Iskola és egyesület

Full text search

Iskola és egyesület
Iskola legkorábban a szomszédos Kárászon, az anyaegyház székhelyén működött. Az 1742-ben végrehajtott püspöki egyházlátogatás alkalmával jegyeztek fel adatokat róla. A magyaregregyiek közül néhányan ezt látogathatták, bár erről adatok nem állnak rendelkezésre.
Magyaregregy iskoláját 1783 előtt alapíthatták, de nem működhetett folyamatosan, mert 1841-ben a kárászi plébános iskola- és tanítóhiányról, elhanyagolt nevelési állapotokról számolt be. Ennek megszüntetése érdekében fordult a pécsi püspökhöz, egyúttal a falu földesurához, építtessen iskolaházat, és engedélyezze egy önálló tanító működését. Scitovszky János püspök a kérelemnek eleget tett, és még ugyanebben az évben személyesen megjelent a faluban, kijelölte az iskolaház helyét, és tervei szerint hozzá is láttak az építéshez. Az épület az ősz folyamán tető alá került. Befejezése 1842-re maradt. Az egy tanteremből és tanítói lakásból álló „új egregyi iskolaházat” szeptember 4-én ünnepélyes külsőségek között fel is avatták. Az avatóünnepségen a mecseknádasdi esperes a püspök képviseletében volt jelen, az uradalmat a tiszttartó képviselte. Az ünnepi beszédet az esperes tartotta, aki az összegyűlteket a püspök iránti hálaadásra szólította fel, majd a gyermekek szorgalmas iskolázására buzdított. Bemutatták a püspök által kinevezett magyaregregyi mestert, Ujfalusi Józsefet is. A mester jövedelmét 26 pengő forintban állapították meg, majd a nép egyházi körmenet keretében a helyi plébános és a mester vezetésével átvonult Kárászra a templomba.
A mester jövedelme az ünnepélyes megállapodással nem jutott nyugvópontra, a következő években a kárászi iskola fenntartásához az egregyiek nem voltak hajlandók hozzájárulni. Vita tárgyát képezte a mester természetbeni járandósága is. Az iskolaépület a haranglábbal ma is áll a Rákóczi utca 67. szám alatt.
A második tanterem építése 1896-ban került szóba. Az épület ekkor tűrhető állapotban volt, a tanterem felszereltsége azonban hiányos. Az új iskola 1920-ban leégett. Hét éven keresztül Magyaregregyen csak egy iskola működött, ebben végezte a három osztálytanító munkáját. A plébános szerint munkájukon ez meg is látszott. Az egyházközség a gondot Tóth Fülöp malomépületének megvásárlásával és átalakításával oldotta meg. Az új iskolát 1927. január 30-án szentelték fel.
A felekezeti népiskolát 1946-ban felekezeti általános iskolává szervezték át, egyben körzeti iskola szerepet is kapott. Máig ide járnak Kárász tankötelesei.
1948-ban a felekezeti általános iskolát államosították.
A körzeti állami általános iskola feladatát három különböző épületben látta el. Az áldatlan állapotok megszüntetésére a község egy modern iskola építésére kapott lehetőséget, melyet 1970-ben fel is avattak. A régi (Scitovszky-féle) iskolában óvoda kapott helyet. Az iskola a következő években szakmailag is fejlődött. Ifjúsági és nevelői könyvtárral gyarapodott, majd napközi otthonnal, bitumenes sportpályával bővült.
Az egyesületi élet Magyaregregyen meglehetősen nehézkesen bontakozott ki. A dualizmus idején, 1899-ben alakult ugyan egy önsegélyező egylet, de ennek működéséről éppen úgy nincsenek adataink, mint megszűnéséről. Az 1920–1936 között életre hívott Polgári-olvasókör tagok hiányában oszlott fel. A Gazdakör 1920 és 1945 között, a Polgári Lövészegyesület 1932 és 1940 között működött.
A kulturális élet a legtöbb faluhoz hasonlóan az iskolához kötődött. Nemes József tanító Műkedvelő Gárdát szervezett. Tagjai számos előadással mutatkoztak be. A színjátszás Magyaregregyen a kocsmákhoz is kapcsolódik. Az úgynevezett Arnold-házban például, ahol vendéglő, vágóhíd működött, bálterem is volt színpaddal, ahol iskoláskorú és felnőtt műkedvelő együttesek gyakran, többnyire farsangkor és húsvétkor a tanítók rendezésében népszínműveket adtak elő. A díszleteket a faluból származó Fóris József festőművész készítette.
Táncmulatságokat is gyakran rendeztek, amelyeknek rendjét általában régi hagyományként őrizték. Ezek a bálok messze környéken híresek voltak. A legelső bált búcsú napján, szeptember 8-án tartották. A Gold-féle zenekar a szomszédos Ágról például már kora délután összetrombitálta a vendégeket. Éjfélig fúvószenét, ezután reggel ötig vonós-, majd ismét fúvószenét játszottak.
Híres volt az október 1-jén tartott „Regruta-bál.” A falu ekkor és itt búcsúzott a bevonuló katonáktól. Báloztak Katalin-napkor, november 25-én, karácsonykor, szilveszterkor. A farsangi bálok közül a Páros bál volt a legnépszerűbb, de a fiataloknak, az öregeknek, a tűzoltóknak, az iparosoknak is volt báljuk, még a strandon is tartottak bált. Báljuk volt a magyaroknak és a németeknek, de át is jártak egymáshoz. Alkalmanként össze is vesztek, de veszekedésük sosem nemzeti alapon robbant ki. Meghatározó eleme a bor és a virtus volt, amelyért mind a magyar, mind a német mindenre kész Magyaregregyen. A „német bálokat” az Arnold-házban, a „magyar bálokat” a községi kocsmában rendezték. Arnoldéknál az ági zenekaron kívül fellépett még a nagyhajmási, az izményi és a köblényi német zenekar. A „magyar bálon” a lányok népviseletben jelentek meg, sokáig még akkor is, miután azt egyébként már polgári viseletre cserélték.
A kulturális élet, egyben az egyesületi élet is azután bontakozott ki erőteljesen, miután a felújított Arnold-házat a község művelődési házul megkapta. Az ünnepélyes átadáson, 1985. április 28-án jelen volt a falu apraja-nagyja. Az elszármazottak közül is számosan. Megalakították a Magyaregregyiek Baráti Körét. Megalakult a Nyugdíjasok Köre és a Gazdálkodók Köre is. A művelődési házban tartották a lakodalmakat, a bálokat, a hagyományőrző műsorokat. 1985-ben a könyvtár utolsó évét töltötte az egykori szatócsboltban. Mintegy 16 évi hányódtatás után ez is az Arnold-házba került. A könyvtárállomány ekkor 4375 kötet. A kölcsönzött kötetek száma 2883. Sokan mások a kézikönyvtárat használták vagy újságokat olvastak. Megerősödött a Hagyományőrző Csoport, három tagozatban, a 6–10, a 10–14 és a 15–30 évesek csoportjában működött. A csoportok a környék településein számos alkalommal felléptek, és részt vettek hagyományőrző együttesek találkozóin.
A művelődési házban kiállításokat rendeztek. Bemutatták az óbányai Teimel és a kárászi Mezei fazekasok munkáit, Heckmann Jánosné helybeli mézeskalácsos bábjait. Faluházat hoztak létre, melyben helytörténeti és néprajzi tárgyakat állítottak ki.
A Magyaregregyi Baráti Kör létrehozását a községből elszármazottak kezdeményezték. Nem önálló jogi személy, a művelődési házba integráltan működik. Célul a szülőfalu támogatását tűzték ki. Emlékműként a bányaszerencsétlenségben elhunyt 12 személy, illetve a munkásmozgalom mártírjaként elhunyt Keller János tiszteletére az utóbbiról elnevezett közösségi ház parkjában felállították Keller János Mentés című faszobrát. Kulturális programokat valósítottak meg. Emléktábla elhelyezését kezdeményezték Márévárban az 1956-os mártírokra emlékezésül. Foglalkoznak a falu múltjával, jelenével és jövőjével.
A falu ettől kezdődően igényesebb lett magával szemben. Bekerítették
a település központjában lévő temetőt. Rendbe hozták a Munkás Klub épületét és kertjét. A kertbe, a baráti kör kezdeményezésére, a szerencsétlenül járt magyaregregyi bányászokra emlékezésül egy bányászszobrot helyeztek el.
1989-ben megalakult a Magyaregregyi Faluszépítők és Vendégfogadók Egyesülete. Alapszabályában megfogalmazott cél a község építészeti, környezeti és természeti értékeinek megőrzése, a hagyományok ápolása, a vendégfogadók érdekeinek védelme, a falusi turizmus segítése. Az egyesület a környező bányák bezárása miatt munkanélküliekké váltak megélhetését igyekezett elősegíteni az embereknek a falusi vendégfogadásra történő megtanításával. Ebben segítségükre volt a németországi Stockum település hasonló egyesülete. A két egyesület kapcsolata elmélyült, amely 1992-ben hivatalos partnerkapcsolattá vált. Célul tűzték ki egymás megismerését, családok, elsősorban fiatalok kölcsönös látogatását.
Testvérkapcsolat alakult ki az erdélyi Máréfalva községgel is 1994-ben. A két településsel létrejött kapcsolatot Magyaregregyen egy-egy Stockum-, illetve Erdély-park kialakításával tették szemléletessé. A kapcsolatok élők, a települések lakói rendszeresen felkeresik egymást.
A kulturális életben bekövetkezett fellendülést gazdasági nehézségek veszélyeztetik. Az utóbbi években bezárt a művelődési ház, nem működik a könyvtár. Az Arnold-házat családi és társadalmi ünnepeken csak alkalmilag használják. A Keller Jánosról elnevezett közösségi ház is funkcióját vesztette. Jelenleg postahivatal működik benne.
A strandfürdő gondolatát – minden bizonnyal a szomszédos Kárász példáján, ahol Kun Lajos plébános hasonló tevékenységbe kezdett – 1930-ban fogalmazta meg Tölgyesi József erdész, majd a jegyző támogatásával 1932-ben hozzáláttak a megvalósításhoz.
Kezdetben a kápolna mögötti területre gondoltak, de a patak vizét kevésnek találták. Ezután vetődött fel a Várvölgy, ahol a patak vize a kívánt célra alkalmasnak mutatkozott. A strandot Krajcár Péter erdész gyümölcsösébe helyezték, aki a területet készséggel rendelkezésre bocsátotta.
Anyagi fedezetül tízpengős részvényeket bocsátottak ki, amit tulajdonosai munkával vagy készpénzzel fedeztek. Homokot a község bányájából, követ a Miklós vár területéről hoztak. A mész kivételével mindent a helyszínen szereztek be. A parkosítással egy időben tíz kabint is építettek. A strand megnyitására 1936 májusában került sor. Hányatott sors után napjainkban is Magyaregregy egyik kedvelt intézményeként működik.

Az új iskola 1940-ben (Surányi Béla gyűjteménye)

Az iskola napjainkban

Csötörtök József tanító osztályával 1896-ban (Surányi Béla gyűjteménye)

Nemes József tanító osztályával 1929-ben (Surányi Béla gyűjteménye)

Kovács János tanító osztályával az 1931/1932-es tanévben (Surányi Béla gyűjteménye)

Szilágyi Géza tanító osztályával 1940 körül (Surányi Béla gyűjteménye)

Somorjai József tanító osztályával 1941-ben (Surányi Béla gyűjteménye)

Kovács Lina tanítónő osztályával 1946-ban (Surányi Béla gyűjteménye)

Óvodások 1943-ban (Surányi Béla gyűjteménye)

Kozmann Béláné és Győri Béláné óvónők csoportjukkal 1960 körül (Surányi Béla gyűjteménye)

A Dalárda Kovács János tanítóval 1923-ban (Surányi Béla gyűjteménye)

A négyszólamú Dalárda Kovács János tanítóval az 1920-as években (Surányi Béla gyűjteménye)

A Piros alma című népszínmű előadói 1922-ben (Surányi Béla gyűjteménye)

A Felhő című színmű előadói 1928-ban (Surányi Béla gyűjteménye)

A Klárika című népszínmű előadói 1940-ben (Surányi Béla gyűjteménye)

A Cigány című népszínmű előadói Arnold Rezső tanítóval 1947-ben

Arnold Ádám vendéglője és vendégei 1935-ben, a búcsú idején

A Levente Egyesület tagjai 1941-ben (Surányi Béla gyűjteménye)

A Katolikus Legény Egylet tagjai Bocz György tanítóval 1947-ben

A falu Közösségi Háza

A baráti kör tagjai az Arnold-ház udvarán 1997-ben

A Falumúzeum épülete

Halmai János mézeskalácsos kiállítási termékei

Az anyaggyűjtést vezető Csernavölgyi Endréné tanítónő

 

 

 

Kiállítási részletek

Teimel Rezső fazekas

Ludán György kosárfonó

Magyaregregyi fazekastermékek. A köcsög szalagfelirata: Dicső György M. Egregy 1898. (Surányi Béla gyűjteményéből)

A hagyományőrző csoport bemutatkozása (Pécs, 1992)

Találkozó az Erdély-parkban (1998)

Arnold Ádám strandfürdőrészjegye

Herbert Nándor és Fóris József a strandon 1943-ban (Surányi Béla gyűjteménye)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir