Az újkőkortól a honfoglalásig

Full text search

Az újkőkortól a honfoglalásig
A Somogyi Újság tudósítója 1928-ban a falu papjától, Vörös János esperes, pápai kamarástól szerzett értesüléseire alapozva terjedelmes cikket szentelt Mesztegnyő történelmi emlékeinek. Amint írja, a régi öregek mint apáról fiúra szálló történetet mesélik, hogy a település határában a török idők előtt főpapi helység állott hatalmas templommal, Érsekapáti volt a neve, de a török ágyúk elpusztították, lakói elmenekültek, csak néhány üszkös, csonka fal maradt. Idővel azok is leomlottak, s mind kevesebben emlegették, emléke is kezd elmosódni.
Érsekapáti község helyén a szántóvető földműves ekéje sok régiséget fordított ki a földből: pénzérméket, fegyverrészeket, közhasználati tárgyakat. De senki nem törődött velük, elkallódtak anélkül, hogy a múzeumba csak egy darab is került volna belőlük. Egykori temploma miatt mind a mai napig Szentegyházi-dűlőnek hívják.
Archeológiai szempontból a hatalmas mesztegnyői templom környéke is nagyszerű terep, a Zárda-kert, a Klastrom-domb földje is sok régiséget rejt. A néphit a templomot és környékét misztikus ködbe vonja, egész legendákat költöttek köré. Az árokmetszők, fairtók itt is töméntelen koponyát, csontokat, régiséget hoztak felszínre. „Szeretném az archeológusok, kutatók figyelmét Mesztegnyőre fordítani – fejezi be írását az újság tudósítója –, a falu is megérdemelné, a köz is hasznát látná.”
A cikk megjelenése óta több mint kétnemzedéknyi idő telt el, ám a község területén régészeti feltárás nem történt. Úgy másfél évtizeddel ezelőtt, amikor a falu elöljárói elhatározták, hogy monográfiát jelentetnek meg a település történetéről, ásatásra ugyan nem került sor, de egy alapos határjárásra igen, amelynek dokumentációja és írott anyaga azóta sajnálatos módon kézen-közön eltűnt. Lássuk hát, mégis milyen adatok állnak rendelkezésünkre az írásbeliség előtti időkből.
Somogy megye területén az emberi élet első nyomai már az őskőkorban, a Balaton kialakulása előtt fellelhetők, ahogy ezt a Ságvár határában megtalált tárgyi emlékanyag bizonyítja. A napjainkra egyre gazdagabbá váló leletek tanúsága szerint a megye több településének határában találhatók régészeti lelőhelyek, ezek az újkőkor emberének egykori jelenlétére utalnak.
A neolitkor ősembere Krisztus előtt 5500 és 3000 között Kis-Ázsiából indult vándorútra, és a Mecsek-hegység elágazásain keresztül jutott megyénk területére. Részben a Kapos vize mentén, részben északabbra, a Koppány völgyében telepedett le, majd a Somogyvár őstelepen át népesítette be a megye belső, északi területeit. Különösen kedvelte az őstenger által összehordott magaslati helyeket, agyag- és homokképződményeket, így a Marcali-hát területén is megtalálhatók telepeinek nyomai.
Európa éghajlata nagyjából a maihoz hasonló lehetett, és embere már nem csak vadászatból és gyűjtögetésből élt, növénytermesztéssel és állattenyésztéssel is foglalkozott. Az újkőkor embere ismerte az árpát, a kölest és a lencsét, ezeknek a növényeknek a vad őseit vándorlásai során délről hozta magával és honosította meg a Kárpát-medencében. A közeli Marcali területén a lókpusztai agyagbányában talált leletek között néhány szem elszenesült gabona is előfordult, ezek egyike azonosíthatóan árpa. A földművelő szarvasmarhát, juhot, kecskét és sertést tenyésztett, a kutya talán már az őskőkor végén mellé szegődött.
Az úgynevezett „égetéses földművelést” folytató újkőkori ember gyakran kényszerült telephely-változtatásra, s a magaslatok, vizek mellett a talaj minősége is fontos szempont volt. Tudta, hogy a gabona termesztésére a legalkalmasabb talaj a lösz. Ezért találhatjuk meg jelentős településeit a Marcali-hát barna erdőtalajjal fedett löszös területein. A magaslatokon barlanglakásokban, majd fából készült cölöpépítményekben lakott. Eszközeit kőből és csontból csiszolással és szilánkolással készítette.
Mesztegnyő területén a rézkor és korai bronzkor időszakából származó cserépedények darabjai kerültek elő az Új-hegy oldalában lévő agyagbányából, a 68-as út mellett. A leleteket a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum őrzi, az adattári bejegyzés szerint a korai bronzkor edénytöredékei a Somogyvár-Vinkovci kultúrához tartoznak.
E nép életében egyre jelentősebb szerepet kapott a földművelés, és a társadalmi tagolódásra utaló jelek is megfigyelhetők körében. Leletanyaga a közeli Boronkán is felszínre került.
A rómaiak Krisztus után az első század második felében vették birtokukba a vidéket: vonzotta őket a balatoni táj mediterrán jellege, Pannónia legsűrűbben beépített területe volt ez. Ők vezették be a tartományban a mészhabarcsba kötött kővel és téglával történő építkezést, házaikat padlófűtéssel látták el. A provincia területén a rómaiak építették az első utakat a katonai és kereskedelmi szempontok figyelembevételével a mai Szombathelytől (Sabaria) Pécsig (Sophianae).
A régész Sági Károly szerint ez az út Fenékpuszta, az akkori Valcum után a tó somogyi oldalán Balatonberénynél, az egykori homokturzáson ért partot, és délnek fordulva haladt tovább a Marcali-földháton. Innen egyrészt keletre, Kaposvár és Pécs irányába, másrészt délre fordult. Marcali területén tehát egyfajta csomópont lehetett. Ezt a feltevést támaszthatják alá a környék római kori lelőhelyei, Marcalitól északkeletre, Gombán, illetve délre, Bize határában. Valószínű, hogy az útvonal Mesztegnyő irányában haladt tovább, egyes feltételezések szerint részben a későbbi Nagybajom felé vezető földút nyomvonalán. A Rippl-Rónai Múzeum adattára egy római kori hagymafejes bronzfibulát említ, amely Mesztegnyő határában került elő, és a szigetvári múzeum tulajdona. Eőry Béla amatőr régész kutatásai alapján a mai Sósgátpuszta területén egykori római települést feltételez.
A római uralmat felváltva a népvándorlás kora a hunok bejövetelével kezdődött, az V. század első felében már az egykori Pannónia jelentős részén megvetették lábukat, és 453-ig, Attila haláláig vezető szerepet játszottak az egész Kárpát-medencében. Emléküket a közelben, Táskán talált híres aranycsatlelet őrzi.
A hunokat felváltó germán törzsekét a több mint kétszáz esztendős avar fennhatóság követte, amely 796-ban a frank hódítással ért véget. Mesztegnyő területéről avar anyagot nem ismerünk, de a közelben, Böhönyén avar temető került elő, és avar nyomokat találtak a Marcali-hát több településén, így Somogyzsitfán és Kéthelyen is.
A kutatások azt bizonyítják, hogy a magyar honfoglalók 900 táján szállták meg a Dunántúlt. Somogyban Balatonkilitinél leletanyag, Balatonszemesen és Fonyódon honfoglalás kori sírok kerültek elő.
A honfoglaló magyarság sűrűn benépesítette a vidéket. A Somogyország elnevezés valószínűleg a kisebbik királyság, a dukátus emléke. A honfoglaláskor még itt talált, kisebb csoportokban élő szlávság eltűnhetett, mert a középkorban a nagytájjal azonos határú vármegyét már jelentős számú és sűrűségű magyar népesség lakta.
Györffy György, a korszak neves tudósa Somogyban, a Balaton és a Dráva vízgyűjtő területén nem az Árpád, hanem a Bő nemzetséget tartja ősfoglalónak. Valószínűleg Bogát volt a megye első honfoglaló magyar vezére. Népével a főképpen a római útvonalak mentén fekvő, stratégiailag legfontosabb telephelyeket szállta meg, amelyek később megyei, egyházi központokként szolgáltak. Ezt igazolják Magyar Kálmán kutatásai és régészeti ásatásainak eredményei is. Erre bizonyíték például a két későbbi megyeközpont: Somogyvár és Segesd közelében megtalálható Bogát és Bő (Böhönye) helynév, illetve a feltételezett udvarhely. A kutatások alapján Somogy eddig ismert legkorábbi nemzetségi központjának Bő-Bodrog–Bü (Bő) tartható.
A kalandozó hadjáratokban 955-ben vereséget szenvedett Bogát–Bulcsú– Lél–Bő nemzetség birtokait az Árpádok hercegi ágához tartozó Koppány szerezte meg, és az államalapító István király Koppány felett aratott győzelme után lett Somogy a királyi vármegyék egyike.
I. (Szent) István birtokainak védelmére a kulcsfontosságú helyeken besenyő és más törzsbeli katonaságot telepített le. A Balaton déli részén több ilyen tömb különíthető el, az azokban fekvő települések templomainak titulusai, névadói bizánci eredetű szentek (Szent György, Szent János). De a katonai telepeken kívül Marcali környékén más falvakban is találhatók bizánci titulusú templomok, például Kéthelyen, Saáriban, Libickozmán, valamint Mesztegnyőn. Ez utóbbi egyházát Szent Miklósról nevezték el, és 1476-ban még fennállt. Myra püspökének, Szent Miklósnak az ünnepe a XI. századig hiányzik a római liturgikus könyvekből, nyilvánvaló, hogy kultuszát Keletről vettük át. Magyar Kálmán Somogy megyének itt tárgyalt területein a bizánci kereszténység korai felvételét és erős bizánci kapcsolatot feltételez.
Mesztegnyőről az Árpád-korból kevés adatunk van. A megyei múzeum régészeti adattára feltüntet ugyan lelőhelyként egy Árpád-kori temetőt, amelyből gyűrűk és dénárok kerültek elő, de ezek már nem találhatók a régészeti gyűjteményben, feldolgozásuk is hiányzik. A szomszédos Kelevíz területén, az úgynevezett Léner-dombon fellelhető temető- és falmaradványok is Árpád-kori települést jeleznek, valószínűleg itt lehetett az egykori Kele (Kelevíz). A források szerint Marcalinak és környékének XI–XIII. századi faluhálózatát és településtörténeti képét a segesdi királyi és királynéi birtoklások, valamint a Bő nemzetség itteni birtoklása határozta meg alapvetőn.
Egy 1274-ben keletkezett oklevél Marcali környékén az Árpád-korban intenzív szőlőművelést említ. Ezt a munkát elsősorban az idegenből betelepített, latin vagy francia eredetű hospes szőlőművelő polgárság végezte, amelyet több somogyi királyi és királynéi uradalom területén megtalálhatunk. Általában jellemző, hogy a szőlőkkel betelepített erdővidéken éltek, ahol királyi és királynéi lakhelyek, udvarházak fogadták a vadászat céljából is gyakran idelátogató uralkodót, házának népét. Feltehető, hogy Marcali környékén is volt egy korai királyi vagy királynéi udvarház, melynek szőlőművelő, boradó és más szolgáltató népei éltek a vidéken.

Rézkori és kora bronzkori edénytöredékek a mesztegnyői agyagbányából

Sósgátpuszta területén egykor talán virágzó római kori település állt

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir