Mondák, anekdoták, népszokások

Full text search

Mondák, anekdoták, népszokások
A Szársomlyón jól látható pleisztocén korabeli képződmények barázdákra emlékeztető alakzatai ihlették az Ördög szántotta högy mondáját. A leginkább elterjedt változata a következőképpen szól: „…Nagy-Harsány faluban, közvetlen a nagy högy tövében éldegélt egy vén anyóka, aki őrözte viskójában egy Árvácska nevű gyönyörűséges leánykát, aki még az Óperenciás tengerön is túl ösmért volt, s mindenik legényt megbabonázta, olyan üde és szépségös vót. Az ördögnek is, ki bent lakozott a nagyhögyben és mordult, zörgött igen erősen, szömöt szúrt a lyány, pedig még szinte gyermöklyány vót. Gyötörte, ijesztötte a vén banyát, hogy adná nekie a leánykát. A vénség a sok és erős üldöztetéstül reáállott nagy, kemény föltétel mellett eligérte szegénykét. Föltétel szerént reggeli kakasszóra felszántaná a högyet, ha ezt nem tönné soha sem számithatna a szépleány kezére. Ahogyan bésötétödött és tizenhárom sárkányos macskát béfogott a vasak mögé, és a nyugoti hegyrésztül kezdve nekifogott a szántásnak. Recsegett a sziklás, rögös hegyoldal, nagy kövek gördültek lefele. A pokolbéli dögök csak húzták a vasat és bizonyosan möges szántják. A vén banya látva a szörnyűségös fajzatok erősködését nagyon mögrémült a szép és ártatlan gyermök elvesztésétől. Mivel hogy nagyon előre járt az idő, kétségbe esésből vagy az angyalok sugallatától mentésre gondolt, s azt találta ki, hogy túljár az ördög eszén. A faluból följött a harang szava, s az éppeg tizenkettőt kondult. Kiszaladott hát az udvari tikól mellé és elkezdött erősen, majd mind erősebben kukorékolni. A falubéli kokasok eltévedve, magok is hozzákezdenének kukorékolni a jelre, mivel ez volt a szokásuk. Az ördögöt, aki bizony a végefelé járt a nagy és kegyetlen munkának, elfogta a düh, de nem vötte észre hogy lépre csalattatott. S mivel úgy látta, hogy le van verve, eldobta a vasakat, s egy hatalmas ugrással levetötte magát a högyről. Harkánynál ért le, s ott lebujt a pokolba. Az elhajitott ekevasak Beremöndnél höggyé változtak, a fölvert göröngyökből Siklóson is egy högy bujt ki, s Harkánynál forró víz buggyogott elő kénös forrás képében…”
A monda Európában is ismert, több variációban mesélték. Egy másik, a hegyhez kapcsolódó monda a mohácsi hajósok és komposok között maradt fenn, s a gátépítők között is ismertté vált, emigyen szól: „… A nagyharsányi hegy úgy keletkezett, hogy az ördög elment szántani és szántás közben a bocskora megtelt görönggyel, földdel, amely nagyon törte a lábát. Mérgében levetette a bocskorát, és dühösen kirázta belőle a földet, és ebből lett olyan magas a hegy, mint amilyen most is…”.
Több nagyharsányi monda kapcsolódott a török megszállás és a felszabadító háborúk emlékezetéhez.
A Biró völgye című a megszálló törökök kegyetlenségéről szól. A Nagyharsányban keletkezett történet a hegy sajátos alakjához, és a megszállókhoz egyaránt kapcsolódik. Böhönyei Gizella falukrónika író jegyezte le 1936-ban néhai Gölöncsér Sándor elmondása alapján: „…A török nagyon zsarolta az itteni népöket. Eccö megparancsolta a harsányi bírónak, hogy 3 napra teremcsön elő 13 marhákat, mer ha nem, majd megláti! A bíró sehohyan se tudta mögtenni amit kért, mert a nép már nagyon szegén volt. De három napra elgyütt a török, hogy hun vannak a marhák? Mivel nem tudta meganni, hát előhozatott a török egy nagy hordót, abba kivülről nagy szögeket veretött. A hordó egyik fenekit mán előre kiszödte. A bírót ebbe a hordóba záratta, aztán újbó befödette. Fővitték mán elöbb a hordót a högyre, és onnan az árokba, ahun a nagy csapás van, leguritották. A hordó a legelőn állt meg. Ahun a hordó legurut, az a Biró völgye.”
Régóta ismert a Basa útja címen ismert mese, amelyet szintén Böhönyei Gizella jegyzett fel 1938-ban. A monda Zrínyi Miklós szigetvári kapitányságának idején történt eseményt elevenít fel. A ruméliai basa megtámadni készült Siklós várát, de Zrínyi Alapi Gáspár vezérletével lovasokat küldött, akik meglepték a vár alatt táborozó törököket: „II. Szulejmán az eset feletti dühében mikor átvonult június 26-án Nagyharsányon, a harsányi hegyen kivégeztette ezt a basát. Szép zöld gyöp födte az utat, amely felkacskaringózott Kopaszkára, melyen a török basa kivégzésére szomorun bandukolt kegyetlen örzői közé szoritva, s itt a Kopaszkán kegyetlenül egy nagy sziklához kötözve lenyakaztatott. Az utat ahol mönt ez a török, Basa-utja névön neveztették mindig is.”
Ugyancsak a török megszállás korszakához kapcsolódik az a monda, amely a kálvinisták templomának újjáépítését meséli el. Gölöncsér Sándor mondta el 1936-ban, Böhönyei Gizella jegyezte le: „1566-ban Siklós vár helyreállítása, javítása kövek hiányában a mi templomunk köveit is elhordatni kivánta a török kapitány. Ezért sorba állította Harsány, Nagyfalu, Sárincs népét a harsányi templomtól a siklósi várig. Bontani parancsolta a templomot. Aki nem tette annak mezítelen talpára huszonöt botott veretett. Mégsem kezdték. Erre egy janicsár belevágott, s eljutottak a templom keleti szárnyáig, a legénykórusig, mikor a nép 100 aranytallért összeadott. Így megmaradott a templom eleje. Évszám őrzi a falon az esetet. A falu népe ezután a felbontott részt csak rendbe hozta, mégpedig úgy, hogy tekenőkben horták a vár köveit a hegyről.”
Egy 1767-ben készült krónika a Basa útja regének a keletkezését így mondja el: „1687. augusztus 14-én a csata után, vagy tán alatta már, a harsányi vár török őrsége látva a szerencsétlenséget, levonult a várból a táborukba”. Ez időtől kezdődően a harsányiak a vártól a hegygerincen nyugatra vezető keskeny utat „Basa útjának” nevezték. Mivel a hegygerincre keletről felvezető utat a várig Lotharingiai herceg főparancsnok járta be, ezért azt „Herceg útja néven említette a nép, ma is annak nevezik”.
A hivatkozások tévesek, sem a basa, sem a herceg nem járt erre.
Öreg Ábrahám Sándor följegyzése címmel megmaradt kéziratban is előbukkan egy rövid történet a Harsány-hegy melletti csatáról. A várhoz kapcsolódó monda szerint „…Lotharingiai herceg úr állandóan kémleltette a várbul a török sereget, hogyan hova mozog. Jóelőre tudta, hova erednek lovas kémei, és azt is kémlelni tudta, miként és hova telepedik le a táborozó ellenség. Ezért azután jól meglepte őket, mindenkit lekaszaboltak, vagy vízbe fojtottak, s ma is állandó csontvázak találhatók mindenfelé egész a villányi lapos határig.”
Püspöki János 72 éves embertől hallotta Böhönyei Gizella a Herceg útja elnevezéshez kapcsolódó történetet, amelyet 1938-ban jegyzett fel: „A Szársomlyó-hegy keleti végétől az ún. Hegyfarról egy keskeny ösvény vezet a hegy csúcsán található várromhoz, és ez lenne a Herceg-útja. Ez az ösvény azért kapta már régtől fogva ezt a nevet, mert amikor a törököt a nagyharsányi csatában megverték, Eugen herceg ezen a kicsinyke ösvényen ment fel az akkor még álló kis várhoz, hogy azt lássa, és a menekülő törököt se tévessze szemelől, mivelhogy is azt az eszéki hídjáig láthatná.”
A kistapolcai kápolnát 1783-ban Batthyányné gróf Perényi Borbála alapíttatta egy dombocskán, amelyet a nép Török-dombnak nevez. A sekrestyés elmondása szerint „…a nagyharsányi csatában elesett hősök miatt emelt domb aljában nagy sírban nyugszanak ismeretlen számú harcosok”. A Török-domb hagyománya elterjedt. Botos Ilona szülei épp a kistapolcai kápolna mellett laktak. Dakáné Marócsai Etelka harsányi lakos szerint nászasszonya kertje mellett a templomdomb van. Nagy esőben a víz most is kimos onnan emberi csontokat. A tapolcaik mind azt mondják, hogy ott a nagyharsányi csata hősi halottainak sírdombján áll a kistapolcai római katolikus kápolna. Sáripuszta alatt is van egy Török-domb nevű kiemelkedés, és a Kisharsányt Nagytótfaluval összekötő úttól keletre szintén ismernek egy Török-dombot. A népi emlékezés valamennyit a Nagyharsány melletti ütközetben elesettekhez kapcsolja.
A XIX. század végi, a két világháború között ismert, s a mai napig dívó népszokások hozzátartoznak a falu életéhez. Az újévköszöntő mára a gyermekek köszöntésére szűkült. Azok is többnyire rokonokhoz, ismerősökhöz járnak. A régi köszöntő így szól: Új esztendő, vigság, szerző, / Most kezd ujulni, / Ujulása vig örömöt, / Most kezd hirdetni. / Hirdeti már a Messiást / Eljöttnek lenni; / Legyetek az Uristennek / Igaz hivei!
A családokban hetekkel előbb már kezdik az aprópénzt gyűjteni a köszöntő gyermekeknek.
Aprószentek napján (december 28.) szintén gyermekköszöntő a szokás. 1878-ban jegyezte fel Ambrus Ferenc. 1936-tól többször megemlékezett róla Böhönyei Gizella tanítónő is. Az 1936-i feljegyzés szerint: „… a kisgyermekek kezében kis vesszőcske, a másikban egy-egy kicsi csokorka kikerics volt (már tiltott és védett), s kórusban mondták: Szép légy, jó légy / Kelésös ne légy, / Anyádnak szót fogadj! / Vizet kérnek borér’ menj, / Bort kérnek, vizér’ menj! – Egyik kezecskéjükkel gyengén megvesszőztek, másikkal nyújtották kis csokraikat.”
A szőlészethez, a borászathoz kapcsolódott a Vince-napi szokás, amelyet a baranyai sokacság, horvátság hozott a XIX. század hatvanas éveiben Nagyharsányba. A Vince-napi, szőlőhegyen zajló, termést varázsló népszokások kevésbé terjedtek el. Itt a nép húshagyózni szokott.
„A férfiak »bandába« verődtek, minden esztendőben ugyanaz a kompánia jött össze a pincékben, szinte az egész falu kiürült, legalább is a férfiaktól. Az asszonyok nem mehettek a pincébe. Egy »banda« sokszor 10 szomszédságból is állt. A férfinépek a pincékbe főztek pörköltet. Az asszonynépek a húshagyózáskor mindig fánkot sütöttek, amelyet vagy fölküldtek a pincébe mulatozóknak, vagy azok magukkal vitték. Utóbban divatba jött a pogácsa sütése, de a fánk volt az igazi.”
Nagyharsányban a szőlő érésekor szokásban volt a lánypásztorkodás. „A falu lányainak nagy csoportja, egy nagy pásztorkunyhókba kinn tanyázott és örözte a szőlőt. A sík vidéki magyar falvak leányai is, kiknek a harsányi határban voltak a szőleik, ide vándoroltak és örözték nagy csoportban a szőlőt egész szüretig. Így a várdaróci, bellyei, kopácsi, falubeli lyányok is itt örözték. E kálvinista községeket mély barátság és atyafiság is fűzte egymáshoz.”
A húshagyózásra a nagyharsányiak mindig meghívták, a dél-baranyaiakat. Ez időből maradt fenn egy nóta, amelyet Csúzán jegyeztek fel a XIX. század végén: Nagyharsányi sűrű pince ritkának van teteje. / De bor annál jobb van benne! / Barátimmal voltam, ittam belőle!
A szőlőkhöz kapcsolódtak legendás meggazdagodásról szóló mesék is. A legismertebb a Csöri családhoz fűződik: „A Dobány dűlőben Csöri Samu kiballagva a pincéjéhez látja, hogy a szomszéd szolgalegénye kapálás közben sűrűn hajladozva valamit szedeget föl. Odakiáltott neki: mit szedsz te gyerek? Vörösgombát találtam – felelé. Aztán van belőle sok? Kérdezte Csöri, mivel nagyon szerette a vörösgombát – adnál-e belőle? No, gyűjön ide tata, s tartsa a kötényit, s ezzel beledobott egy összmarék aranyat. Itt a vörös gomba – mondta neki. Az öreg rögvest felismerte, hogy az arany. Add nekem mindannyit édös gyermekem, a te gazdádtul úgy sem kapsz semmit, én meg most veszek neköd egy színes kötényt. A gyerek, akinek egyik kereke amúgy is hiányzott, odaadta mindannyit. Csöri vett egy festett kötényt nekie és ősztől megfogadta többért magához. Csak azért is magához hívta, nehogy elmondja valakinek.
A pénzzé tett aranyakon a következő esztendőben házat csináltattak. Ugyanerre a szolgalegénykére a búbos kemence elbontását bízták. Egyszerre odakiált az ott jövő-menő vénasszonynak, a Csöri feleségének. Nézze már szüle, még a kemencében is vörös gombát találtam. Jaj aranyos fiacskám vöszök neköd egy szép ümögött a siklósi vásáron amiért megtaláltad. A legény sokáig ott dolgozott. Ezek az aranyak meggazdagították a Csörit és még az alispány is lejött a temetésire, amikor meghót.”
Néhány anekdota is ránk maradt:
„1870-től élt Nagyharsányban Éltető Ferenc, ki 1913-tól bíró is volt. Nagy, 130 kilós ember volt. Kovács Gábor szabó varrt neki ruhafélét, amiért 2 koronát kért e nevezetes szabó. Mikor megkérdezte, hogy miért ilyen drágán számítja, mivel más falubélinek alig 1 koronáért, azt mondta ez a szabó, hogy mert is az ő ködmentjét nem tudta a szobába, hanem is csak a szérübe kimenve kiszabni, s még egyszer annyi matériát használt, mint bárki a faluban.”
A rektorok „sorkosztolásáról” is maradt fenn egy anekdota. „A kurátor fogadta először a tanítót, megkérdezve mi a kedvenc étele, s mivel ő a töltött káposztát jelölte meg, a következő napon a fogadó háziasszony is kedvelt eledelét főzte, aki szintén a következő sorkosztot főzőnek is erősen állította, hogy a rektor él-hal a káposzta gombócért, ugyanezt főzte. Mondják, hogy hetvenegyszer kéntelenitett ugyanezt enni. Mikor aztán a felesége is végtére ezt főzött, a rektor elásta a kertjébe.” Ugyanezt Szava községben is mesélik, ahol szóról szóra megtörtént ilyen eset. Szólás lett belőle: Nyugodj békességben, mint a szavai káposzta.
Nagyharsány és környékén a lakodalmas szokást a XIX. század végén egy kalendáriumban így jegyezte fel idős Pakuszi Imre: „… a nagyobb lakodalmakra 300 személy is felszaporodott. A vendégeket a vöfélyek (vendéghívók) gyűjtötték össze, kalapjukba fácántollat tűztek, pálcával, fehér kötényben, módos borkrétával jártak házról-házra. Úgy a mennyasszonynak, mint a vőlegénynek két-két vőfélye volt és két-két nyoszolyólánya. Sokáig még a lánykérés volt divatos, amely díszes felvonulással rendben történt. Most ez leginkább elhagyatott. A lakodalom egy hétig is eltartott.”
A keresztelőkön negyven-ötven pár komára is felment a létszám. A komaasszonyok körül ülték az úrasztalát. A temetéskor tort ültek, de a XX. században ez lassanként megszűnt. 1880-ból akad feljegyzés, amely szerint még virrasztották a halottakat. „Az öreg kántorok élelemért és pénzért egész éjjel énekeltek a ravatal mellett, sűrűn hajtogatva a boroskancsót. Meg is történt az öreg Széles Józseffel, hogy hajnal felé a halotti ének helyett rákezdett: Dérré fagyott már a harmat a mezőn…”
A húsvéti ünnepléssel volt kapcsolatos a tojásfestés hagyománya: „… Szépek a harsányi tojások, még 1883-ban látni az ablakokban nem is keveset. Hagymalével föstöttek, úgy igazi. A föstetlen tojásra, amelyet ki megfőzött, ki nem, erősen rákötöttek erős fonallal, régebben kenderrel cickafarkot, vagy lóherét, megint mások kicsi fenyerágat. Újabban tüllel is bevonták a szélesebb felét. Aztán betették forró hagymalébe, némelyiket föstékbe, lilába, pirosba és szalonnabőrrel fényesítették.”
A „nagyharsányi fehér hurka” a januári disznóöléskor készült. A sertés fodrosbelébe töltött flekkből és finomra őrölt kukoricalisztből ügyes öregasszonyok töltötték. „Nem darálják meg a húst hozzá, hanem hosszabb vékony szeletekre vágva a kukoricakásába meghempergetve nyomkodják a bélbe. Kifőzik az abalében és kész. Nem füstölik, de ha mégis, nagyon kevés gyenge füstöt kap, krumplilevesbe főzik meg, de mindig hidegen fogyasztják Nagyharsányban és a környező falvakban is.”
A keresztelővel kapcsolatos szokás volt, hogy a „…keresztelőnél a keresztmamák – sokszor 10–15 is volt – körül állták az úr asztalát. A körösztölő után kézről-kézre adva a babát, a szülőházhoz vonultak. Itt az apa a lakás küszöbén állva átvette és magasra emelte egész a szemöldökfáig, és azt mondta: Ekkorára nöjjé…, s a baba nevét mondta.”
Az 1600-as évek végéről ismerjük a férfiviseletet, fekete mellényből, fekete szűk nadrágból, bő ujjú ümögből állt. A fejfedő az átlagnál magasabb begyűrt fekete posztókalap, amelyhez ünnepkor különböző színű pántlikát viseltek. Az ünnepélyesebb női viselet nem nélkülözhette a főkötőt, a legtöbb a Drávaszögből ismert formavilág motívumait mutatta. Az úgynevezett bugafőkötőt itt is kedvelték, s a környező falvakban is ismert volt (Nagytótfalu).
Az 1978-ban előkerült kéziratos Harsányi daloskönyvben több olyan vers akadt, amely konkrét eseményhez kapcsolható. A parasztok a hegyi legelőn legeltették birkáikat, kecskéiket. Hosszú küzdelem folyt a területért. Egy 1864-ben keletkezett dal a legelőelkülönözést énekelte meg, néhány részlet belőle: Nagyharsányban tagosztálynak / végbement munkája, / Nagyharsányi birkás gazdák / nem állottak rája, / De már mostan ráállottak, / Hej! mert a »Sürüből« is kaptak. // Nagyharsányban nagyobb gazdák / Négy lovakon járnak, / Nagyharsányi kisebb gazdák / Két lovacskán járnak. / Kecskének sincs legelője / Hej, hat embernek van egy szűrje.
A kecsketartásra vonatkozó versikét a harsányi legények találták ki, és a Református Leánykörben, 1947-ben olvasták fel: Koszoruban a haja, / Neve: Vajda Mariska. / Jobban szereti kecskéit, / Mint a falu legényit.
1937-ben újabb tagosítás fejeződött be, amelyről a következő versike maradt fenn: A harsányi határban / Tagosítnak javában / Sok ember bújában / Fázik téli kabátban. // Felmérik a legelőt / És hozzá levegőt, / Mérnek elegendőt, / És kérik a sok pengöt. // Az új tagba kimennek, / Sok kut mellett elmennek, / De arra az időre / Minden kutat betömnek / A harsányi határba.
Még a hetvenes években, ha változtatásokkal is, sok családban éltek a régi szokások. Karácsony szombatján a Nagyharsányban és környékén fekvő kálvinista községekben, a „bövöd” napján egyetlen háznál sem volt szabad, hogy mosott ruha száradjon, mert azt tartották, akkor valaki hamarosan meghal a családban. Alkonyat felé, míg voltak pásztorok, „durgattak” az országúton. A vadászok ugyanekkor lövöldöztek a levegőbe, de a lövöldözést is „durgatásnak” nevezte a nép. „Durgatnak, beállt az ünnep” – járta a szólás a faluban.

A megerőszakolt természet. Nagyharsány délről (ifj. Szita László felvétele)

Robbantás a kőbányában

Kőbányászattal felhagyott terület a falu felett (ifj. Szita László felvétele)

Szüreti felvonulás Nagyharsányban, 1934-ben

Vajda Sándor és Szujkó Julianna esküvője 1914-ben (a nagyharsányi iskolamúzeum tulajdona)

Nagyharsányi katolikus temető (ifj. Szita László felvétele)

Református temető a hegy tövében (ifj. Szita László felvétele)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir