnap esténként jöttek össze a földművesek, persze leginkább ősztől tavaszig. Elolvasták a járatott lapokat, meghányták-vetették a politika meg a gazdálkodás alkalmi tárgyait, aztán kártyáztak, sakkoztak. Ennek a körnek a rendre újraválasztott, nagy tekintélynek örvendő elnöke harminc éven át Csömör Sándor volt.
Az őszi behajtás, betakarítás záró eseményei voltak a dömötöri vacsorák, meg a Katalin-bálak – október utolsó hetében, illetve november végén. Külön rendeztek ilyeneket az „Ipar”-ban, külön a 48-as gazdakörben a gazdáknak, külön az Alsókörben, a „Kutyús”-ban az újvárosi „napszámosféléknek”. A dömötöri vacsorák egyetlen fogása a birkapörkölt volt, süteményt, bort az asszonyok otthonról vittek magukkal. Az adott körhöz tartozók számára meghívók készültek, és előre be kellett jelenteni, hányan mennek a családból. Csárdást, sima polkát meg kreicpolkát jártak a fiatalok.
A helyi közélet hírcsatornái és formálói is voltak egyúttal a vecsei újságok. 1905-ben indult útjára az első helyi sajtótermék, a Vecse és Vidéke, szerkesztője a helybeli Kolozs Gyula ügyvéd volt, ezt a lapot azonban még Kunszentmiklóson nyomták. Az újság a következő évtől Dunamellék címen folytatódott, de már a szerkesztők is kunszentmiklósiak voltak, s csak alkalmilag jelentek meg benne vecsei tudósítások. A következő – már teljesen vecsei – lap az 1910-es években a Dunavidék, ez már a helybeli Adria nyomdában, Adler Izsó műhelyében készült.
A dualizmus idején megalakult körökben, egyletekben újrakezdődött az élet a tanácshatalom bukása után, de a megváltozott társadalmi, politikai helyzetnek megfelelően újak is szerveződtek. Elsőként 1920-ban az Ifjúsági Testedző Egyesület alakult meg, kulturális és sportcéllal, de ez a kezdeményezés néhány év alatt – kellő támogatottság híján – elhalt. Közben viszont 1921-ben megszerveződött a cserkészcsapat. Ebben az évben nyaraltak elő-ször a pesti cserkészek a szigeten, tőlük vették a mintát a vecsei polgári iskola tanárai és diákjai. Hamarosan megalakult a Leventeegyesület is, és 1926-ban már nagyszabású járási levente-csapatversenyt rendeztek a Duna-parton, s a verseny győztesei – a vecsei közönség örömére – éppen a helybeli fiatalok lettek.
1925 tavaszán működni kezdett az újjászerveződött Dite, az első vecsei sportegyesület. A két világháború közti legendás futballsikereket a Duna-alji Dite-pályán aratták a vecsei focisták. A leventestadiont a futballcsapat győzelmével avatták föl 1936 őszén. Ugyancsak felavatták a Lövészotthont, a sport sajátos, katonás változatát űző MOVE Lövészegylet épületét a Duna-alji lőtér mellett. Ezt a vizes terepre került épületet három év múlva valamivel beljebb helyezték, de az 1941-es jeges ár ott is elérte, és lerombolta.
Dunavecse egyik leghíresebb, legsikeresebb kulturális egyesülete a dalárda volt a két világháború közt. 1921-ben alakult Polgári Dalkör néven. Nemes Károly igazgató, karnagy és Szerváczy Imre járási tisztiorvos szervezték meg. Első nyilvános szereplése 1922-re esett, első nagy sikerét pedig a Petőfi Társaság centenáriumi díszközgyűlésén aratta. A húszas években egyre jobb, igényesebb lett: tagjai sokat gyakoroltak, és hogy kellő szereplési rutinjuk legyen, felléptek minden vecsei rendezvényen, így a temetéseken is.
1929-ben feljutottak a csúcsra. Elindultak és nagy sikerrel szerepeltek a debreceni országos dalostalálkozón, ahol 450 kórus vett részt. A kategóriájukban első helyezést szereztek, majd a gálaműsoron a vecsei tárogatós, Turzó Lajos a nagytemplom tornyából fújta hangszerén a gyönyörű dallamokat. A harmincfős dalárdát a vasútállomáson lelkes ünnepléssel fogadták az itthoniak. A dalárdisták 1929. március 15-én avatták fel ünnepi műsorral a zászlajukat, gróf Teleki Sándorné volt a zászlóanya. Új nevük ekkortól: Dunavecsei Dal- és Zeneegyesület. 1930 nyarán a kispesti országos dalostalálkozón megint első lett a dalárda, fehér vászon egyensapkájukban nagy sikerrel léptek föl karénekesei. A következő jeles szereplési alkalom idehaza a hősök szobrának felállítására szervezett ünnepség volt. Ezt követően aztán gyakran fellépett a dalárda itt, a hősök szobra előtt megtartott nemzeti ünnepeken.
1930. október 26-án avatták az anyagi ágon vecsei származású szobrász, Weise Béla egész alakos bronz emlékművét. A református templomban vitéz Jávor János lelkipásztor tartott ünnepi istentiszteletet. Ugyanitt mondott avatóbeszédet a hatalmas tömeg előtt Preszly Elemér főispán. A rossz idő miatt a községházán gyülekezőket Lukácsy Imre meghívta ünnepelni a templomba. A téren a szakadó esőben Agorasztó Tivadar alispán szólt néhány üdvözlő szót, majd eltávolították a leplet a hősök szobránál, és elhelyezték a koszorúkat a szobor talapzatán.
A dalárda gyakran vállalt szerepet a különböző helyi műkedvelő színi előadásokban, zenés darabokban is. 1932-ben például Herczeg Ferenc Ocskay brigadérosában arattak zajos sikert a Leventeegyesület színtársulatával együtt. Ünnepi előadással búcsúztatták el 1934-ben a visszavonult Nemes Károlyt, őt a karnagy posztján Pápay Dezső tanító váltotta fel. 1939 nyarán a visz-szatért Kassán rendezték meg az országos dalostalálkozót. Itt még nagy sikerrel szerepelt a huszonhárom fős dalárda, de a következő évben a győri fellépés már mérsékeltebb eredménnyel zárult. 1944. március 15-én léptek fel együtt utoljára a községi ünnepségen, de ekkor már hiányos volt a csapat, néhány tagja addigra odaveszett a második világháborúban.
Erős, jól működő szervezet volt Vecsén a két világháború között is az Ipartestület. Munkás hétköznapok, csöndes vasárnapok jellemezték a vecsei iparosok közösségi életét. Az otthon különösen vasárnaponként telt meg élettel. Főleg a kugli, kártya, biliárd ment délelőttönként. Délután rendszerint már telt ház volt, többen is benéztek egy kis szórakozásra, kvaterkázásra, beszélgetésre. A bevételekből tartották karban az épületet, gyarapították a könyvtár állományát.
Az iparosok székházában szinte egymást érték a kulturális rendezvények. Az ipartestület színpadán indult meg a sok sikert megért vecsei önkéntes színjátszás. A leventék kezdték: 1925-ben mutatták be Herczeg Ferenc darabját, A fekete lovast. Aztán a húszas évek második felétől az összes csoport, kisközösség itt játszotta a maga választotta darabot, s majd csak a harmincas évektől oszlottak meg az előadások az Ipartestület és a polgári iskola színpada között.
Játszották itt Herczeg Ferencen kívül Móricz Piros bugyellárisát, ment Zilahy-darab, meg A Noszty-fiú…, Mikszáth regényének Harsányi Zsolt-féle, színpadra írt változata. A számos műkedvelő színielőadás közül kiemelkedett az 1935-ben nagy sikerrel előadott János vitéz. A szereplők közül egyedül a darabot rendező Tóvári László (Bagó) volt hivatásos színész, akinek a társulata egyébként több nyári szezonban is bővítette Vecse kulturális kínálatát.
Az Ipartestület székházában is gyakran tartott előadást az 1923-ban megalakult Népművelési Bizottság. November és március között vasárnap délutánonként járták előadói, a helyi értelmiség jelesebb személyiségei a körök, egyesületek otthonait. Az előadásokat mindig a Himnusz előzte meg és a Szózat zárta le, s a tudomány-népszerűsítő, ismeretterjesztő témákat az Uránia cég üvegdia filmlemezei tették érdekesebbé, szemléletessé.
A XX. század első felének nagy szórakoztató, kulturális látványossága, a mozi a húszas évek elején bukkant föl Vecsén. Az első a Weisse Aladár családi mozija volt a Fő utcai saját lakóházban. Az előadások előtt és a szünetekben körégős petróleumlámpa világított, s a némafilmek zenei aláfestését a tulajdonos és neje hegedű-, illetve zongorajátéka adta. A harmincas években az Ipartestületben tartotta előadásait a hadiözvegy Lax Dezsőné mozija, tőle a kiskőrösi Szabolcs vette át a működtetést. A Szabolcs-féle moziban már hangosfilmeket láthatott a nagyérdemű. Különösen népszerű volt a nyári szombat és vasárnap estéken a kertmozi.
A két világháború között Vecse hivatalosan kijelölt Duna-menti üdülőhely volt, a kispénzű pesti emberek kedvelt kirándulóhelye. Jó hírét elvitték az ország minden részébe azok a fiatalok, akik nyaranta a nagyszigetei KIE- és cserkésztáborok vendégei voltak. Nyáron a dunai strandon is zajlott az élet, teniszpálya, csónakkikötő, nyári vendéglő is szolgálta a pihenni vágyók igényeit. „Nyaraljunk Dunavecsén!” – hirdette a Dunamente című helyi lap a harmincas években. Hajón oda-vissza öt pengő tíz fillérbe került a „weekend-jegy” első osztályon. A másodosztály ára 3,30 volt.
Tavasztól őszig, főleg a hét végi délutánokon – nyáron még hétköznap este is! – a védőtöltésen megelevenedett a híres vecsei korzó, a fiatalok találkozó, ismerkedő helye.
A század elején indult, s a világháború idején megszűnt helyi sajtónak csak a húszas évek második felétől volt folytatása. 1926 decemberétől jelent meg a Dunamelléki Hírlap: szerkesztője Nemes Károly népiskolai igazgató. A hetilap havi mellékleteként jutott el ifjú olvasóihoz Berde Károly szerkesztésében a Levente-útmutató. A lap egy év múlva Kunszentmiklóson folytatódott, Dunamellék–Kiskunság címen. Ott szerkesztették és nyomták, de Nemes Károly személyében volt vecsei társszerkesztője is. Az újság megszűnte után (1932) egy idáig hiányzott a faluból a helyi sajtó, azonban 1936-ban az új református lelkész, Molnár Lajos már helyben készült, helyieknek szóló lapot indított. Az 1944-ig élő Dunamente híranyaga – bár inkább egyházi jellegű újság volt – bővelkedett közéleti információkban is.
Megpezsdült az élet 1945 tavaszán a vecsei kultúrában is. Ősszel újra összeállt a dalárda, a következő év elején már 28-an voltak, és február 2-án a köztársasági ünnepen lépett föl újra először. A műsora részben megváltozott, valamelyest igyekeztek alkalmazkodni az új társadalmi politikai viszonyokhoz. Ősszel a tisztújításon karnagynak Faragó József tanítót választották. 1947-ben emlékezetes műsort adtak a saját huszonöt éves jubileumukon. Nagy csalódás volt számukra az augusztus 20-án Kecskeméten tartott dalos találkozó. Itt a zsűri elmarasztaló minősítést adott róluk, értésükre adta, hogy a munkáskórusoké a jövő.
A dalárdát mint egyesületet rendeleti úton oszlatták fel, munkásdalkörként működött vagy inkább vegetált tovább Veszeli László karnagy irányításával. 1956 tavaszán még két temetésen fellépett, de ez már a hattyúdal volt. Vecse legnagyobb múltú, legsikeresebb művelődési közössége megszűnt.
A helyi műkedvelő színjátszói hagyományokat az ötvenes években Gyukity Bódog zenetanár és kis csapata éltette, ők főleg rövid jeleneteket mutattak be hangszeres kísérlettel. 1953. augusztus 20-án nyílt meg a járási könyvtár, háromezer kötetes állománnyal.
A nyolcvanas éveket élénkülő kulturális élet jellemezte, a Vikár Béla Művelődési Házban a korabeli magyar köz- és szellemi élet számos jeles személyisége megfordult az érdeklődő helybeliek beszélgető partnereként a Vecsei esték rendezvénysorozaton.
Fontosabb működő kisközösségek ma Vecsén a tűzoltóegyesület, a nyugdíjasklub és dalkör, a gyermeknéptánccsoport, a gazdakör és a Duna-part Baráti Kör. Különösen erős és élénk az önkéntes színjátszók csoportja. A kilencvenes évek közepén szerveződött újra, azóta rendszeresen föllép a nagyközség ünnepein, rendre nagy sikerrel. Általában a két hagyományos vecsei jeles napon, a Március idusa rendezvénysorozaton meg a Szeptember végén című, Petőfire emlékező ünnepen állnak a tagjai a helyi közönség elé. 1996–98 közt ismét műsorára tűzte a patinás Szamosközi-darabokat, a Kis lak…-ot meg a Tavasz a Landerer nyomdában című egyfelvonásost. Az 1996. március 14-i ünnepi bemutatóra meghívták az „ősbemutató” negyvenkilenc évvel azelőtti szereplőit és a szerzőt, Szamosközi István nyugalmazott püspököt is. A meghatott szerző ezt mondta a színpadról az őt ünneplő közönségnek: „Annyit ér ez a darab, amennyire Petőfit feltámasztotta, és amennyire Petőfi szellemét élteti Vecsén.” A sikeren föllelkesült színjátszók 1997-ben bemutatták a Tavasz a Landerer-nyomdában című darabot is, év végén, az ötvenéves évfordulón pedig újra műsorra tűzték a Kis lak…-ot. A következő, s talán a mindeddig legsikeresebb, Petőfit idéző bemutatójukon A helység kalapácsát játszották el. Ezt követően sikerrel vitték színre – Vikár Bélára emlékezve – a Kalevalát. A falu határain túl is vállalnak fellépéseket, tagjai a Szabad Színjátszásért Egyesületnek. Gyermekszínjátszó-csoportjuk is sikeresen működik.
A helyi sportélet a sakk, tenisz és a futball szakosztály működésén kívül – főleg a téli hónapokban – a sportcsarnokban szervezett tömegsportrendezvényekre szűkült, hiányzik a régi lelkesedés, és hiányzik a pénz – ami a lelkesedést volna hivatva pótolni.

Az első műkedvelő színielőadás Vecsén

A vecsei focisták 1948 húsvétján, a Lőrinci AC elleni meccs előtt

A dalárda zászlaja (Székely Péter felvétele)

Csoportkép a híres vecsei dalárdáról a debreceni fellépéskor

Az Otthon mozgó épülete

A Tavasz a Landerer nyomdában bemutatóján 1947-ben

A művelődési ház a hatvanas években

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir